Századok – 1963

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Buckle és a magyar polgári történetírás 610

632 E. VÁBKONYI AGNES idején a befutott, idősebb történetírók. Vállalkozásuk is kockázatosabb, hiszen megváltoztak a körülmények. Azok az eszmék, amelyek egy évtizeddel ezelőtt csupán újszerűek, szokatlanok voltak, most veszélyes igazságokká váltak. Nem hűvös érdeklődés, hanem az indulat vezeti e fiatalokat, akik néhány évre pezsgést, forrongást hoznak a szellemi életbe. Buckle jelentőségét elsősorban abban látják, hogy a történelem kuszaságában meglátta a törvényszerű mozzanatokat, és a körülötte kialakuló vitát arra is fölhasználják, hogy bírálják a hazai történetírás maradi, egyre zárkózottabbá váló fellegvárait. A „History of Civilisation":

t Láng Lajos a történetírás új korszakát jelölő határkőnek tekinti. Láng nem történetkutató, s bár lelkesedéssel üdvözli Buckleben a történelem nagy összefüggéseit kipuhatoló írót, elsősorban világnézete és a jelen problémáira, a tulajdonviszonyokra és a háborúk megszűnésére vonatkozó megállapításai érdeklik. Noha tisztában van vele, hogy Buckle soha sem vallotta magát materialistának, ő mégis a materialista tudósok közé sorolja és Darwin mellett a század másik nagy alakjának tekinti. „A materializmus ellenségei — írja Láng — ha már minden érvből kifogytak, rendesen azzal állnak elő, hogy a materializmus meghaladott álláspont; múltszázadi eszme, mely már teljesen lejáratja magát" -— ezt a vélekedést azonban Buckle műve mindennél jobban megcáfolja. Láng Lajos Buckle művét azért tekinti forradalmi jelentőségűnek, mert „a törvényszerűség elvének következetes keresztülvitelét a történelembe is átültette". „Ha a történelem addig csak mulatságra szolgáló gondviselés készítette fénykép (divina photographia) volt — írja Fel méri Lajos, aki ugyancsak főleg Buckle érdemének tekinti a történelem törvényszerű folyamatának bebizonyítását —, most a társadalom természetrajza, vagyis élettana lett." A törvényszerű fejlődés nyilvánvalósága csak akkor nem szembetűnő, akkor marad rejtett, ha a vizsgálódás a hagyományos úton, egyének és szűk hatalmi körök személyes ügyeit kutatják a történészek. „A történetírás — mondja Láng — a fejledező gyermek történelmi ismereteit még mindig egyes, ritkán kiváló, gyakrabban középszerű, legtöbbször egészen silány emberek életéhez kapcsolja, kik mindannyian elég botorak voltak magukat a gondviselés kiválasztott eszközeinek tartani; még mindig a legtöbbször áldozatokat követelt háborúk és legtöbbször megszegett szerződések szerint számítja a haladás vagy átalakulás fokozatait." Lelkesen üdvözlik Buckle történetszemléletében a tudomány fejlődésének s az értelmi haladásnak nagy jelentőségét. Maguk az értelmiség tagjai, a tudomány munkásaivá akarnak válni, s fenntartások nélkül elfogadják, hogy az emberiség haladását a konkrét tudás és annak széles körökben való elterjedése határozza meg. Fischer Lajos Buckle alapján építi fel az értelmi fejlődés, a művelődés mindenhatóságát hirdető cikkét. „Az értelmetlen nép hajlandó a vakhitre, a babonára könnyen lehet vezetni, félrevezetni, a társadalom uralkodó osztályának érdeke szerint." Kifejti, hogy az „értelmi elv", a tudományos felismerés sokkal haladóbb és tartósabb eredményeket hoz létre, mint az erkölcsi tökéletesbülés. Azt hangoztatják, hogy Buckle tanait az egész művelt világ elfogadja, még a németekre is hatnak gondolatai, mert ha látszólag el is vetik tanait, az ő nyomdokán kénytelenek tovább haladni. Magyarországon viszont a hivatalos történetírás elzárkózik Buckle gondolatai elől. Mikor Fischer Lajos megállapítja, hogy az állam nem teszi magáévá a műveltség széles körökben való elterjesztésének fontos eszméjét, képletesen próbálja felfedni az igazságot. Vajon rájuk is illik az, amit Buckle a pogány-