Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 899

910 KRÓNIKA tud a francia nyelvű tolmácsolásról. Ami a témát illeti, lehetőleg levéltári témát kell választani. Határozat született a legközelebbi három Kerek Asztal Értekezlet helyét illetőleg, ezek London, Moszkva, Koppenhága. A legközelebbi, londoni értekezlet tárgya a gyarmati levéltárak kérdése lesz. IIa most meg akarjuk húzni az eddig tartott levéltáros Kerek Asztal Konferenciák mérlegét, azt kell mondanunk, hogy a konferenciák nagy szolgálatot tettek a nemzetközi megértés előrehaladásának és a hasznot hajtó (mikrofilmcsere, kiadványcsere) nemzetközi levéltáros kapcsolatok ügyének is. Ugyanakkor igen fontos szakmai kérdéseket lehetett magas szinten megvitatni, ami sok probléma tisztázódását segítette elő. Szedő Antal % BESZÁMOLÓK KANDIDÁTUSI DISSZERTÁCIÓK VITÁIRÓL I Eperjessy Géza „Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon" című kandidátusi értekezése a magyarországi ipartörténet egy kevésbé ismert fejezetének mintegy másfél évszázados történetét vette vizsgálat alá. A török kiűzése után meginduló céhes fejlődés előzményeiként a szerző a török fennhatóság alatt levő paraszt- 1 városok cóhéletóre, valamint a végvárakban működő iparűző elemekre hívta fel a 1 figyelmet. * I A török kiűzése után a bécsi udvar pohtikája kb. az 1690-es évek közepétől a céhszervezetek számának növelésére irányult, mert bennük a gyarmatosítás eszközét látta. Ez a törekvés a földesurak céhpohtikájávai találkozott. A földesurak a „tanult" kézműveseken, kívül dominiumaikon olyan uradalmi cselédeket is tartottak, akik valamilyen mesterséghez értettek. A mezővárosi és falusi céhek a XVIII. század második > feléig, amíg a központi hatalom a magyarországi céhek fölé is ki nom terjesztette ellenőrzését, kiváltságleveleiket többnyire a földesuraktól kapták. ( A céhek szaporodását elősegítette az iparűzők elkeseredett harca a céhprivilégiumokórt, mert ezek birtokában monopóliumot biztosíthattak maguknak a kívül < rekedt paraszti iparosokkal, a kontárokkal szemben. Törekvésüket támogatták a megyék ós a földesurak, akik az újabb céhektől az iparcikkek mennyiségének növekedését és áruk csökkenését várták. 1761-től csak a király által adományozott privilégiumok voltak érvényesek. A kérelmezőket vagyoni állapotuk szerint 1813-ban 3 osztályba sorolták. Ez a besorolás a céhekkel kapcsolatos politika megváltozását jelentette: a szaba- 1 dalomlevél megváltása igen sokba került, a falusi és mezővárosi iparosok teherbíró képességét meghaladta, aminek következményeként legtöbbjük házi iparosként vagy céhes helyeken kontárként folytatta mesterségét. Ha a céhfejlődés ütemét nézzük, а ХУПТ. században jelentős különbség van a volt királyi Magyarország és a török alól felszabadult területek között. A Dunántúl nyugati részén általában erőteljes a fejlődés, míg a volt török területeken, a Dunántúl déli és keleti vidékén, valamint az Alföldön lassúbb fejlődóst tapasztalhatunk. Sőt a Délvidéken lényegében még meg sem indult a céhfejlődés. A XIX. század fordulóján a helyzet teljesen megváltozik. A Délvidéken rohamos, az Alföldön lassúbb fejlődést találunk. Pest megye mezővárosaiban pedig, de különösen a Dunántúl nyugati részében a céhek erős és gyors hanyatlásnak ipdulnak. A másik igen fontos jelenség abban mutatkozik, hogy a céhek hanyatlása elsősorban a mezővárosokban kövezkezik be, ugyanakkor ezzel ellentétben a falusi céhek szaporodnak. Ez az ellentétes fejlődés a Dunántúl nyugati részén főleg az osztrák tőkés ipar versenyével magyarázható. A felszínes vizsgálat könnyen azt állapítaná meg, hogy a céhek számának csökkenésével fogy az iparűzők száma is. A valóságban ennek fordítottja az igaz, mert ezek a területek viszonylag az iparosodottabb települések közé tartoztak. Amikor az alföldi és dunántúli mezővárosi és falusi kézművesek túlnyomó része a XVIII — XIX. század fordulóján vagy azután lép a céhszerveződés útjára, a céhrendszernek már fejlődést gátló jelege van. A mezővárosi és falusi céhek a megyei törvényhatóság, ill. a földesúri hatalom, első fokon pedig a községi joghatóság alatt álltak. A lakhatási engedély (incolatus) feltételekhez volt kötve, próbaévet kellett letölteni érte és letelepedési illetéket fizetni. Legtöbb esetben csak olyanok kapták meg, akik lakóházat tudtak vásárolni. A céhtagoknak a termelés és értékesítés irányításában döntő szavuk volt. Az amúgysem nagy mezővárosi piaci körzetben (50 — 80 km) a céhek árdrágító tevékenysége országszerte megnyilvánuló közfelháborodást váltott ki, a hazai politikai irodalomban és a megyegyűlóseken a céhrendszer mielőbbi eltörlését követelték. Nem változtatott a hely-