Századok – 1963
Tanulmányok - Barta István: Felsőbüki Nagy Pál és a bécsi kormány 747
762 BA RT A ISTVÁN Nem tudunk arról, hogy Nagy István a nyilvánosság eló'tt, a sajtóban is felhasználta volna Kossuth levelét atyja emlékének tisztázására. Nem kétséges azonban, hogy személyes érintkezés útján — az országgyűlésen, a Kaszinóban stb. — széles körben ismertette tartalmát, s ez, hozzászámítva ahhoz a hatáshoz, amit a Frankenburg ellen megjelent korábbi cikkek kifejtettek, ismét csak Nagy Pál javára befolyásolta a kérdés iránt érdeklődőket. A Nagy Pál védelmében felsorakoztatott vélemények között egyetlen olyan ellentmondás van, amelynek eldöntése nélkül nem léphetünk előre a Nagy Pálhoz kapcsolódó bonyolult problémák tisztázásában. S ez az a különbség, amely Csengery és követői, valamint Kossuth között van Nagy Pál haladó voltának megítélésében. A tények ismeretében nem lehet vitás, hogy Kossuth erősen túloz, amikor Nagy Pált egy szintre állítja azokkal, akik az 1832/36-i országgyűlésen tudatosan a feudális alkotmánynak polgári alkotmánnyá való átalakulásáért, illetőleg a polgári alkotmány némely alapintézményeinek a létrehozásáért küzdöttek. Igaz, Nagy Pál a jobbágyreformot illető kérdésekben a haladó ellenzék első soraiban harcolt, de éppen ezekkel a kérdésekkel kapcsolatos megnyilatkozásai bizonyítják, hogy azért pártolta ezeket a reformokat, mert úgy vélte, hogy ezek még belül vannak a rendi alkotmány keretem és annak megerősítéséhez, nem pedig szétbomlasztásához járulnak majd hozzá. A paraszti szabad tulajdont csak a feudális osztálykeretek közt pártolta, s hogy mennyire nem értette meg a kapitalista magántulajdon lényegét, arra jellemző az, ahogyan a jobbágytelek haszonvételének szabad adás-vétele ellen érvelt: „...Majd meglátjuk, öt-hat gazdag ember egész communitasokat megvesz, százezerenként kiköltöznek lakhelyeikből a parasztok, s teremtődik olly neme a népnek, melly úgyszólván levegőben lóg, s csak úgy élhet, ha a status gondolkozik róla, mint Angliában, hol örökké új Armentaxára van szükség, vagy ostromolja a fabrikát; nálunk is ez lesz a következése, hogy számtalan ember azt fogja kiáltani, adj dolgot, vagy kenyeret, vagy rablók ; születik egy mostaninál veszedelmesebb aristocratia, és egy veszedelmes vándorló democratia."44 S valahányszor az örökváltságról szól, mindig hangoztatja, hogy az osztályok éles elkülönzésónek a híve a birtok kérdésében, hogy „demarcationális lineát von a nemesi jószág és a contributionalis fundus között" s csak az utóbbi megválthatását helyesli, hogy ,,a nemesi birtoknak az adózótól el kell különöztetve lenni", nem akarja „az úri s jobbágyi viszony tökéletes megszüntetését".45 „En magam demarcationalis vonást húztam az urbariumban, a contributionalis fundus körében, s anélkül hogy a jobbágyot abból kilépni hagyjuk, minden engedélyt örömest adok, anélkül hogy a nemesi just sérteném," — mondta 1833. április 30-án az örökváltság első kerületi vitájában,46 s hasonló szavakkal ismételte meg ugyanezt minden alkalommal, amikor az örökváltság mellett felszólalt.47 Ezért foglal állást mindannyiszor a jobbágy teljes — tehát nemesi birtökra is kiterjedő — birtokképessége ellen, valahányszor az szóbakerül, s országgyűlési képviselő — Meszlényi Lajos, Szederkényi Nándor, Irányi Dániel, Károlyi Gábor gróf és Helfy Ignác — igazolta. 14 Az 1833. jan. 31-i kerületi ülésben (Országgyűlési Tudósítások I. köt. 141. 1.). Lényegében ugyanezt mondta a júl. 23-i országos ülésben is, ahol a „tehetős tímároktól, mészárosoktól" féltette a jobbágyföldet. (Uo. 592. 1.) 45 Uo. 340. s köv. 1. 46 Uo. 348. s köv. 1. 47 Uo. II. köt. 298, 393., Ш. köt. 214, 328, 693. stb. 1.
