Századok – 1964
Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943
978 MOLNÄß ERIK Ugyanakkor Marx és Engels a reálisan fennálló német—lengyel ellentéttel is számolt. Ez szerintük onnan eredt, hogy a Poroszországhoz tartozó lengyel területek egyrésze akkor már elnémetesedett, az itt található nagy városok pedig éppenséggel németek voltak. Hogyan lehet ezt a területet átengedni a lengyeleknek — kérdezte Engels —, amikor ezek még nem bizonyították be, hogy képesek a jobbágytartó feudalizmus rendszerének meghaladására? Ezzel a civilizáció, a társadalmi haladás ügye kerülne veszélybe. — A megoldást Marx és Engels itt is az Oroszország elleni forradalmi háborútól várta. Győzelem esetében a porosz—lengyel területek megmaradtak volna Németország birtokában, viszont Lengyelország kárpótlásul nagyobb területet kapott volna Oroszországtól. Vagyis a megoldás abban állott volna, hogy Lengyelországot eltolják keleti irányban.58 Az olaszoknak a függetlenségért és a nemzeti egységért vívott harcát Marx és Engels, akik itt a nemzeti önrendelkezési jogra is hivatkoztak, természetesen támogatták, hiszen ez a harc elsősorban az ellenforradalom egyik bástyája, az osztrák abszolutizmus ellen irányult. De az volt a véleményük, hogy a piemonti burzsoá monarchia vezetése alatt a felszabadító háborút nem lehet győzelemre vinni. Az osztrák hadsereg legyőzéséhez tömegfelkelésre, forradalmi háborúra, partizánháborúra van szükség, olyasféle háborúra, amilyent 1793-ban vívott a francia köztársaság. A piemonti monarchia azonban semmitől sem fél jobban, mint a tömegfelkeléstől. Ezért a győzelmet csak a demokratikus köztársaság biztosíthatja, amely képes arra, hogy a tömegfelkelést megszervezze. Marx azonban a republikánus-demokrata Mazzininak, a Risorgimento vezérének politikáját is helytelennek és meddőnek tartotta.59 Szerinte győzelmes tömegfelkelésre csak akkor kerülhetett volna sor, ha a nemzeti mozgalom felszabadítja és ezáltal megnyeri magának a kizsákmányolt parasztságot. Itt elsősorban a felesbérlőkről volt szó. Demokratikus agrárforradalomra volt szükség, amely átalakítja a félfeudális felesbérletet polgári magántulajdonná. Erre a forradalmi lépésre azonban Mazzini nem volt kapható, mert ez sértette volna a burzsoák és liberális nemesek érdekeit, akik a kispolgárság mellett mozgalma derékhadát alkották. így azután az 1848-49-es nemzeti felszabadító mozgalomnak el kellett buknia, éppen azért, mert nem kapcsolódott össze a szociális felszabadító mozgalommal.6 0 A magyar függetlenségi harc azonban egybeesett a szociális haladással. Magyarország nemcsak az osztrák abszolutizmussal fordult szembe, hanem a jobbágyságot is eltörölte. A magyar forradalmat tehát Marx és Engels minden szempontból az európai demokrácia szövetségesének tekinthette. Engels kezdetben a magyar forradalom hajtóerejét egyenesen a burzsoáziában, a 58 A lengyel kérdéshez lásd: A lengyel kérdés tárgyalása Frankfurtban. Neue Rheinische Zeitung, 1848. aug. 20. Marx és Engels művei, 6. köt. 383 — 384. 1. a hivatkozott kiadásban. Továbbá: Engels: Forradalom és ellenforradalom Németországban. 59—60. 1. 59 A maga módján Mazzini is szocialista-demokrata volt. A munkáskérdést a tőke és munka társulása útján akarta megoldani. Ahogyan a francia szocialista-demokraták Franciaország vezető történeti szerepét hirdették, Mazzini Olaszországot tartotta a népek hivatott vezetőjének. A burzsoá patriotizmus nála is, mint a francia demokratáknál, összefonódott a nacionalizmussal, éppúgy, mint az 1848-as liberális német burzsoázia vagy Kossuth esetében. 60 Lásd ezekhez: Az olasz háború. A piemontiak veresége. Neue Rheinische Zeitung, 1849. ápr. 1. Marx ós Engels művei. 7. köt. 337. 1. a hiv. kiadásban; Marx levele Weidemeyerhez, 1851. szept. 11. és Engelsliez, 1851. szept. 13. Lásd Marx—Engels : Válogatott levelek. 59 — 60.1.
