Századok – 1964

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Marxista történettudományunk fejlődésének problémái 1011

1052 PACH ZSIGMOND PÁL: MARXISTA TÖRTÉNETTUDOMÁNYUNK FEJLŐDÉSÉNEK PROBLÉMÁI oldást, hiszen a kortörténetírás gyakorlottabb, kiforrottabb történészeket igényel. Az egészséges politikai légkör, az ennek szintjére emelkedő vitaszellem mellett, amelyek önmagukban is további kutatás erjesztői lesznek, szervezett erőfeszítéseket kell tennünk a kollektív kutatási formák kialakítására, a nélkülözhetetlen helytörténeti feltárómunka ösztönzésére is. Intézmények, sőt tudományágak összefogásával mozdíthatjuk csak elő részben már történelemmé vált szocialista jelenünk annyira szükséges tudományoselemző feltárását. * A történelemtudomány társadalmi hatékonysága többnyire nem közvetlenül, hanem az oktatás és népszerűsítés különféle formái révén érvényesül; szempontjainak és eredményeinek ezeken — és egyéb — áttételeken keresztül jelentős szerepe van a társadalmi tudat formálásában, — mindenekelőtt: széles rétegek történeti tudatának alakításában. A történeti tudat maga is anyagi erővé válik a szocialista építésben. Nagymértékben befolyásolja kinek-kinek egész magatartását, a munkához, a közélethez való viszonyát, hogy miként látja múlt és ma kapcsolatát; hogy nemzeti történetünket az önmagában álló „magyar sors" hányattatásaikéntfordulataiként, vagy az emberiség egyetemes, a szocializmushoz, a kommunizmushoz való törvényszerű fejlődése szerves részeként értékeli és érzékeli. A történeti tudat hazánkban mindig fontos helyet foglalt el a társadalmi gondolkodásban, a társadalmi eszmék sorában. Népünk legjobbjainál a jelenre-jövőre vonatkozó haladó politikai célok kitűzése és munkálása mindig összekapcsolódott, egységbe forrott a történelmi múlt haladó szempontú értékelésével. A nagytőkés-nagybirtokos uralkodó osztályok a történelem reakciós interpretációját igyekeztek haladásellenes, ellenforradalmi céljaik szolgálatába állítani, s retrográd, nacionalista-soviniszta történelmi eszmékkel a dolgozók széles rétegeinek tudatát elhomályosítani, őket az osztályharc útjáról eltéríteni. Ma az a feladatunk, hogy a történettudomány az eddiginél jóval hatékonyabban segítse elő társadalmunk új, szocialista tudatának kiformálódását, megszilárdulását, a polgári és kispolgári eszmék leküzdését, népünknek a szocializmus, az internacionalizmus szellemében való nevelését. Az elmúlt évtizedek mindennél meggyőzőbben taníthatnak meg reá, hogy a történetírás csak akkor tudja betölteni ezt a feladatát, lia jottányit sem enged a marxista-leninista tudományosság követelményeiből; ha a dogmatikus korlátozottságot teljesen levetkezve harcol a burzsoá ideológia mindennemű megnyilvánulása ellen. Ma már nem tűrhetjük meg történettudományunkban az eszmei-ideológiai színvonal gyengeségeit, az elméleti közömbösséget; nem tűrhetjük meg a történeti valóság sokszínűségét elszürkítő spekulatív konstrukciókat; nem tűrhetjük, hogy történetírásunk ne kapcsolódjék be teljes hatékonysággal a társadalmi haladás, a szocialista fejlődés hatalmas áramlatába. Ekkor és csak ekkor válhatik fokozódó mértékben részesévé annak az ideológiai küzdelemnek, amely — mint pártunk VHI. kongresszusa megállapította — a termelés, a gazdaság frontja mellett az osztályharc másik fő terepe a szocializmus teljes felépítésének időszakában; ekkor és csak ekkor járulhat hozzá a maga eszközeivel a két világrendszer békés versenyével szervesen együttjáró éles ideológiai harcban a szocializmus erőinek teljes és végleges győzelméhez.