Századok – 1964

Közlemények - K. Telbizov egy elfelejtett magyar garibaldista 1196

EGY ELFELEJTETT MAGVAK GA K1BALDISTA 1201 én szerepem az emigrázióban ! Tudva és ismerve szerepemet, természetesnek fogja találni, hogy jobb sorsra érdemes Magyar hazánk jelenlegi megosztrákositott köz-jogának fenállása alatt vissza nem térhetek ! Szeretem, imádom Hazámat s szabadságáért, függetlenségéért a legjobb szivvel odaáldoznám a másik lábomat, sőt mind a két karomat: de elvem, hitem oly szentség nekem, hogy attól egy hajszálnyit sem térhetek el, sőt annyira nem térek el: miszerint az úgynevezett honosítási törvények ama kellékének, melynél fogva a külföldön tartózkodó magyar honfiak nemzetilletősógi jogaikat az osztrák követségeknél vagy Consulátusoknál is fentarthatják, annyira nem felelek meg, hogy inkább belenyugszom kitagadtatásomba, a nemzet kebeléből való kitaszittatásomba, semhogy mint nemzetiségemre büszke magyar, magyar polgári jogomat holmi osztrák követ vagy Consulnál érvényesítsem . — Az 1860-ki dél-olaszországi hadjáratban való működésűnkre nein vonatkozom. — Halhatatlan Vezérünk ama dicső mozgalmának minden phasisai, melyekben mi magyarok mint tényezők résztvettünk, ismeretesek Kegyed előtt az akkori napi lapokból, és én csak saját egyéniségemre vonatkozó adatokat csatolok ide, hogy Kegyed ezekről is tájékoztatva legyen. Az 1-sz. alatti másolata azon levélnek, melylyel Garibaldi a Vezér ós Dictator megsebesülésem után megtisztelt. — A 2. számú nyomtatvány Bucsuszózatom, melylyel ezredemtől bucsut vettem. — A 3. számú másolata azon levélnek, melyet Garibaldi hozzám intézett Catániából közvetlen az Aspromontei szerencsétlensége előtt a magyaroknak a felkelésben való részvétele iránt. — A 4. számú Garibaldi azon levele, melyben megköszöni a pesti Democratia által a Mentanai sebesültek és elesettek családjai javára gyűjtött s általam hozzájuttatott adományt. Az 5. azon levele Garibaldinak, melyben tudatja, hogy a nagytekintélyű Boccardo-nak általam magyarra fordított „A Föld ós fokozatos meghódítása" czimü munkájából számára küldött tiszteletpéldányt szívesen fogadta. — A 6. számú kivonat egy nápolyi lapból, mely közli Garibaldinak azon határozatát, melynél fogva az általam vezényelt ezred kitüntetés gyanánt az én nevemet fogja viselni. — Végre — nem hiúságból, hanem egyedül a tett dolgok egyszerű felsorolásául — megkell említenem: hogy az olasz kormány felterjesztésére a megboldogult Király ált al olaszhon iránt szerzett érdemeim elismeréséül az ország mindhárom lovag rendeinek, u. m. a szt. Móricz ós Lázár polgári és katonai, Savoyai katonai, és olasz korona polgári lovagrendjeinek keresztes Lovagjává emeltettem. Mindezek után mélyen tisztelt kedves Zsiga bátyám, kívánságához képest olyan tárgyra térek, a mely komor voltánál fogva csak lolmngoltságot idézhet elő. — Ertem saját helyzetemet. — Ez, koromhoz és társadalmi állásomhoz képest sem nem kényelmes, sem nem kellemes. — Amputált lábom a gyakori ideges, csúzos rohamok következtében annyira meggyengült, hogy már ide s tova hét éve lesz, mióta nem vagyok képes lakásom küszöbét átlépni és már 8 hónap óta ál-lábomat sem bírom felkötni, s a szó teljes értelmében folytonos ülésre vagyok kárhoztatva: más részt válságos állapotba jutott a nem amputált lábom is, mert két lőtt sebem 1849-ből gyakran gyuladásba jő s a gyógykezelése ágyba kényszerit. — A türelem erényében az osztrák rabságban már kellőképen begyakorolva, zúgolódás nélkül viselem sorsomat. Sokat szenvedtem, évek során betegeskedtem, de a levertség nem környezett soha és azon reményben ringatom magamat, hogy nyugodt, résignait, kedély állapotom nem fog elhagyni. — „Si fraetus illabitur orbis impavidum ferient ruinae." A gyakori betegség, környezetem megbízhat lansága, jóhiszeműségemmel való visszaélés, azon elhatározásra birtak, hogy megcsaládosodjam. — Megtettem leginkább azért, hogy életem végperceiben, idegen földön, idegen emberek között s rokon nélkül, ápolás s érdekeltség hiánya miatt kórodába ne kerüljek. — Ezen feltótelemben is az ellenkező eredmény jutott nekem osztályrészül ! Ugyan is ápoltatás helyett a gyakori ideges rohamokban szenvedő nőm önmaga szorul a magával is tehetetlen csonka invalidus ápolására: a hat gyermekem közül pedig kettő, a második és harmadik szülöttem, bronehialis és glandularis betegségben csaknem folytonos gyógykezelés alatt áll, és a jelen évszakban igen válságos állapotban vannak. Ezen helyzet nem irigyelhető, de a „ború után majd jöhet még derű is" . . . vagy . . . A helyzet családomra nézve, bekövetkezhető kimúlásom esetében igen komoly, de nem kétségbe ejtő. Olaszhon nem Magyarország ! Olaszhon nem hagyja el azokat, kik függetlenségi harczaiban hiven szolgálták ! Mig szerencsétlen Magyar hazánkban a 48 — 49-i honvédek, önkéntesek — a félistenek — éhen halnak; vagy mint hajdan Cromwell dicső seregének maradványai vadak gyanánt üldözve, tűzzel vassal, minden kigondolható zaklatással pusztíttatnak; özvegyeik, árváik földön "futókká lesznek, addig Olaszhon fölkeresi a legutolsóbb önkéntest is és megm ugdijazza, sőt a csonkult tehetetle-