Századok – 1963

Történeti irodalom - Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. Első száz (Ism. Benda Kálmán) 725

KbÖNIKA 743 Lackó Miklós örömmel üdvözölte azt a tényt, hogy a korábbi helyzet megváltozott és a hivatalos tényezők ma már komoly segítséget nyújtottak a szerzőnek munkája •eredményesebbé tételéhez. A módszert értékelve, a disszertáció értókét abban látta, hogy — mint mondotta —„egy valójában elrontott témát dolgozott fel" a szerző. Az, hogy a szerző ebből az állapotból kiemelte a témát, és igazi tudományos igényű feldolgozást készített belőle, igen nagy érdeme. Komoly pozitívumként említette, hogy a szerző a leghalványabb előremutató tendenciákat is értékelte. Szerinte e téren végzett munkája eszmeileg és propaganda szempontból is meggyőző. A maga részéről a munkában túlértékeltnek tartja a békepapi mozgalmat. E mozgalmat szerinte a szerző túlbecsüli. Zsigmond László, a bírálóbizottság elnöke hozzászólásában elsőként Prantner József szavait értékelte, aki, mint mondotta, a gyakorlat oldaláról tette elevenné, sokoldalúvá a vitát. A maga részéről két szempontra kívánta felhívni a figyelmet. Elsőként ő is a differenciáltságot említette, mint fontos módszertani tényezőt. Fontosságára a világháború alatti francia egyházi magatartást figyelemmel kísérve tudott utalni. Ezután kiemelte azt a hasznos segítséget, amit a munka a testvérpárt oknak nyújt, ós ebben a segítségben véleménye szerint nagy szerepe van a munka már említett nagyfokú differenciáltságának. Emellett azonban úgy vélekedett, hogy a munkát egyes pontokon részletesebbé lehetne tenni. Főleg az ideológiai és szellemi befolyás vizsgálatát kellene elmélyíteni. Végezetül rámutatott annak jelentőségére, hogy a szerző a kérdést őszintén tárta fel és tárgyalta. Úgy vélekedett, hogy hasonló „kényes" kérdéseket is így helyes megvitatni, mert a reagálás ós ellenőrzés, ami a felvetett kérdéseket kíséri, csak hasznára válik a munkának. Orbán Sándor az opponenseknek adott válaszában elsősorbán a disszertáció elkészítésének indítékait és körülményeit ismertette. Utalt azokra a nehézségekre, melyek az 1950-es évek elején fennálltak. Idővel azonban, mint mondotta, mind az objektív, mind a szubjektív feltételek is érettebbé váltak arra, hogy a korábbi illusztratív és leleplező módszer, valamint az éles hang helyett tudományos igénnyel dolgozza fel e témát. Az opponensi véleményekből, mint mondotta, arra következtet, hogy a téma feldolgozása ós tematikai csoportosítása helyes volt. A felmerült problémákat az említett differenciáltsággal látja összefüggésben. Korom Mihály opponensnek adott részletes válaszában néhány vitázó jellegű észrevételt fűzött Korom Mihály bíráló megjegyzéseihez, ezek során opponensének azon véleményét, hogy a harc az egyház ellen folyt, mint mondotta, nem fogadhatta el. Indoklásul rámutatott arra, hogy ez a nózet taktikailag lehetetlenné tette volna a népi demokráciához hű, vallásos állampolgárok ós papok megnyerését. Az egyház elleni harc, ha előfordult —- szerinte — hiba volt. A pragmatikus egyházellenességet azonban, elismeri, nem vette eléggé szemügyre. Helytállónak ismerte el Balogh Sándor opponens véleményét a főpapság reakciós magatartásával kapcsolatban. Azt a véleményét azonban, hogy a főpapság fasiszta jellegű diktatúrát óhajtott volna, nem fogadta el. Ezzel kapcsolatban, mint rámutatott, éppen a Habsburg-restauráció gondolata emelhető ki. A Mindszenty személye körül kialakult csoportok és az egyházi reakció kérdésében részletesen taglalta mindkét opponens véleményét és megállapította, hogy Korom Mihály kandidátus e kérdésben elfoglalt álláspontját nem teheti magáévá. Kimutatta, hogy a főpapság nem egy kérdésben szóthúzott, a püspöki kart a megállapodásra végül is a tömegek baloldali orientációja kónyszerítette rá. Elismerté, hogy e kérdéscsoport megrajzolása nem sikerült jelentőségéhez mérten, de azt, hogy a tömegek szerepének primátusát mindenkor kimutatta, nem tartja vitathatónak. Balogh Sándor opponensnek az alsópapság megítéléséhez fűzött kritikai észrevételeire válaszolva, kijelentette, hogy a summázás miatt le kellett mondania a részletes magyarázatról. Hozzájárult ehhez még az is, hogy a hierarchiában a felső papságé volt a döntő szó, és az okmányok ezért kevés anyagot szolgáltattak az alsópapság magatartására nézve. Végezetül egy módszertani kérdéshez, nevezetesen az idézetekkel való fukarkodáshoz szólt hozzá, illetőleg válaszolt Korom Mihály opponensnek. Ebben — mondotta — a bőséges dokumentáció hitelében való bizonyosság, a terjedelem szabta korlátok és a stílus egységessége játszott szerepet. Örömmel üdvözölte Orbán Sándor azt a tényt, hogy a munka adatai az egyházi ellenőrzés során helytállónak bizonyultak. Egyetértett Zsigmond László és Prantner József véleményével, ami az egyes kérdések bővebb kifejtésének szükségességét illeti. Lackó Miklósnak a békepapi mozgalom megítélését hibáztató megjegyzésével kapcsolatban kimutatta, hogy a békepapi mozgalomnak jelentős súlya volt már csak azért is, mert felhívta a figyelmet az egyházon belüli ellenvéleményre. A vita bezárása után a bírálóbizottság a kandidátusi disszertációt egyhangúlag elfogadta és javasolta a Tudományos Minősítő Bizottságnak, hogy Orbán Sándornak a történettudományok kandidátusa fokozatot ítélje oda. 16 Századok