Századok – 1963
Tanulmányok - Lukács Lajos: Aspromonte és a magyar emigráció 1862-ben 32
ASPROMONTE ËS A HAGYAB, EMIGRÁCIÓ 1862-BEN 59 пак. Ennek gyakorlata és szelleme egyaránt azt diktálta, sőt meg is követelte, liogv az emigráns vezetők messzemenően alkalmazkodjanak az olasz monarchia érdekeihez, ne keresztezzék a sok nehézséggel küszködő kormányzat lépéseit, sőt ahol csak lehét és módjukban áll, tegyenek meg minden lehetőt segítésére. Ebben az értelemben lépett fel Kossuth már 1860-ban is Garibaldi azon tervével szemben, hogy a hadjáratot Róma felszabadításáig folytassa, ebben a szellemben került át a Garibaldi által életre hívott magyar légió a királyi hadsereg kötelékébe és szerveztetett át a monarchia számára alkalmasabbnak ítélt rendfenntartó alakulattá.91 Kossuth sohasem tagadta, sőt egészen nyíltan vallotta, hogv a magyar emigráció politikája szorosan összefügg Turin és Párizs nemzetközi érdekeivel, annak lépéseihez kapcsolódik és Magyarország felszabadítását az adott helyzetben csakis az érdekelt hatalmi kombináció figyelembevételével, azok segítségének biztosításával tartja megvalósíthatónak — ez volt egyébként a nemzetközi feltétele az általa óhajtott konföderációs összefogásnak is. Kossuth nem titkolta, hogy a magyar emigráció legalitásának. 1 hathatós működésének alap ja a lojalitás a turini kormányzat hivatalos politikájával szemben, és ezen elvtől nem tért el sem Cavour, sem Ricasoli, sem Rattazzi kormányelnöksége alatt sem. Ismert dolog, hogy Pulszky val való szakítása 1861-ben szintén azzal függött össze, hogy Kossuth kitartott azon álláspontja mellett, hogy Cavour ellenében nem hajlandó semmiféle lépésre, Garibaldi ' tevékenységét ugyan rokonszenvvel figyeli, sőt örömmel együtt is tart vele, I de csak az esetben, ha az utóbbi a turini kormányzattal, a király akaratával összhangban cselekszik és nem a maga szakállára. Kétségtelen tény, hogy Kossuth 1862 tavaszától sokat várt. reménykedett egy osztrák-ellenes háború kitörésében, számított arra, hogy folytatódik a várt harc Velence felszabadításáért, ami természetesen kiváló alkalmat szolgáltathat a haza függetlenségi harcának megindítására. Az olasz nemzeti agitáció megerősödése Rattazzi alatt és Garibaldi szervezkedése Észak-Olaszországban megerősíthették egy » várt háborúval kapcsolatos reményeket. Kossuth alkalmat is talált 1862 elején, hogy Genovában találkozzék Garibaldival és személyesen tudakolja meg tőle, hogy mi várható, mire lehet számítani, vajon nvílik-e lehetőség a I magyar és olasz együttműködésre és vajon Garibaldi és közte lehetséges-e reális együttműködési alap. Garibaldi nem teregette ki kártyáit, teljes mértékben tisztában volt Kossuth politikai vonalvezetésével, és éppen ezért csak nagy általánosságokban nyilatkozott előtte, mondván, hogy a „Duna torkolatától a Pó torkolatáig van tér . . ." egy esetleges fellépése megindítására.92 Ha ebből arra is lehetett volna következtetni, hogy az osztrák-ellenes háború reményei jogosak — Rattazzi fellépése a velencei tartomány határán gyülekező garibaldista önkéntesek ellen éppen ellenkező következtetésre adhatott okot. Az események arra mutattak, hogy az osztrák-ellenes háború reménye és az ezzel kombinative Rattazzi részéről támogatott dunakonföderációs elgondolás végeredményben nem nyugodott reális alapokon. Annak ellenére, hogy az osztrák-ellenes háború esélyei elhalványultak, Kossuth továbbra is <J1 Vö. Lukács L. : Garibaldi magyar önkéntesei és Kossuth 1860—61-ben. 89. és kk. 1. S2 Vö. Kossuth Lajos Jósika Miklóshoz, Albaro, 1862. jan. 1—10. között írt levélrészletek (Kossuth : Irataim. III. 697. 1.). Kossuth egyébként messzemenően túlzott reményeket táplált 1862 tavaszán, és olyan értelmű üzenetet is küldött a hazába, hogy a király, Rattazzi és Garibaldi között teljes az egyetértés a cselekvést illetően. ( Vö. Kossuth : Irataim III. 712 és kk. 1.) Ugyanezen időben azon illúziót is keltette, mintha közte és Garibaldi között akció-egység lenne (uo.), viszont a valóságban erről nem volt szó.
