Századok – 1964

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Marxista történettudományunk fejlődésének problémái 1011

MARXISTA TÖRTÉNETTUDOMÁNYUNK FEJLŐDÉSÉNEK PROBLÉMÁI 1041' s a MSZDP állásfoglalását csupán úgy kommentálni, hogy az „önmagához volt hű"? Mindezzel korántsem lehet egyetérteni. Annak hangsúlyozása, hogy a MSZDP-t, mint a korszak leghaladóbb magyarországi politikai áramlatát saját tettei, s nem a mi elképzeléseink szerint kell megítélni, egyáltalán nem indokolja, hogy — kijelentve: nem volt forradalmi párt — kritika nélkül haladjunk el politikájának súlyos hibái mellett. Annak megállapítása, hogy a korszak bonyolultan, ellentmondásosan vetette fel a demokratikus szabadságjogok és a nemzeti függetlenség kérdését, s ebben nem adhatunk a nemzeti függetlenségnek elsőbbséget, egyáltalán nem indokolja, hogy a MSZDP taktikáját, a két rossz közül az egyikhez, az állítólag (de ez távolról sem egyértelmű) kisebbikhez való viszonyulását helyeseljük, s ne mutassuk fel az önálló, következetes proletárpolitika lehetőségét, a polgári forradalom befejezésének és szocialista forradalommá való továbbfejlesztésének politikai irányvonalát, — egy olyan taktika követelményét, amely megakadályozza, hogy a Szociáldemokrata Párt a két reakciós erő közül bármelyiknek játékszere vagy tartaléka legyen, és képessé teszi arra, hogy önállóan s a tömegeket maga mögé állítva, vezető szerephez jusson az ország életében. 7. Az önálló proletárpolitika kialakítására alig másfél évtizeddel később a magyar munkásosztály is példát mutatott. Ennek feltételeit a magyar munkásmozgalom további erősödése, az Osztrák-Magyar Monarchia megrendülése, s mindenekelőtt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatása teremtette meg, amely világméretekben meggyengítette a kapitalizmus rendszerét és elősegítette a forradalmi pártok megszületését. A marxista történettudomány kiemelkedően fontos feladatát képezte az 1918. és 1919. évi magyarországi forradalmak történetének hitelesen dokumentált, mélyen elemző feltárása, — annál is inkább, mivel az ellenforradalmi történetírás és propaganda rágalmai s hamisításai egyetlen történelmi korszakra sem koncentrálódtak olyan tömény formában, mint e forradalmakra, nem átallva azokat a nemzet élete mélypontjának, a Tanácsköztársaságot a magyarságtól teljesen idegen történeti epizódnak feltüntetni. Negyedszázad szennyét és mocskolódását kellett eltakarítani, hogy a nagyhorderejű események valódi fényükben csilloghassanak. E munka elvégzése nemcsak becsületbeli ügye a marxista történettudománynak, hanem elsőrendű követelménye népünk eszmai-politikai nevelésének. Tanulságai jelenünkben is fontosak: valóban alapos elemzésüknek nemcsak tudat-, hanem közvetlenül gyakorlatformáló ereje is van. E fontos feladat megoldásához a felszabadulást, sőt a szocialista forradalom győzelmét követő években — mint ahogy erről fentebb már szó esett — alig-alig kezdtünk hozzá. Ami érdemleges született — leginkább az állam- és jogrendről, tanácsokról, gazdaság- és kultúrpolitikáról — legnagyobbrészt egykori harcosok, kortársak visszaemlékező leírásai nyomán állt rendelkezésünkre. A személyi kultusz, a dogmatizmus egyetlen korszak vizsgálatára sem gyakorolt oly bénító hatást, mint éppen 1918—19-ére. Már a tény önmagában is kiáltó paradoxon: a felszabadulást követő első évtizedben, a — megoldatlanul maradt polgári demokratikus feladatokat is teljesítő — népi demokratikus átalakulás idején s a második magyar proletárdiktatúra első éveiben alig folyt érdemleges kutatás az 1918. évi polgári demokratikus forradalom