Századok – 1963

Tanulmányok - Perjés Géza: Az élelemellátás kérdése Napóleon oroszországi hadjáratában 528

AZ ÉLELEMELLÁTÁS KÉBDÊSE NAPOLEON OBOSZORSZÁGI HADJÁRATÁBAN 563 Az orosz hadsereg, a nép és Kutuzov szerepe a győzelemben Az élelemellátásnak a hadjárat kimenetelére gyakorolt rendkívüli nagy befolyását látva, esetleg felmerülhet a kérdés: milyen szerepet tulajdoníthat ezek után a hadtörténetírás az orosz hadseregnek, a népnek és Kutuzovnak a győzelem kivívásában? Jogosult-e vajon a szovjet történetírásnak 1812 felett érzett büszkesége? Véleményünk szerint azonban egy ilyen kérdésfeltevés nemcsak méltatlan, de alapvetően hibás is lenne. Először is abból kell kiindulni, hogy Napoleon vállalkozását nem békés viszonyok között hajtotta végre, hanem háborúban. Mindaz a nehézség tehát, amit az élelemellátás okozott, pusztán adminisztratív problémává zsugorodott volna össze, ha Napóleonnak nem kellett volna számolnia az orosz hadsereggel. Ismerve hatalmas szervezőképességét, nyilvánvaló, hogy ezen úrrá vált volna. De ezenfelül is, az orosz hadsereg kitűnő szelleme, harci kedve és rendkívüli szívóssága feloldhatatlan ellentmondás elé állította. Láthattuk, hogy a kor viszonyai között a hadsereg élelmezésének és vezetésének nehézségei szinte mértani arányban növekedtek a hadsereg létszámának növekedéséhez képest, sőt egy bizonyos határon túl kimondottan megoldhatatlanná váltak. Ebből következik, hogy sokkal kisebb hadsereggel kellett volna elindulnia Napoleonnak. Ebben az esetben viszont nem rendelkezett volna azzal a számbeli túlerővel, amit elengedhetetlennek tartott ahhoz, hogy a szèmélyes tapasztalatai alapján oly veszélyes ellenfélnek tartott orosz hadsereget döntően megverhesse. A dolgok logikáját tekintve, Napoleon helyesen gondolkozott. Az említett ellentmondásból kivezető út egyikét már eleve járhatatlannak tartotta, ti. azt, hogy az orosz hadsereget egyenlő, vagy csak valamivel nagyobb erővel megsemmisíthesse. Vállalnia kellett tehát a másik megoldásban rejlő kockázatot, a hadsereg létszámának az ellátást veszélyeztető megnövelését. Napoleonnak ez a kényszerhelyzete már önmagában is aláhúzza az orosz hadsereg jelentőségét a győzelem kivívásában. Mindehhez járult, hogy az orosz hadsereg valami olyanra mutatott •v példát, amivel Napoleon addigi pályafutása alatt nem találkozott, de ami a hadtörténet egészét nézve is ritkaság: a harci cselekmények legnehezebbikét, a rendszerint nagy veszteségekkel, erkölcsi bomlással, sokszor a hadsereg teljes szétzüllésével járó visszavonulást több száz kilométeren keresztül rendben, jelentősebb személyi és anyagi veszteség nélkül, töretlen harci szellemmel hajtotta végre. Majd ez a hadsereg végigharcolta a borogyinói csatát, és utána még arra is tellett erkölcsi érejéből, hogy engedelmeskedve vezetőjének, feladja Moszkvát, vallásos rajongással övezett városát. És, hogy az adott viszonyok között mekkora erkölcsi erő kellett az üldözés végrehajtásához, azt már az elszenvedett veszteségek puszta számszerű felmérése is érzékeltetheti. Ugyanígy az orosz nép spontán, és Napoleon számára annyira meglepő ellenállása is fontos tényezője volt a győzelemnek. Emlékezhetünk rá, amikor Mogiljov—Vityebszk vonalában Napoleon hadseregével elérkezett „ellátásának határához", részben azért indult tovább, mert úgy számított, hogy a szmolenszki és moszkvai kormányzóságok sűrűbben lakott és magasabb mezőgazdasági kultúrájú vidékein elegendő élelmet fog találni. Számítása igen reális volt, hiszen a vidék népsűrűsége, főleg a főútvonal mentén, elérte azt a szintet amely mellett a korabeli felfogás szerint a hadak még elegendő élelmet találhattak. Az orosz parasztság azzal, hogy pusztasággá változtatta saját országát, teljesen felborította számításait.