Századok – 1964

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Fedoszejev; P. N.–Francev; Ju. P.: A történettudomány módszertani kérdéseinek kidolgozásáról 1214 - Francev; Ju. P. lásd Fedoszejev; P. N. 1214

i A T ÖRTÉNETT Ш>0 M Á N Y MÓDSZERTANI KÉRDÉSEINEK KIDOLGOZÁSÁRÓL 1223 Másodszor: a történettudomány a tömegek kommunista nevelésének az eszköze. Túlzás nélkül állítható, hogy az új ember nevelésének nincs olyan feladata, amelyhez a történettudomány ne nyújtana segítséget. A történettudomány tehát szervesen összefügg a párt fontos szervezési és nevelési feladatainak megoldásával. A párt az elméleti ós gyakorlati következtetéseket történeti tapasztalatunk alapos tanulmányozása alapján vonja le, új viszonyok közepette alkalmazza és fejleszti a lenini •tételeket. Történészeink munkájának közelítése az élethez elősegíti a történeti ismeretek fejlődését. Figyelemre méltó, hogy azokat a műveket, amelyeken a marxista történészek nemzedékei tanulnak, Marx közvetlen az események után írta, nem várta meg, míg a forrásokat belepi a levéltári por. A szovjet társadalmat, munkásosztályt és parasztságot íi szovjet kultúra építését, a szovjet demokrácia fejlődését tárgyaló tudományos történet megteremtésének, továbbá a szocialista társadalmi rend fejlődését érintő egyéb problémák kutatásának az egész történettudomány számára nagy jelentősége van. Gyakran magunk sem értékeljük kellőképpen ezeknek a kérdéseknek a jelentőségét. Komoly hiba volt az, hogy a XI. Nemzetközi Történész Kongresszuson a Szovjetunió modern történetének kérdéseivel keveset foglalkoztak. A szovjet történet helye az egyetemes történetben, a szovjet történelem hatása a világtörténetre, az egész emberiség sorsára olyan kérdések, amelyek kidolgozásának jelentősége mindenki számára világos. A szovjet történészek még mindig kevéssé általánosítják a párt és a nép — a kommunizmus győzelméért vívott — harcának tapasztalatait, kevéssé dolgozzák fel a jelenlegi történeti folyamat legfontosabb elméleti problémáit, az SzKP, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom és a nemzeti függetlenségi mozgalom történetének leglényegesebb kérdéseit. A szovjet történészek előtt álló egyik legfontosabb feladat az, hogy kidolgozzák a kommunista társadalom építésével kapcsolatos kérdéseket. Amikor Lenin a világ két táborra szakadását jellemezte, akkor Szovjet-Oroszországot és a „kapitalista külföldet" állította szembe egymással. A polgári történészek figyelmen kívül hagyták az erők ilyen megoszlását a világ porondján. Amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom végbemont, sok polgári történész hajlamos volt, ezt az eseményt véletlen „epizódként" vizsgálni. Jelenleg nemcsak egy, hanem egész sor országban létezik a szocialista rendszer, kialakult a szocialista világrendszer. Ennek a ténynek figyelembe vétele nélkül nem lehet megérteni a félévszázad történeti folyamatát. Számos polgári teoretikus kijelenti, hogy a jelenlegi világ a „transzformációk" valamiféle periódusát éli át, de a kommunisták, állítólag „jogtalanul", az emberiséget új útra akarják terelni; a „jogos út" a kissé átfestett, felújított kapitalizmus. Ezt az álláspontot vallják az USA elnökének társadalomtudományi tanácsadói közül számosan. De a marxizmus—leninizmus ellenfelei közül senki sem kerülheti meg azt, hogy a szocialista világrend kialakulása a történeti koncepció egészének a fő kérdése. Jelenleg a történettudomány módszertanának, az egész tudományos világnézetnek ez a legfontosabb kérdése. A felszabadító harcra felkelt népek szétzilálták, felrobbantották az évszázados gyarmati rendszert, felborították a régi polgári történeti koncepciókat. Az élet megköveteli a történészektől ezeknek a folyamatoknak a megértését és magyarázatát. De a polgári történészek továbbra is a régi koncepciók alapján értékelik a népek és államok történetét, úgy viszonyulnak a felszabadult népekhez ós államokhoz, mint a gyarmattartó hatalmak függvényeihez; az új országok, nemzetek és államok történetében a régi kapitalista Európa és Amerika történetének sajátos „kiegészítését" látják. Ebben a vonatkozásban szintén jelentkezik a polgári történettudomány válsága. A gyarmati, a függő és felszabadult országok történetének magyarázatában új szakasz kezdődött, amelyet az ideológiai harc kiéleződése jellemez. Ezekben az országokban megkezdték saját történetüknek tanulmányozását és írását, de a történeti problémák feldolgozását néha nacionalista előítéletek befolyásolják. Történeti kutatásaik során egyes tudósok az arab nacionalimus, vagy Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában ható különböző nacionalista irányzatok zászlaja alatt lépnek fel. Ezek a nacionalista tendenciák gyakran összefonódnak az antikommunizmussal. Másrészt egyre inkább jelentkeznek a nemzeti kommunizmus különböző irányzatai. Észrevehetők kísérletek, úgy „átírni" a világtörténetet, hogy annak középpontjában a „saját" ország álljon. A marxista történészeknek kell helyes módszertani elvek alapján bemutatniok azt, hogy milyen erők és törvényszerűségek határozzák meg jelenleg ezeknek a felszabadult országoknak a fejlődését. A módszertani kérdések kidolgozásában nagy feladatokat teljesíthetnek az SzKP történetének kutatói. A párt stratégiájának és taktikájának elemzése a világtörténeti fordulók esetében megmutatja, hogyan tárta fel a párt a társadalmi fejlődés törvényszerű-