Századok – 1963

Vita - Lukács Lajos: Kossuth Lajos emigrációs politikájának idealizálásáról 844

856 LUKACS LAJOS vései közötti ádáz küzdelemmel, hogy neve amennyire fenségesen hangzott a magyar nemzeti ügy barátai körében, annyira bizalmatlanságot váltott ki a nemzetiségek és képviselőik között. Egészen általánosnak tekinthető az a vélemény, hogy Kpssuth a magyar nemzeti törekvéseknek olyan határozott, erőteljes és kemény védelmezője volt, hogy nézeteiben szinte minden másirányú szempont háttérbe szorult. Nemcsak a nemzetiségek körében vallották ezt a nézetet, de Mazzini, Ledru-Rollin ós a demokratikus orosz forradalmár Herzen is hasonló következtetésre jutott. Herzen visszaemlékezéseiben igazán rokonszenves és vonzó jellemzést adott Kossuthról, de szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy nem szabad egy kalap alá venni többek között Mazzinival és Ledru Rollinnal. Ugyan mindannyian rendületlenül szeretik hazájukat, de az utóbbiak ezen túlmenően az elnyomott emberiség felszabadításának missziós tudatával is rendelkeztek, a népszabadság kiterjesztésének ldvánsága is fűtötte tetteiket. Viszont „Kossuth nem igen gondolt az egész emberiséggel és meglehetősen közömbös volt neki, mikor kiáltják ki Lisszabonban a köztársaságot . . ,"7e

Valóban ez a beállítottság jellemezte a nagy magyar emigránst, és az ebből fakadó ellentmondások felfedése, és nem politikai pályájának leegyszerűsítése, idealizálása a történetírás feladata. 3. További tisztázásra szorul Szabad György azon megjegyzése, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a külhatalmi segítség Kossuth által szorgalmazott igénybevétele és a nemzetiségi kérdés óhajtott megoldása között olyan vonatkozású összefüggés lenne, hogy előnyösebb helyzetbe juttatta volna a magyar uralkodó osztályokat a nemzetiségekkel szemben. Ugyan azt más helyen hangsúlyoztam, hogy „Kossuth és a magyar emigráció vezetői ilyen összefüggésben nem is fogalmazták meg álláspontjukat . . .", de tevékenységük tendenciája és terveik összefüggése mégis arra mutat, hogy számoltak a nagyhatalmi külsegítség számukra előnyös belpolitikai vonatkozásaival.7

7 Mindazt, amit ezzel kapcsolatban a Századok 1961. 2 — 3. számában már kifejtettem, a következőkkel egészíthetem ki: Utalhatok elsősorban arra a tárgyalásra, amit Kossuth III. Napóleon császárral folytatott. A császár nem titkolta el, hogy vannak bizonyos aggodalmai és különösképpen az riasztja el a magyar emigránsokkal való együttműködéstől, hogy azok a felszabadított Magyarországon nyilvánvalóan köztársasági alapon kívánják az új rendet megszervezni. Á francia császár mindehhez hozzáfűzte, hogy ebbe soha nem menne bele, és együttműködésük feltételéül kikötötte, hogyha terveik valóra válnának, Magyarországon csakis monarchia lehetséges. A nagyhatalmi fegyveres segítség ezen nem is lényegtelen belpolitikai előfeltételéhez Kossuth beleegyezését adta, és igyekezett meggyőzni a császárt a magyarság régi monarchista hajlamairól.78 Ugyanezen az 1859. május 5-i megbeszélésen vetette fel III. Napóleon, hogy megítélése szerint előnyös lenne, ha a háború magyar földre történő kiterjesztése előtt Kossuth felkelést szervezne Erdélyben, a székelyekre támaszkodva. Ennek viszont Kossuth ellentmondott. Válaszában kifejtette, hogy ilyen előzetes felkelés a szóban forgó külsegítség megjelenése előtt veszélyes következményekkel járhat. ,, . . . megtörténhetnék, hogy az erdélyi oláhok közt, ha nem egy tekintélyes erőt, hanem egy szakadozott gyönge mozgalmat látnának maguk előtt, ma is akadhatnának oly elvetemedettek, kiknek rablási, pusztítási hajlama lehetővé tenné az osztráknak az 1849-iki irtózatosságok ismótlését legalább részben megkísérelni."79

Kossuth válaszából világosan és félreérthetetlenül kitűnik, hogy jelentős segítség nélkül kockázatosnak vélte az erdélyi románsággal való egyezkedés igényelt létrehozását. Ennek valóságos értelméhez felesleges lenne külön magyarázatot fűzni. Megemlíthetem továbbá Kossuthnak Jósika Miklóshoz 1860. április 29-én küldött levelét, melyben a hazai mozgalom egységét és ellentmondásait boncolgatja, utalva a nemzetiségi kérdés rendezésére is. Megítélése szerint aligha szabad derűlátó optimizmussal szemlélni a magyarság és a nemzetiségek látható közeledését. Ennek természetesen örvendeni kell, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a mélyen fekvő problémák hosszú sora még rendezetlen és megoldásra vár. Meggyőződése az, hogy a felmerülő problémák könnyen elrendezhetek lennének, „ha sereggel mehetnénk haza". Nem bízik az erdélyi románok közreműködésében. ,,Mindez persze nem volna baj, ha külsegitséggel kezdhetnek meg a harezot hon. De ha ez nem lesz!?" teszi fel a kérdést aggodalmasan Kossuth.80 Meggyőződése, hogy a vélt és szükséges egységes fellépés, a nemzetiségek közremunkálásá" .1. I. Herzen : Emlékezések és elmélkedések. Bpest. 1953. 196. és kk. 1. " Garibaldi és Kossuth 1860—61-ben. Századok. 1958. 135—136. 1. 78

Kossuth : Irataim. I. köt. 211. és kk. 1. " Uo. 234. 1. 8" Kossuth : Irataim. II. köt. 449. és kk. 1.