Századok – 1964

Történeti irodalom - Epopée d’Espagne (Ism. Jemnitz János) 1293

TÖRTÉNETI IRODALOM 1293 japánok az USA ellen fordulnak, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok ellen ő nem tudott hadműveleteket indítani. A második front kérdésének már külön nemzetközi irodalma van. Ismeretes az a több évi huzavona, melyet a nyugati államok a kérdésben tanúsítottak, s ennek politikai, szovjetellenes célja egyáltalán nem vitatható. A szerző dokumentumok alapján bemutatja azt a felelőtlen játékot, melyet Churchill a második front megnyitására vonatkozó ígére­tekkel űzött. Mégis a tekintetben, hogy már 1942-ben meglettek volna a második front megteremtésének reális katonai feltételei, nem hallgathatjuk el kételyünket. 1943-ban azonban nem kétséges, már csak a politikai szándékoktól vezetett katonai stratégia következménye volt a partraszállás elmaradása. Sajnálatos, hogy a szerző egy elnagyolt — s részben téves — megállapítással (ugyanis a Jugoszláviai hadjárat nem írható Mussolini számlájára) átugorja az 1941-es balkáni hadjárat kérdését, elhibázottnak tűnik, hogy az európai ellenállás kérdését, az eseményeket 1941 végéig tárgyaló első rész utolsó fejezeteként tárgyalja, jóllehet közis­mert,hogy az ellenállási mozgalom igazi kibontakozása 1943 —44-re esik. Magyarországgal kapcsolatban erős tévedés 1944 nyarán 22 német megszálló hadosztályról beszélni, hiszen a megszálló 10 hadosztályt 1944 nyarán csökkentették, s a Magyarországon állomásozó német csapatok száma csak ősszel, mikor a hadműveletek már itt folytak, érte el a szerző által jelzett 22 hadosztályt. Szóvá kell tennünk a fordítás néhány pontatlanságát, különösen a hadsereg foga­lom értelmezésénél. A Gramsci-Intézet nem speciálisan Történettudományi, hanem Társadalomtudományi Intézet stb. Roberto Battaglia könyvének magyarországi megjelentetésével a Kossuth Kiadó értékes szolgálatot tett a hazai olvasóközönségnek. Reméljük, a könyv megjelentetése első jele lesz annak, hogy kiadóink felhagynak az eddigi óvatos polit lkával, a kiváló olasz marxista szerzők s más nyugati haladó történetírók könyveinek magyar nyelven megjelen -tetését illetően. RÁNKI GYÖRGY EPOPÉE D'ESPAGNE (BRIGADES INTERNATIONALES. 1936-39) (Paris. L'amicale des Anciens Volontaires Français en Espagne Républicaine. 1956) SPANYOL HŐSKÖLTEMÉNY 1936 nyarán 53 országból érkeztek önkéntesek Spanyolországba, hogy életüket kockára téve megakadályozzák a fasizmus nemzetközi előretörését. A mintegy 20 — 30 ezer főnyi nemzetközi önkéntes három éven át harcolt a nagy fasiszta túlerővel szemben, miközben az internbrigádok sok esetben létszámuk 40 —60%-át vesztették el. E hősies küzdelemnek ma már nagy nemzetközi irodalma van. Szinte valamennyi országban történtek kísérletek, hogy vagy a résztvevők közvetlenül, vagy a résztvevők emlékeire, közvetlen segítségére támaszkodva, írók és szakemberek bevonásával, kollektívák, esetleg éppen magános kezdeményezések formájában, megörökítsék a hosszú harc emlékeit, tanulságait. A szóbanforgó könyv kollektív munka. A szerzők ismeretlenek, a könyv kiadója a francia partizánszövetség, a L'Amicale des Anciens Volontaires Français en Espagne Républicaine. A szerzők hangsúlyozottan csak a nemzetközi brigádok történetével foglalkoznak. A mai olvasók számára csak annyiban nyújtanak mankót, hogy egy pár olda­las bevezető fejezetben dióhéjban ismertetik a spanyol problémákat, azt, hogy milyen talajon győzött a Népfront és robbant ki a fasiszta katonai felkelés. A továbbiakban szélesebb ismereteket már csak annyiban adnak, amennyiben az internbrigádok harcainak hátterét vázolják. így az egyes fejezetek előtti nagyon tanulságos (de helyen­ként kissé önkényesen összeválogatott) kronológia képet ad a katonai helyzet kül­politikai vonatkozásairól. A könyv legfőbb törekvése, hogy a három óv harcaiban nyomon kövesse a nemzet­közi brigádok — és ezek között elsősorban a francia egységek — útvonalát. Ez a vállal­kozás nem kis nehézségekkel jár, hiszen a különböző brigádok a legkülönbözőbb fronto­kon voltak szétszórva. A könyv fejezeteit ennek megfelelően az egyes frontok, csaták leírásának szenteli, az önkénteseket pedig ennek keretében mutat ja be. Viszont ebben a vonatkozásban a korábbi hasonló természetű alkotásoktól ez a mű előnyére eltér alapos, részletes, tárgyilagos leírásaival. A regényes összekötő elemeket csak ott alkalmazták, •íihol azt az egyéb tényanyag megmagyarázta vagy szükségessé tette. Itt kell megemlíteni 24 Századok 1964/5-6.

Next

/
Thumbnails
Contents