Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 899

912 KRÓNIKA az 1781. évi türelmi rendelet 5. pontjában, majd az 1805. és 1813. évi céhszabályrendeletekben regisztrálóclott. Ettől kezdve a cóhszervezetek vezetésében az arányok kialakulásáért folyik a vita az egyes felekezetek között. A céhmonopóliumokórt folytatott harc ideológiai köntösét végleg levetette. A céhek elkeseredett harca a kereskedelmi tőke és a zsidó kézműiparosok ellen irányult leghevesebben (ld. a céhes kézművesek 1774. évi első országos kongresszusát). A zsidó kézműiparosok tönkretevésónek vágya abból táplálkozott, hogy ezek egyben kereskedők is voltak. A zsidó mesterek önálló céhek felállításával, céhkiváltság megszerzésével igyekeztek maguk számára védelmet biztosítani. Törekvéseik azonban sehol sem vezettek eredményre. Az uradalmak és a vármegyék ebben a harcban a zsidó kézművesek oldalán álltak, mert a .szakképzett iparosok számának növekedése az olcsóbb és jobb minőségű áruk nagyobb tömegével állott egyenes arányban. A liberális nemességnek ezen álláspontja az ipar szabadabb, kapitalista fejlődése előtt egyengette az utat. A mezővárosi és falusi céhek kontárok elleni küzdelme a XIX. század elejétől vált központi kérdéssé. A kontárok száma a zselléreskedéssel párhuzamosan országszerte növekedett. А к i к a mezőgazdaságból megélni nem tudtak, üres idejükben és télen valamilyen ipari munkával próbálták magukat fenntartani. A „parasztfaragók" és más „tanulatlan" iparűzők a céhek támadásainak elsődleges céltáblái voltak. Az ellenük folytatott elkeseredett harc azonban a céhen kívüli „szabad ipar" fejődését megakadályozni nem tudta. Mivel a céhen kívüli szabad ipar a kapitalista fejlődés letéteményese volt, minden a reakciós céhrendszer elleni küzdelem pozitív értelmet kapott a polgári haladás és a nemzeti függetlenség kivívásáért folytatott harcban. Az 1848-as forradalom előtti évtizedekben a vármegyék egységesen állást foglaltak a céhek monopolista törekvéseivel szemben, s mindenütt a kontárokat támogatták. Rámutattak a céhrendszer idejétmúlt, a hazai ipar fejlődósét gátló szerepére, a céhrendszer megreformálását, illetőleg a céhek eltörlését kívánták. A kérdés megoldását az országgyűléstől várták. Bár a Helytartótanács néhány helységben kivételesen engedélyezte a kontárok működését, az udvar Magyarországon fenn akarta tartani a céhrendszert. A kiegyék viszont a céhekben látták a hazai ipar fejőldésének és így „a nemzet felemelkedésének" egyik legfőbb akadályát. A céhek felszámolásáért vívott harc kezdetei egybeesnek a feudalizmus mélyreható válságának a kialakulásával. A céhek megreformálásának, ill. eltörlésének kérdése először az 1790 —9 l-es országgyűlés által kiküldött kereskedelmi bizottság javaslatai során vetődött fel. A bizottság úgy vélte, hogy a mesterség elnyerését gátló akadályokat el kell törölni és minden kézművesnek, így a céhenkívüheknek is biztosítani kell mesterségük gyakorlásának jogát az ország minden helységében legénység és inasok nélkül, de a céhrendszer tervszerű reformjának javaslatán nem mentek túl. A későbbi országgyűlések (1802, 1811-12, 1827, 1843-44) hasonlóképpen foglaltak állást. Az 1840. évi 17. tc. azonban a „gyárakat" a céhszabályok álól mentesítette. A eéhrendszer fejlődést gátló, elavult voltát nemcsak a reform hívei, hanem a konzervatívak is felismerték, sőt az 1840-es évek közepén már a Helytartótanács és a kancellária is tervezte a magyarországi céhrendszer megreformálását. Gr. Zichy Ferenc elnöklete alatt albizottságot küldött ki 1845 januárjában a céhügyek rendezése céljából. Az albizottságnak 1848 februárra kellett elkészítenie „Ipari rend" tervezetét. A céhrendszer eltörléséről nem volt szó, de meg akarták szüntetni pl. a zárt számú céheket, s a céhes helyeken kívül is lehetővé kívánták tenni a cóhenkívüliek iparűzését — hatósági engedély mellett. A cóhrendszernek évtizedek óta sürgetett reformját sem az országgyűlések, sem a kormányszervek nem tudták végrehajtani. Csak a Klauzál-féle 1848. június 9-i céhszabálymódosító rendelet mondta ki többek között, hogy saját képére bárki, bárhol, szabadon dolgozhat — segédek nélkül. Ez az intézkedés szabaddá tette az utat az előtt a nagyszámú mezővárosi és falusi kontár előtt is, akiknek eddig a kizáró céhmonopóliumok megakadályozták mesterségük gyakorlását. Az értekezés befejező részében szerző 40 vármegye csaknem 100 mezővárosi és falusi céhének jegyzékét közli 1815—1845 között, valamint a Pest és Veszprém megyei céhek korábbi (XYI — XVUI. századi) privilégiumait is. A céhjegyzék közlését a Szádeczkyféle céhlajstromban található sok hiányosság és félreértés tette szükségessé. Maklcai László opponensi véleményében elmondta, hogy bár a magyarországi eéhrendszer történetének utolsó, hanyatló szakaszát alapvető vonásaiban Mérei Gyula és mások tanulmányaiból már ismerjük, jelölt mégsem választott felesleges témát, mert éppen a mezővárosi és falusi céhek fejlődéséről tudunk legkevesebbet, holott ezeknek ismerete nélkül a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet hazai problematikája nem tisztázható megnyugtatóan. A disszertáció elég hosszú időt ölel át ahhoz, hogy témáját fejlődósben láttassa. A korszakon belül viszont több szempontból is leszűkí-