Századok – 1963

Történeti irodalom - Angelov; Dimitar: Bogomilsztvoto v Balgarija (Ism. Niederhauser Emil) 889

889 TÖRTÉNETI IKODALOM ДИМИТЪР АНГЕЛОВ: БОГОМИЛСТВОТО В БЪЛГАРИЯ (София, 1961, Наука и изкуство, 316, 2 стр.) DIMITAR ANGELOV: A BOG OMILIZMUS BULGÁRIÁBAN A szófiai egyetem bizantinológus-professzora, D. Angelov évek óta foglalkozik a bogomilok mozgalmának történetével. 1947-ben megjelent tudományos népszerűsítő összefoglalása (amelyet 1954-ben a Szovjetunióban oroszul is kiadtak) és 1948—1950 során két részben német nyelven megjelent, a bizánci területen levő bogomil megnyilvánulásokat feldolgozó nagy munkája mellett számos részlettanulmánya tárta fel a mozgalom történetének egyes kérdéseit. Most megjelent munkája az 1947-es kiadványnak alaposan bővített és átdolgozott változata, amely már teljes tudományos apparátussal, a források minuciózus elemzésével és az eddigi irodalom fölényes ismeretében foglalja össze a szerző álláspontját. Néhol saját régebbi felfogásával is szembeszáll, és újabb adatok vagy szempontok alapján korrigálja. Bevezetőben áttekinti a kérdés eddigi irodalmának legfontosabb alkotásait, továbbá a fennmaradt (kétségtelenül elég gyér számú) forrásokat. Azután ismerteti a bulgáriai feudalizmus fejlődését а X. században, azt a konkrét társadalmi helyzetet, amelyből a bogomilizmus kinőtt. А X. századi bulgáriai hivatalos egyházi ideológia rajza mellett azután a bogomilizmus ideológiai előzményeit, a paulikiánizmus és a maszszaliánizmus dualista eretnek-tanításait is röviden bemutatja. A bogomil mozgalom első jelentkezésének részletes tárgyalása után szintétikus képet ad a bogomil tanításról, ehhez persze különböző korszakok forrásanyagát kell együttesen felhasználnia, hogy minden kérdésre valamelyest is megnyugtató feleletet kapjon. Hangsúlyozza, hogy a mozgalom egyike a kereszténységen belül megmutatkozó, korábbi keleti dualisztikus elméletekre is visszamenő dualista eretnekségeknek, kezdeti szakaszában, és valószínűleg részben még később is, a mérsékelt dualizmus álláspontját vallotta, vagyis azt, hogy a jó ós a rossz nem egymással egyenrangú, örök princípiumok, amelyeknek a harca sohasem ér véget, hanem a jó elve végül is felülkerekedik. A látható világ és intézményei (többek között az adott társadalmi rend, az állam, az egyház) persze mindenképpen az ördög teremtményei. Angelov több ízben is hangsúlyozza ennek az elvnek a kettős jelentőségét: egyrészt a világtól elvonuló, aszkétikus életet hirdet, ill. ilyen életet javasol híveinek, de ugyanakkor az állam és az egyház látható hatalmai ellen irányuló tanításával voltaképpen forradalmi antifeudális mozgalom. Parasztmozgalom elsősorban, hiszen a szerző éppen a X. századi bolgár fejlődós alapvető osztályellentéteiből, a szabad parasztság jobbágysorba jutásából vezeti le a mozgalom kialakulását. Igen lényeges, amit Angelov a bogomil gyülekezetek belső szervezetéről mond: a bogomil tanítás aszkétizmusát, amely a munkát is az ördög teremtésének tekintette, csak az ún. „tökéletesek" valósították meg, ezek, a mozgalom papjai mintegy, csak a tanítás hirdetésével foglalkoztak, és a mozgalom egyszerű hívői tartották el őket. Ezek az egyszerű hívők viszont, akik nyilván a többséget tették ki, dolgoztak, nem is jutottak el az aszkézisnek a „tökéletesek" által megvalósított olyan fokára, hogy pl. ne házasodjanak stb. Ez a megkülönböztetés azért lényeges, mert csak így érthető, hogyan lehettek olyan nagy számban követői egy olyan mozgalomnak, amely igen szigorú aszkétikus követelményekkel lépett fel. A következő fejezetekben a szerző a mozgalom további történetét vizsgálja. Megállapítja, hogy a bizánci fennhatóság idején (a XI — XII. század során) a mozgalom erősen Bizánc-ellenes jelleget öltött, a bogomilok, akik korábban élesen szembefordultak a bolgár világi hatalommal, most a bizánci hatalmat támadták, és ezzel szemben az önálló bolgár állam intézményeit bizonyos mértékig idealizáltán tekintették. A függetlenség visszaszerzéséért vívott harcokban ezért Angelov nagy szerepet tulajdonít a bogomiloknak. A második bolgár cárságban ezért vannak olyan korszakok, amikor a bogomilokat nem üldözik. A XIV. században viszont a mozgalom elfajulásáról beszél már Angelov. Antifeudális éle mindinkább eltűnik, most már csak vallási mozgalom, amely a szigorú aszkézisből nem egyszer a legnagyobb szabadosságba csap át azzal a megindokolással, hogy a „tökéletesek" már teljesen a szentlélekkel vannak eltelve, ennek megfelelően pedig, bármit is tesznek, az már nem lehet bűn. A török uralom alatti fejlődést Angelov már nem vizsgálja, csak arra utal, hogy a mozgalom a mohamedán vallású