Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 899

KRÓNIKA 907 francia professzor májusban látogatott el az Intézetbe, Luigi Cortesi, az Editori Riuniti képviselője szintén. Júniusban a berlini Tud. Akadémia könyvtárának igazgatónője, Brigitte Miilik érkezett tapasztalatcserére, júliusban pedig a kubai Instituto de Historie igazgatója, Julio Le Reverend tett látogatást az Intézetben. * Ránki György a történettudományok doktora, az Intézet h. igazgatója, 1963. junius 24 —29-én résztvett a szocialista országok akadémiáinak moszkvai értekezletén, ahol a Nagy Októberi Forradalom kérdéseinek kutatására vonatkozó együttműködésről tárgyaltak, különösen az 50 éves évfordulóra készülő munkákkal kapcsolatosan. A Külügyminisztérium és az MTA Nemzetközi Osztálya rendezésében 1962 november és 1963 márciusában Kovács Endre, az Intézet osztályvezetője, előadásokat tartott Bécsben a magyar kolónia tagjai számára. Előadásain a magyar történetírás utolsó 15 évi eredményeivel és feladataival foglalkozott. 1 Az Intézet tagjai közül Bartha Antal Bulgáriában, Hanák Péter kandidátus Bécsben, Jemnitz János Moszkvában, Kerekes Lajos kandidátus Bécsben, Kővágó László kandidátus Bukarestben folytattak levéltári kutatásokat. R. Péter Katalin, Orbán Sándor i kandidátus és Vörös Antal, az Intézet tudományos munkatársai 1 — 1 hónapos tanulmány­utat tettek a magyar—csehszlovák egyezmény keretében és Szlovákia levéltáraiban végez­tek kutatásokat. M. Somlyai Magda, az Intézet tudományos munkatársa, szovjetúnióbeli j kutatásai során a moszkvai külügyi levéltárban fontos magyar vonatkozású anyagot vétetett filmre. A bécsi orosz követi jelentések, 1906 — 1914-ből, már meg is érkeztek. Az Intézet felújította a fotólaboratórium avult gépeit és most nagyobb kapacitás­sal és jobb minőségben készülhetnek a filmek a külföldi könyvtárakból kölcsönzött könyvekről és iratanyagról. Kovács Endre kandidátus, az Intézet osztályvezetője, 1963. május 24-én előadást tartott a debreceni Kossuth Lajos tudományegyetemen a mai polgári történetírás . ismeretelméleti problémáiról. Paulinyi Oszkár kandidátust, az Intézet munkatársát, 1963 júniusában 40 éves , munkálkodása alkalmából ünnepelte az Intézet vezetősége és szakszervezete. * A honismereti szakkörvezetők részére rendezett országos tanfolyamon 1963. r július 9-én Borús József kandidátus, a Magyar Történelmi Társulat titkára, előadást tartott ,,A nacionalista maradványok elleni harc kérdése mai történetírásunkban" címmel, részletesen ismertetve azt a vitát, mely az utóbbi években Molnár Erik akadé­mikus ilyenirányú tanulmányai és előadásai kapcsán kibontakozott. Ezt követőleg Benda Kálmán kandidátus tartott előadást „A helytörténetírás néhány problémája" címen. Előadásában elsősorban a történettudománnyal rokon tudományok eredményei­nek a helytörténetírásban való felhasználásáról beszélt. A NEMZETKÖZI LEVÉLTÁRI KEREK ASZTAL KONFERENCIÁK Ez évben június hó 12 — 15. között Budapesten tartotta nyolcadik ülésszakát a Nemzetközi Levéltári Kerek Asztal Konferencia, a Magyar Tudományos Akadémia kis üléstermében. Érdemes ebből az alkalomból az eddigi ilyen konferenciák eseményeivei foglalkozni. A nemzetközi összejövetelek formáit a levéltárosok a második világháború után ta­lálták meg. (Azelőtt a könyvtárosok nemzetközi összejövetelén vettek részt.) Először a nagy, nemzetközi levéltáros kongresszusokat szervezték meg, több száz résztvevővel. A nemzetközi kongresszusok tulajdonképpeni gazdája a Levéltárak Nemzetközi Tanácsa, mely az UNESCO égisze alatt működik. Mivel azonban a nagy kongresszusok négy éven­ként üléseznek és nem is alkalmasak terjedelmüknél fogva szakmai vitákra, már 10 évvel ezelőtt felvetette Bordenau y Mas, akkor a spanyol levéltárak főfelügyelője (ma a spanyol könyvtárak és levéltárak főigazgatója) azt a gondolatot, hogy a nagy kongresszusok, közötti három évben jöjjenek össze az egyes országok állami levéltári hálózatának vezetői, és a legfontosabb szakmai problémákat beszéljék meg. A gondolat megnyerte Charles Braibant tetszését, aki akkor a Nemzetközi Levéltári Tanács elnöke volt (és a francia levéltárak akkori főigazgatója), így hívta össze az első Nemzetközi Levéltári Kerek 11 Századok 1963/4

Next

/
Thumbnails
Contents