Századok – 1964
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Marxista történettudományunk fejlődésének problémái 1011
1038 PACH ZSIGMOND l'A Г. immár a létrejött uralmi rend alapvető vonásainak megőrzését és megörökítését, az átalakulás „felülről való" megoldásának lényegi rögzítését kívánták a társadalom elnyomott és feltörekvő osztályaival-rétegeivel szemben. Liberalizmus és demokratizmus végképpen szétvált és szembekerült egymással; liberalizmus, liberális nacionalizmus többé nem, azután már csak a demokratizmus, demokratikus nemzeti ideológia játszhatott haladó szerepet: a nemzeti függetlenség gondolatának összekapcsolása a demokratikus politikai és agrárátalakulás eszméjével, a nemzeti szupremácia feladásának, a nemzetek önrendelkezésének eszméjével. A társadalmi haladás e követelményei a XIX—XX. század fordulója körül törtek fel nagy erővel a dualista Monarchiában. 6. Kétségkívül elismerésreméltó az a figyelem, amelyet történészeink a századforduló időszakának, a XX. század első évtizedének szentelnek.* A figyelem nem újkeletű, hiszen a marxista történetírás kezdettől fogva — Révai József már a felszabadulás előtt íródott tanulmányaiban — felismerte, hogy Magyarország újabbkori fejlődésének az 1848—49. évi polgári forradalom (ill. a polgári forradalom korszakát lezáró 1867-i kiegyezés) után következő főbb állomását itt kell keresni. A polgári történészekkel szemben — akik ezt az időszakot világnézetük, politikai állásfoglalásuk szerint, részben az eredményes és hatékony liberális világnak meddő és értetlen közjogi harcok által való megtámadtatása- és aláásásaként jellemezték, részben mint a liberális dekadencia elmélyülésének, a nemzeti erők bomlásának, a tévelygésnek a periódusát ábrázolták, s a „magyarságtól idegen" szocialisztikus tendenciák jelentkezése miatt marasztalták el — a marxista történetírás abból indult ki, hogy ezidőtájt, az imperializmusba való átmenet körülményei között, élesen felszínre törtek a polgári forradalom megoldatlan, vagy felemásan, „felülről" megoldott kérdései: polgári demokratikus forradalom került napirendre, amely továbbfejlődhet szocialista forradalommá. Az 1950-es évek első felében megjelent munkák ezt a folyamatot rajzolták meg a monopolkapitalizmus kialakulása, a gyáripar fejlődése, az uralkodó osztályokon belüli ellentétek, a szegényparasztság és földmunkásság harca s a kibontakozó munkásmozgalom szempontjából. Megmutatták, hogy a munkásosztály ekkor szól bele először jelentős súllyal az ország politikai életébe, s válik hovatovább hazánkban is a társadalmi és politikai küzdelmek elsőrendű tényezőjévé; hogy a parasztság ezekben az években igyekszik elszakadni a burzsoá-nemesi ellenzéki pártoktól, hogy önállóan lépjen fel osztályköveteléseivel; s a városi polgárság egyes rétegeinek is erre a korra esnek — ha még oly gyenge — progressziós kísérletei. — Történetszemléletünk dogmatikus elhajlása azonban mindezt az érdemleges munkát jónéhány túlzáshoz, történetietlen megállapításhoz vezette. így — jóllehet felvázoltuk a magyarországi és oroszországi fejlődésnek nemcsak hasonló, de eltérő vonásait is — mégis az 1905 — 1907. évi orosz forradalommal szoros analógiát igyekeztünk kimutatni, s a politikai válság kétségtelen tényéből kiindulva, * E tanulmány 6—9. pontjának elkészítéséhez Berend T. Iván és Bánki György, a történelemtudomány doktorai értékes segítséget nyújtottak, amiért e helyütt is köszönetet mondok.
