Századok – 1964
Tanulmányok - Ránki György lásd Berend T. Iván - Serfőző Lajos: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a szanálás 1159
A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT ÉS A SZANÁLÁS 1167 akceptál és nem alkalmaz. Lukács: Még ezzel a kormánnyal szemben sem? Peidl: Nem ! " — olvashatjuk a vita jegyzőkönyvében.1 8 A másikra az október 9-i ülésen adta meg a választ. Idézzük ugyancsak a jegyzőkönyvet: „A magyar munkásság három évtizedet töltött az uccán eredménytelenül. Nem a parlamenti frakció az oka a dolognak. Ha a tömegek kimennek az uccára, ha bolsevizmust csinálnak, csak fegyvert adnak a reakció kezébe a munkásmozgalom ellen."1 9 Mindkét idézet világosan és nemcsak Peidl Gyula nevében, hanem az egész jobboldali vezetés álláspontját közvetítve beszél. A tömegmozgalom elítélése elvileg, a nehézségekre való hivatkozásssl (és talán hozzátehetjük, hogy az 192I-es paktum szellemében), valamint a „demokratikus parlamenti módszerek" alkalmazása valamennyi jobboldali szociáldemokrata vezető álláspontjával többé-kevésbé megegyezett. Ám akkor hogyan lehet megbuktatni a Bethlen-kormányt? Mert annak felismeréséig, hogy Bethlen nem váltja be Ígéreteit, sőt az ellenforradalom felszámolásának útjában ő a legfőbb akadály, ha nem is minden vita nélkül, ha nem is teljes egyöntetűséggel, a szociáldemokrata vezérkar 1923 őszén már eljutott. A munkásság sürgető követelésein kívül a Bethlennel szembeforduló, őt fő ellenfélnek nyilvánító állásfoglalás kialakításához a fajvédő frakció 1923 augusztusi különválása is hozzájárult.2 0 Nem véletlenül került sor erre éppen ekkor. A szakítás fő okai ugyanis a miniszterelnök szanálási törekvéseivel, a külföldi kölcsönnel függöttek össze. A Bethlen-féle úgynevezett középutas politikát, amelyet a miniszterelnök ekkor a hazai és a nemzetközi közvélemény megtévesztésére úton-útfélen hirdetett, ők a „szegedi gondolat" elárulásának fogták fel. Az is világossá vált előttük, hogy a kölcsön megszerzéséhez csak a trianoni békeszerződés alapján, annak ismételt elismerése, terhének vállalása révén juthat el a kormány. Ez pedig szöges ellentétben állott az ő véleményükkel.2 1 A kilépés és Bethlennek azzal kapcsolatos magatartása szerte a polgári liberális ellenzék körében indokolatlan reményeket ébresztett Bethlennel kapcsolatban.2 2 Az SzDP vezetésének is ki kellett alakítania álláspontját a politikai változással kapcsolatban. Melyik most már a fő ellenfél, a szélsőjobboldali csoport, vagy pedig a kormány? A parlamenti csoport Intéző Bizottsága 1923. szeptember 27-én már — helyesen — úgy foglalt állást, hogy elsősorban a kormány ellen folytatja a harcot.2 3 Hogy ez nem ment simán, hogy voltak ellenvélemények, azt bizonyítja a már említett október 9-i vita is. Itt Farkas kifejtette, hogy a legélesebb harcot kell folytatni a Bethlen-kormány ellen, és ettől nem lehet eltérni a fajvédőknek a magatartása miatt sem. A parlamenti taktikázás hevében azonban eljutott addig az elvtelen megállapításig, hogy ha lehetővé teszi a helyzet, a fajvédőket fel kell használni a kormány megbuktatására. Peidl véleménye szerint is Bethlen ellen kell fellépni elsősorban. Peyer Károly véleménye azonban — a jegyzőkönyv szavaival — a következő volt: 19 A parlamenti frakció 1923. jún. 18-i ülésének jegyzőkönyve. PTI. Arch. A. XVII. 1/1922/49. 18 A pártvezetőség, a Szaktanács és a parlamenti frakció együttes ülésének jegvzőkönyve 1923. okt. 9-én. PTI. Arch. A. XVII. 1/1922/49. 20 Bethlen miniszterelnök hadat üzent a szélsőséges irányzatnak. Pesti Napló, 1923. aug. 3. 21 A kilépéshez természetesen még egyéb kül- és belpolitikai okok is hozzájárultak. -- Pl. Egységes ellenzéki párt alakításáról tárgyalnak. Pesti Napló, 1933. szept. 14. és Mese a liberalizmusról. Népszava, 1923. okt. 13. 23 Az Intéző Bizottság 1923. szept. 27-i ülése. PTI Arch. A. XXII. 1/1922/49. 17*
