Századok – 1963
Tanulmányok - Eperjessy Géza: A mezővárosi és falusi céhek kialakulása és bomlása az Alföldön és a Dunántúlon 951
A MEZŐVÁROSI ÉS FALUSI CÉHEK KIALAKULÁSA ÉS ROMLÁSA 965 A megyének ezenkívül arról is tudósítania kellett a Helytartótanácsot, hogy milyen a mesterek vagyoni helyzete és nem utolsó sorban arról, hogy a „kiváltságlevélért járandó taksát erőltetés nélkül lefizethetik-e".6 9 Miután a megye minderről — a kiküldött szolgabíró útján — megfelelő tájékozódást szerzett, a mesterek kérelmét saját véleményével, illetőleg ajánlásával ellátva felterjesztette a Helytartótanácshoz. A Helytartótanács ugyancsak véleményezte a folyamodványt, s az artikulus-tervezetet összehasonlítva az egységes céhszabályzattal, az egyes cikkelyeket annak alapján kijavította, kiegészítette, vagy törölt belőlük, végül a projektumhoz fűzött észrevételeket (reflexiones) megerősítés céljából a kancelláriához továbbította. Mária Terézia 1761. évi céhíigyi rendelete után — mint említettük — azok a kiváltságlevelek, melyek nem a kancelláriától származtak, érvényüket vesztették. A mesterek pedig csak úgy juthattak céhprivilégiumhoz, ha a magyar kancellária „Taksáló és Kiadó Hivatalában" kifizették az érte járó udvari taksát, A kérelmezőket vagyonállapotuknak, anyagi teherbíró képességüknek megfelelően három osztályba sorolták: az első osztályba tartozóknak az 1813. évi céhügyi rendelkezés szerint7 0 200 pengő forint, a második osztályban levőknek 150, végül a harmadik osztályba tartozóknak 100 pengőforint taksát kellett fizetniök.7 1 Ezenkívül még fizetni kellett a privilégiumnak a „királyi könyvbe való iktatásáért", a nyomtatott céhbeli cikkelyek kiadásáért, továbbá a pergamenért, tokért, pecsétért, zsinórokért, szalagokért, bársonyért, a bekötésért stb. — Végül az írnoknak is kellett valamit adni, ez azonban nem volt megszabva, hanem a „Folyamodók kívánságokra és önnkényére volt hagyva".72 Persze az írnoknak fizetendő díj is gyakran jelentékenyebb összegre rúgott. A dunapataji varga-és takácsmesterek pl. az artikulusok leírásáért 48 forintot fizettek — a „nyugtató levél" tanúsága szerint — 1817-ben „Notarialis taksa fejében".73 A „legdrágább" kiváltságlevél „ára" végül is 251 forint (ill. 255 forint 48 kr) volt — az írnoknak fizetendő díjon kívül, — a legolcsóbbé pedig 145 Ft 24 kr. A valóságban azonban nem ennyibe, lényegesen nagyobb összegbe került egy-egy céhlevél megszerzése ! Hiszen^meg kellett írni a kérvényt a földes-89 A sok példa közül lásd a Helytartótanácsnak Temes megyéhez 1834. aug. 12-ón intézett leiratát. (OL. Dep. Civ. 1836/5/55.) TM Kassics : i. m. 322 — 323. 1. 'l A nagyváradi, váradolaszi, váradvelencei és várad váraljai tímár céhnek pl. 1828-ban „első karbeli kamerális taksát" kellett fizetnie. (OL. Dep. Civ. 1826/6/133.) „2. rendű kamerális taksát" fizettek pl. a nagykanizsai pékmesterek 1831-ben vagy a tótkomlósi (Békés m.) kovácsok és kerékgyártók 1832-ben stb. (uo. 1831/6/10 és 1832/6/ 125.) — 3. osztályú taksát („tertiae classis cameralis") fizettek pl. a Békés mezővárosi ácsok és molnárok (uo. 1834/6/123), a hajdúdorogi, hajdúböszörményi és hajdúszoboszlói kézművesek (uo. 1832/6/69, 1830/6/110), a Komárom megyei Gesztes takácsmesterei (uo. 1831/6/67), a gesztesi „Takács czéh nyilvános szegénységének tekintetéből" utóbb a féltaksát el is engedték (uo. 1837/5/73). — Azoknak a mestereknek viszont, akiknek már volt céhkiváltságuk, a privilégium megújításáért nem kellett külön udvari taksát fizetniök. így pl. a miskolci magyar tímárok taksa nélkül újították meg szabadalmukat (uo. 1833/6/174), hasonlóképpen a Győr megyei Ásvány, Medve, Öttevénysziget, Szentpál, Kövecs, Nágybajcs, Száp községek molnármesterei (uo. 1848/5/21). " Kassics : i. m. 322 — 323. 1. « OL. Dep. Civ. 1836/5/52.
