Századok – 1963

Történeti irodalom - Niederhauser Emil: A jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában (Ism. Katus László) 880

882 TÖRTÉNETI IRODALOM muk növekedésének üteme ismét számos helyi változatot mutat fel. A szerző e téren — forrásmunkáit követve — alábecsüli a parasztság földhasználatának arányát és túlbecsüli a földnélküliek számát. Maga is utal rá ismételten, hogy az egykorú statisztikák és a modern szakirodalom adatai e tekintetben nem tükrözik pontosan a tényleges helyzetet, mert ,,a földnélküli parasztság legnagyobb része a gyakorlatban mégis csak valamilyen, bár csekély földterületet használt" (280.1.), s ,,a majorsági területnek eléggé jelentős része valójában a jobbágyok kezében volt" (124 1.) — következtetéseinek megállapításakor azonban mégis csak a „dominicalis" és „rusticalis" föld mereven szembeállított jogi kategóriáival dolgozik. Az újabb magyarországi részlet kutatások — amelyek a munka írásakor még nem állhattak a szerző rendelkezésére — arra mutatnak, hogy a parasztok az úrbéri telken kívül még egyéb területeket is használtak, amelyek a jobbágyfelszabadítás egyik sokat vitatott problémáját alkották — amint erre Niederhauser könyve is ismételten utal. A telkenkívüli jobbágyföldeket azonban az egykorú hivatalos összeírások és jegyzékek nem mutatják ki, s csak az egyes községek egykorú földbirtokviszonyainak minuciózus részletelemzésével állapítható meg terjedelmük és arányuk. (Lásd Sándor Pál: A jobbágy-Ьirtok történeti-statisztikai vizsgálatához. 1786—1863. Bpest. 1961.) A feudális agrárviszonyok között folytatott mezőgazdasági árutermelés а XVIII. század második felében és а XIX. század első felében egész Kelet-Európában egyre inkább válságba jutott. Az egyre élesebben megnyilvánuló belső ellentmondások az államhatalmat az úrbéri viszonyok és a parasztság jogi helyzetének szabályozására, a feudális uralkodó osztály egy részét — elsősorban az árutermelő birtokos nemességet -— a tőkés termelési módszerekre való áttérés és a polgári átalakulás kezdeményezésére késztették. A polgári átalakulás alapvető kérdése a polgári tulajdonviszonyok kialakítása, Kelet-Európa agrárországaiban tehát a szabad polgári földtulajdon megteremtése. Ez egyaránt érdeke volt földesúrnak és jobbágynak. A leglényegesebb különbség a jobbágyfelszabadítás nyugat-európai (elsősorban franciaországi) ós kelet-európai módja és formája között, hogy míg az előbbi a parasztság szabad földtulajdonát teremtette meg, s a feudális nagybirtokot felszámolva az egész földterületet a parasztság kezébe adta, addig az utóbbi a földesurak számára kívánta elsősorban biztosítani földjük szabad, polgári jellegű tulajdonát, s nagybirtok tőkés fejlődése elől igyekezett elhárítani a feudális gátakat. Kelet-Európában vagy az egész művelt földterület a földesurak tulajdonába került (Mecklenburg, balti országok), vagy legalábbis, annak egy jelentős része. A parasztság sehol sem vált az egész földterület szabad tulajdonosává. Ezen az alapvető azonosságon belül természetesen voltak helyi eltérések abból a szempontból, hogy a paraszt megkapta-e szabad tulajdonul az általa használt úrbéres telek egészét, vagy kénytelen volt leadni annak egy részét a földesúrnak kárpótlás fejében. A jobbágyfelszabadításnak nagybirtokosok érdekeit messzemenően szem előtt tartó módja szorosan összefügg a polgári átalakulás sajátos kelet-európai körülményeivel. Kelet-Európa országaiban nem a gazdaságilag már uralkodó burzsoázia győztes forradalma döntötte meg a feudális abszolutizmust, gyökeresen felszámolva a feudális agrárviszonyokat és a nagybirtokrendszert, hanem a feudális uralkodó osztály egy része — az árutermelő birtokos nemesség és a nemesi értelmiség — vezette a polgári átalakulást, a maga érdekeinek megfelelően. Ezen lényegében az sem változtat ott, hogy egyes országokban az átalakulás — általában nemzeti szabadságharccal összefonódott an — polgári forradalom formájában ment végbe, mert e forradalmak nem annyira a feudális gazdasági-társadalmi rend gyökeres és maradéktalan felszámolását, mint inkább ,,a feudális abszolutisztikus államhatalom megdöntését, a polgári forradalom szűkebb értelemben vett politikai feladatainak megoldását" tűzték ki céljukul. Niederhauser Emil a jobbágyfelszabadítás konkrét lefolyásának, politikai körülményeinek gondos összehasonlító elemzése után arra a következtetésre jut, hogy Kelet-Európában ,,a jobbágyfelszabadítás mindenképpen felülről jövő reform volt, ... s végső fokon minden esetben a feudális uralkodó osztály vagy annak megszemélyesítői indították meg a reformot, olyan formában, amely lehetőleg minél többet adott a földesuraknak és minél kevesebbet a parasztoknak" (305. 1.). Ez érvényesült még azokban az országokban is, ahol a forradalom kezdeményezte a jobbágyfelszabadítást -— mint pl. a Habsburg-Monarchiában —, de a forradalmat legyűrő reakciós államhatalom hajtotta azt végre. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a szerző nem méltányolja kellőképpen a kelet-európai jobbágyfelszabadítás előremutató, pozitív jellegét. A nyugati fejlődéssel való összehasonlítás során azonban mégis inkább a másik arculata, felülről végrehajtott reform-jellege domborodik ki: a jobbágyok felszabadítását, jogi egyenlősítését, földjük szabad polgári tulajdonná alakítását úgy hajtotta végre, hogy a földbirtokos nemesség gazdasági, társadalmi és politikai vezetőpozícióit fenntartotta, hozzáidomította a polgári viszonyokhoz.