Századok – 1963

Tanulmányok - Barta István: Felsőbüki Nagy Pál és a bécsi kormány 747

776 КАНТА ISTVÁN Ennek a kérdésnek az eldöntéséhez először is tudnunk kell, milyen anyagi ellenszolgáltatással járt Nagy Pál zárgondnoki munkálódása. Korábbi elődjéről, Szvetics Jakabról tudjuk, liogy 6600 ezüstforintot kapott évente;105 Nagy Pál jövedelme felől az az instrukció igazít útba bennünket, amelyet a kerületi tábla állított ki részére a zárgondnokság átvételekor. Ennek 23. pontja értelmében Nagy Pál évi tiszteletdíja 5400 ezüstformt volt, emellett napidíj, eltartás és lótartás járt neki az uradalmon belüli utazások során; az utazási költségeket viszont magának kellett fizetnie.1 0 " A tiszteletdíj évek folyamán valószínűleg emelkedett is, Frankenburg pl. később úgy tudja Pálffytól, hogy 6000 ezüstforint volt.107 Ennek az összegnek — amelyhez a napidíjak, a természetbeni eltartás és egyéb kisebb, szokásos juttatások is járultak — az értékét csak akkor tudjuk felmérni, ha számításba vesszük, hogy milyen állások között válogathatott volna Nagy Pál, és milyen jövede­lemmel jártak ezek az állások. A kormány az országgyűlések után, vagy az országgyűlések közötti időszakban a Kancellária és a Helytartótanács tanácsosi helyeire, a kamarai adminisztrációba, a királyi és kerületi táblák bíráivá, főispánokká vagy admi­nisztrátorokká nevezhette ki azokat a követeket, akik az országgyűlésen jó szolgálatokat tettek neki —, vagy akiket ki akart emelni az ellenzék soraiból; a kamarásság, királyi tanácsosságazoknak járt, akik anyagiakkal járó jutalomra nem tartottak igényt. így lett az 1825/27-i országgyűlés ellenzéki bajnokai közül Bartal György kancelláriai tanácsos, Somssich Pongrác, Plathy Mihály, Szerencsy István a kir. tábla bírája, s így tűnt fel az 1832/36-i országgyűlést követő nagy kinevezési hullámban egész sor volt ellenzéki követ ай új kerületi táblai ülnökök, főispánok, adminisztrátorok között.108 Ilyen helyek vala­melyike juthatott volna Nagy Pálnak is, és tudnunk kell, hogy ezek közül egyetlen egy sem akadt, amelynek a jövedelme csak meg is közelítette volna Nagy Pálnak a zárgondnokságból származó jövedelmét ! Csak az országos főméltóságok, — a nádori, kancellári, tárnoki, személynöki tisztség — jártak olyan jövedelemmel, amely felért volna a Pálffy-féle zárgondnoksággal. A kancelláriai és helytartósági tanácsosok szolgálati idejüktől függően 1200 — 3000, a főispánok 1500 ezüstforint évi fizetést húztak,10 9 s ilyen szintű fizeté­seket élveztek a kamarai és a bírósági apparátus magasabb beosztású tagjai is. A Nagy Pálnak juttatott jövedelem tehát kimagaslóan a legjobb volt a kormány által felhasználható lehetőségek között, s ami még fontosabb, nem akadályozta Nagy Pált az országgyűlési követség elvállalásában! A felsorolt hivatalok bár-105 Vö. OL, M. Kane. ein. Szvetics-iratok XVI/3. sz. loc „Honorárium massae administrai oris — diurnis ас intertentione in gremio dominiorum penitus praescissis, inclusis attamen expensis itineralibus tam intra, quam extra grémium dominiorum — in summa quinque mille quadrigentorum florenorum con­ventionalis monetae defigitur, salva praeter haec tempore eo, dum per bona sequestrata inspectionis eausa peregrinatur, equorum ejusdem e proventibus massae domesticae intertentione." (OL, M. Kane. ált. iratok 12.407/1833. sz.) i»? I. m. 23. s köv. 1. 108 Az udvar hivatalos közlönyében, a Wiener Zeitungban az országgyűlés bezárá­sát követő hotekben többek között Andrássy József, Zsedónyi-Pfannschmid Ede, Császár Sándor, Gyurcsányi Gábor, Niczky János, Szól] Imre, Répás Lipót, Dókus László, Ragályi Tamás, Oeskay Ignác, Perényi Gábor volt követek kinevezése jelent meg. 109 A fizetésekre vonatkozó adatok a M. Kane., Gremialia, Personalis et salarialis status Cancellariae, illetve a Helytartótanács, Departamentum gremiale megfelelő irat­anyagában találhatók.

Next

/
Thumbnails
Contents