Századok – 1964

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Fedoszejev; P. N.–Francev; Ju. P.: A történettudomány módszertani kérdéseinek kidolgozásáról 1214 - Francev; Ju. P. lásd Fedoszejev; P. N. 1214

A TÖRTÉNETTUDOMÁNY MÓDSZERTANI KÉRDÉSEINEK KIDOLGOZÁSÁRÓL 122 L dialektikájával állunk szemben. Még a polgári teoretikusok is, legalábbis többségük •elismeri az egyszerű igazságot, az olyan tény objektív igazságát, mint pl. hogy a „Pravda" 1912. május 5-én jelent meg először. De a polgári teoretikusok véleménye szerint a tény magyarázata és értékelése nemcsak relatív, hanem szubjektív is. Mivel a történettudomány nem állhat a „meztelen tények" egyszerű konstatálásából, ezért az a történész szubjektív önkényének arénájává válik. Mit is jelent voltaképpen a történettudományban a tények értékelése és magyarázata'.' Nem egyéb, mint az adott jelenség más tényekkel és jelenségekkel objektíve létező kapcsolatainak feltárására irányuló kísérlet. Ebben a kísérletben fejeződik ki a társadalmi «let jelenségei tudományos megközelítésének lényege. F. I. Lenin kihangsúlyozta, hogy -csak a marxizmus adott lehetőséget a társadalomtudós számára, „hogy a társadalmi viszonyok leírásáról (és az eszmény szempontjából való elbírálásukról) áttérjenek azok szigorúan tudományos elemzésére, amely például azt emeli ki, ami az egyik kapitalista országot a másiktól megkülönbözteti, vagy azt vizsgálja, ami valamennyiben közös".2 A tény létének tudomásulvétele és a tény értékelése közötti különbség tehát, ami a történettudományban annyira megriasztja az idealistákat, egyáltalán nem az objektívet a szubjektívtől elválasztó fal. A tény megállapítása után a történész áttér az adott történeti jelenség más jelenségekkel fennálló objektív kapcsolatainak elemzésére; kiemeli azt, ami az adott jelenségre jellemző, és azt is, ami az adott jelenséget más tényekkel, jelenségekkel összekapcsolja. A számtalan reális kapcsolat , köztük az okozati viszonyok felismerésekor a történész megállapítja a relatív igazságot, amelyik objektív és nem szubjektív. Az ilyen magyarázat, amennyiben az tudományos alapokra épül, a jelenségek és tények közti objektíve létező sokoldalú kapcsolatoknak többé-kevésbé alapos kimutatása. Amikor a történész a tények összehasonlítása, természetük feltárása során arra a következtetésre jut, hogy a társadalmi fejlődésben különböző ellentétes, egymással harcban álló tendenciák vannak, akkor reális folyamatokat tár fel. A történettudomány természeténél fogva nem ad lehetőséget a szubjektivista önkény számára. A szubjektivizmus csak úgy uralkodik el, ha az idealista elveket követő kutató a tény „magyarázatán", a tény értékelébén az ideálhoz, a „történeti folyamat általános céljához" való viszonyt érti. A szubjektivizmus tehát nem a történettudomány sajátja, hanem az idealista módszer * viszi a szúbjetivizmust a t örténettudományba. Az ideológiai harc a történettudományban jelenleg főként a tények magyarázata és általánosítása, a tények megértését és magyarázatát meghatározó történettudományi koncepciók körül folyik. A történeti ismeretek hitelességéért, objektivitásáért és az emberi ész óriási lehetőségeinek realizálásáért, az emberi fejlődés történeti útjának megismerhetőségéért vívott harc az ideológiai küzdelem fontos területe. Az alapvető történeti ismereteket az ember már az iskola padjaiban megszerzi. Az iskolai történeti tankönyv a világnézet kialakításának fontos eszköze. Az imperialista reakció jól tudja ezt, s ezért fél elveszteni ideológiai befolyásának ezt a fontos eszközét. A polgári filozófusok lankadatlan figyelemmel kísérik a történettudomány módszertani kérdéseit. A neokantiánusok és a szubjektív idealizmus más követőitizt vallják, hogy a társadalomtudománynak csak az egyes tényeket kell.leírnia; a történettudomány nem általánosíthat, nem tárhat fel törvényszerűségeket. Számtalan kísérletet tesznek, hogy a történettudományt szembeállítsák a természettudorr^ányokkal. Az idealisták módszertani alapja az általános és sajátos metafizikus szétválasztása, a természettudomány „generalizáló" módszerének szembeállítása a történettudomány „individualizáló" módszerével. A modern polgári teoretikusok módszert arii elvei lényegében а történettudomány objektív igazságainak tagadását célozzák. Ezzel a történeti folyamat objektív törvényszerűségei ós a világ egységes társadalmi fejlődése tudományos felfogásának lehetőségét kezdik ki. A társadalmi fejlődés neotomista koncepciója abból indul ki, hogy a történelemben nem természetes történeti törvényszerűség, banem a közvetett, avagy a véletleneken keresztül megvalósuló isteni akarat uralkodik. A történész feladata tehát nem lehet egyéb, mint hogy a lét kaotikus sodrából kihalássza az isteni akarat megnyilvánulásait: ez a felfogás voltaképpen a történeti ismeretek felszámolás^. A polgári történettudomány születésekor kiűzte az isteni akaratot a történeti folyamatból és megkísérelte a történelem „természetes" törvényeinek feltárását; most ellenkező szélek fújnak. P. Gardiner ismert angol filozófus ,,Theories о/ History" с. művében а XX. századi polgári történészek ahistorizmusával foglalkozik, s a maga módján igaza van. A szubjektív 1 V. I. Lenin művei. 1. köt. Bpest, Szikra. 1951. 137. 1.