Századok – 1964

Tanulmányok - Makkai László: Puritánizmus és természettudomány 1073

1086 MAKKAI LÁSZLÓ A puritán prédikáció hatása az animisztikus mágikus hiedelmek eloszla­tásában eredményes volt. Nem — az akkor még igen szűk körben terjedő — természettudományos eszmék, hanem a puritán nézetek győzelméről számol be egy kortárs, a XVII. század végéről visszatekintve: „Mikor gyermek vol­tam, még a polgárháború előtt, az volt a szokás lányok és vénasszonyok között, hogy éjszakának idején fantasztikus történeteket meséltek démonokról és kísértő szellemekről. Anyáról leányra szálltak ezek a szerzetesi találmányok, s a Szent Egyház fenntartotta őket azzal, hogy a papok azt mondták: ha tagadod a szellemeket, atheista vagy. Mikor azután elkövetkeztek a háborúk, s velük a lelkiismereti szabadság és az inkvizíciótól való szabadság, a fantómok eltün-A természeti törvény vallásos megfogalmazása Ahhoz persze, hogy a puritánok teljesen megszabaduljanak az animisz­tikus képzetektől s ösztönös pszichologizmusuk tudatosuljon, természettudo­mányos felismerésekre lett volna szükségük, pontosabban egy olyan világ­képre, amelyben minden természeti és társadalmi mozgás törvényszerű okokra vezethető vissza. Ilyen világképpel azonban ekkor, a XVI—XVII. század for­dulóján még a természettudósok sem rendelkeztek. A természeti törvény fogalma maga is ismeretlen volt az ókori civilizációkban. A keresztény közép­kor ismert ugyan egy „természeti törvényt", erről azonban társadalmi értelem­ben beszélt, s azokat a vallási és erkölcsi normákat értette alatta, amelyeket Isten helyezett az emberek szívébe, de melyeket a bűn elhomályosított s csak az isteni kijelentés, a biblia fényében ismerhetők fel újra teljes tisztaságukban. A világot teremtő és igazgató mindenható Isten fogalmában ugyan bennefog­laltatott az a gondolat, hogy a természet Isten törvényeinek engedelmeskedik, de az animisztikus-mágikus képzetek ezt az elvet természetfölötti hatalmak szeszélyes beavatkozásainak feltételezésével keresztezték, s így az isteni tör­vény időről-időre kiadott, az ember számára meg nem ismerhető okokból állandóan változó isteni parancsokká szakadozott szét. Természeti törvény, mint kauzális vagy akár dialektikus összefüggések egymásból következő lán­colatának megbonthatatlan belső rendje, csak olyan szemléletben alakulhatott ki, melyből a törvényadó Istennel szembeszegülő autonóm animisztikus erőkbe vetett hit lúányzott. Bármennyire is hangsúlyozta Kálvin az isteni szuvereni­tást, bármennyire is determinisztikus volt predestináció-tana, az Isten és a Sátán animisztikus dualizmusával nem számolt le véglegesen és világosan, s ezzel eltorlaszolta az utat a természeti jelenségek törvényszerű összefüggései­nek felismerése előtt. Etekintetben nem segített az ókori materializmus kép­viselőinek, elsősorban Epikurosnak és Lucretiusnak a humanisták által tör­tént felfedezése sem, mert az epikureista természetszemléletben a szabad­akaratú atomok végeredményében animisztikus elemekként viselkednek, s így mozgásukat nem lehet egységes természeti törvény megnyilvánulásainak felfogni. A továbblépés kulcskérdése így nyilván az volt, amit a puritán prédi­káció többé-kevésbé öntudatlanul feszegetett: a Sátán elpszichologizálása, mint az önmagában zárt természeti törvény zavartalan érvényesülését aka­dályozó elem kiküszöbölése. A puritánizmus, mint láttuk, e tekintetben előbbre lépett Kálvinnál, s noha ezt az előrelépést nem fogalmazta meg egyér­telműen, pedagógiai gyakorlatában eszerint járt el. Mi sem bizonyítja ezt

Next

/
Thumbnails
Contents