Századok – 1963

Tanulmányok - H. Haraszti Éva: A chartizmust megelőző angliai reformelméletek és mozgalmak az ipari forradalmak idején 567

AZ ANGLIAI liEFOKMELM ÉLETEK AZ IP AKI FOKÜADALOM IDEJÉN 583 fel a szervezett, politikai agitáció. S az Amerikából hazatérő Cobbett igen sokat tett abban az irányban, hogy a munkások szervezetlen zendüléseit tudatos reformtörekvések és szervezkedések felé terelje. Míg a húszas évektől a politikai reformmozgalom elismert vezére Cobbett, a szakszervezeti és szövetkezeti mozgalom megteremtője Owen lett, a „lehangoló tudománynak", a közgazdaságtannak olyan képviselői — mindenekelőtt Th. Hodgslcin (1787-1869), P. Ravenstone, J. Gray, W. Thompson és J. F. Bray — léptek előtérbe, akik a kialakuló munkásosztály öntudatára, eszméire lényeges hatást gyakoroltak. Ezek az angol közgazdászok, a munkásság érdekében elméleti és gyakorlati téren egyaránt tevékeny szerepet töltöttek be, Marx és a marxista közgazdaságtan közvetlen előfutárainak tekinthetők, közvetlen, termékenyítő hatásuk a Tőkében ki is mutatható, ezért indokolt, hogy munkásságuk ismertetésére kissé bővebben térjünk ki. Az 1815 —20-as évek minden gondolkodásra hajlamos embert arra késztettek Angliában, hogy valamilyen véleményt alkosson a felmerülő sok és nehéz gazdasági kérdésről. A háború után minden baj óriási méreteket öltött : elsősorban az államadósság, a földbirtokosok védelme, az adók nyomása, a pénz elértéktelenedése, az általános nyomor. Spence, Paine s Cobbett írásai pedig — amint láttuk — egyre elterjedtebb és népszerűbb olvasmánnyá váltak. Tőkés üzletemberek, állam vezetők szinte kényszerültek arra, hogy a bajok orvoslására elméleti ellenszerrel is felfegyverezzék magukat. így nyúltak polcaikra mindenekelőtt A. Smith klasszikus kötetéért. Azonban az ipari forradalom előrehaladtával a kapitalizmus ellentmondásai fokozódtak és Smith elméletének egyik alapvető tétele: a „laissez faire" helyett a valóságban mindinkább a protekcionizmus érvényesült. Smith és a gazdasági élet adta problémák élénk megvitatásra kerültek a napi sajtóban, pamfletekben és tanulmányokban, majd Malthus és Ricardo — Smith örökébe lépve — szisztematikus, kidolgozott közgazdasági munkákban adták közre tanaikat a társadalmi nyomor törvényszerűségéről és az ipari forradalom idején kialakult jövedelemelosztás törvényeiről. Tanaik részben az uralkodó osztályok ortodox politikai gazdaságtanává váltak, olyan tanokká, amelyek magyarázták és védelmezték a kapitalista termelési rendszert, részben — főleg Ricardo esetében — a marxista közgazdaságtan forrásául szolgáltak. Malthus és Ricardo klasszikus munkáit az ipari tőkések arra használták fel, hogy bebizonyítsák a munkásoknak a bérmunka és gyári termelés áldásait, hogy vastörvényszerűséggel igazolják az alacsony béreket, hogy bebizonyítsák a szakszervezetek és a törvényhozás tehetetlenségét a munkásosztály helyzetének javítása érdekében, egyszóval, hogy a munkásságot arra kényszerítsék, hogy megváltozhatatlan helyzetébe belenyugodjék. A klasszikus polgári közgazdaságtannak e kapitahsta propagandája nemcsak a középosztálybeli radikálisoknál talált visszhangra, hanem a kialakuló, kispolgári jellegű munkásarisztokrácia soraiban is, a jobban fizetett szakmunkások között és az önálló iparosok körében, akik pedig maguk is harcoltak a munkásság politikai jogaiért. Erre a legjobb példa Francis Place, a kor ismert politikai reformere, a híres londoni radikális szabó, aki megingathatatlanul hitt Malthus „népesedéselméletében" és a kérlelhetetlen „bértörvényekben". Persze a propaganda ellenpropagandát szült. Smith és Ricardo elméletében egyaránt a munka a csereérték forrása; a javak, ill. áruk csereértékének egyetlen mércéje — mindkettőjük szerint — az árukban megtestesült munkamennyiség. Ricardonál azonban a tőke nem más, mint felhalmozott munka, 6 Századok