Századok – 1964
Tanulmányok - Mickun; Nyina: A Mesta a XVIII. században 74
100 NYINA MICKI N kihallgatásával, akik mindenre megesküsznek, amit nekik a fő pásztor sugalmaz, és akik —• felfegyverezvén magukat valamilyen érvénytelen vagy hamisított okmánnyal — mindjárt hozzá is látnak az olyan rendkívüli és büntetendő cselekményhez, mint amilyen a parasztok elűzése." Muniain leírja a továbbiakban, hogyan megy végbe az estremadurai parasztok elűzése. Ezt olvasva, az embernek az az érzése, hogy a Clearing of Estates leírását olvassa. „Legelsősorban a házakat, csűröket, fészereket, baromfiólakat és egyéb, földművelési szükségletekre és ökrök, haszonállatok tartására emelt építményeket rombolják le. A parancsnok maga is látta ezeket a romokat, melyeket az ég egy hajdani földművelés hiteles tanúbizonyságaként és annak bizonyságaként őrzött meg, milyen méltányosak az elkeserített parasztok annak helyreállítására irányuló követelései."123 „A mestenos — írja ugyanő — saját házaikból hajigálják ki Estremadura fakóit . . . Az estremaduraiak a trashumanték borzasztó hatalmának zsákmányává váltak: botrányos semmibevevéssel és embertelenséggel bánnak velük."12 4 Paino is beszél erről: „Az ész háborog, emberi érzéseink beleremegnek, amikor ezt a sok szerencsétlen parasztot látjuk, akiket saját országuk kebelében irgalmatlanul kiszakítanak ősi lakóhelyeikről."12 5 A parancsnok kijelenti, hogy a Mesta tagjai célul tűzték maguk elé, hogy „Estremadura kirablása árán meggazdagodnak", hogy „többre tartják a jószágot az embernél".12 6 Annyira hasonló volt a spanyolországi helyzet za angliai helyzethez, hogy a spanyolok ennek ecsetelésére önkéntelenül is ugyanazokhoz a szavakhoz folyamodtak, amelyek Morus Tamás ajkáról röppentek el először, hogy aztán szállóigévé váljanak. Nem hiába fűzi hozzá a teljhatalmú főmegbízott egy olyan helység leírásához, amelyben csak juhtartók vannak, de nincsenek parasztok: „Kétségtelenül utóbbiak is lennének, lia nem lennének itt azok, akik felfalják őket."127 A Mesta uralkodása miatt tehát rengeteg paraszt elvesztette hajlékát és földjét, melyet gazdagon öntözött őseinek vére és verejtéke. A parasztok kénytelenek voltak kóborláshoz fogni az országban, betevő falat kenyeret keresve maguknak és gyermekeiknek. De keresgélésük meddő maradt. „Amilyen mértékben néptelenedik a királyság — írja Badajóz corregidora —, olyan mértékben nő a koldusok, a foglalkozás nélküliek, a csavargók száma . . ., mert nincs munka . . . Ennek bizonyítékául szolgál az a tény, hogy nincs hiány munkásokban az elképzelhető legnehezebb és legkellemetlenebb munkákra sem. Annyi jelentkező van a nyomorúságos fizetségre, hogy túlzás nélkül mondhatjuk, minden egyes helyre tíz vagy ennél is több jelentkező áhítozik. Ebből folyik, hogy szegénységük kényszerű és akaratlan. Ez a helyzet annyira kétségtelen, hogy minden aggály nélkül állíthatjuk — azok túlnyomó többsége, akik a prostitúció, bűn és tolvajlás útjára lépnek, a szükség folytán kényszerülnek erre." A szülők nem találnak hasznos munkát serdülő gyermekeiknek, így azok — minden létfenntartási eszköz nélkül maradván — kénytelenek idegen vidékekre indulni. Kisebb törvényszegésekkel kezdik és lépésről-lépésre alakulnak át gátlástalan banditákká. A corregidor végül kijelenti, hogy „Estremadura valóban szánalomra méltó helyzetben van, 123 Uo. f. 101. 124 Uo. f. 104. 123 Uo. f. 28. 126 Uo. f. 101. 127 Uo. f. 171.