Századok – 1963
Tanulmányok - Perjés Géza: Az élelemellátás kérdése Napóleon oroszországi hadjáratában 528
550 PEBJÉS GÉZA Amennyiben a francia hadsereg 9 napi élelmi készlettel lépi át a Nyemant — fűzi tovább gondolatait Phull —, ezzel a készlettel a Szvencianyi—Vileika— Szmorgoni vonalat érheti el. Ahhoz, hogy tovább nyomuljon Drissza felé, újabb kilenc napi élelemre lenne szüksége. Ebben a helyzetben a hadsereg által igénybe vehető terület 120 négyzetmérföld (kb. 7000 km2 ). A hadsereg ezen a területen csak úgy tud kilenc napi élelmet beszerezni, ha minden lakostól 50 adagot vesz el. A készletek elszállításához 11 250 szekérre lenne szükség, 3370-nel több, mint amennyi ezen a területen egyáltalán feltételezhető. Mindez óriási nehézségeket jelentene az ellenségnek. Ahhoz, hogy elegendő élelmet találjon, nagy területen kell szétterjednie, ez viszont kitűnő alkalmat adna az oroszoknak a kisháborúra, az ellenség erejének felőrlésére, eltekintve attól, hogy az élelembeszerzés technikai nehézségei nagy megterhelést jelentenének az ellenségnek, előnyomulását pedig lelassítanák. Végeredményben az előzetes számvetéseket igazolták az események — folytatja Phull. Amikor az 1. hadsereg megérkezett Drisszába, 110 000 harcost számlált. Nyolc nappal később a megérkező tartalékokkal a létszám 130 000 főre emelkedett volna. Az alatt az idő alatt, amíg Napoleon az élelembeszerzés miatt szétterjeszkedett hadseregét összevonja, az orosz hadseregnek alkalma nyílt volna arra, hogy az állásból ki-kitörve, az összpontosítást fedező különítményeket megtámadja és egyenként megverje. Ezáltal az ellenség erejét gyengítette, magát az összevonást pedig késleltette volna. Ha Napoleon a drisszai állást szemből megtámadja, abban az orosz hadsereg a siker reményével vehette volna fel a harcot. Ha viszont átkaroló támadást hajt végre, ehhez nagy oldalmozdulatot kellett volna tennie, így az orosz hadsereg még több időt nyert volna és szabadon választhatott volna aközött, hogy nyílt mezőn — tehát nem az állásban ! — vegye fel vele a harcot, vagy hogy visszavonulását folytassa Veliki je-Luki irányába. „Ezeknek a hadműveleteknek távolról sem az lett volna a céljuk—írja Phull —, hogy döntő csatát vívjanak, sőt a cél « inkább az lett volna, hogy a döntés időpontját kitolják és az ellenséget kifárasszák azáltal, hogy nagyobb mozdulatokra és a szegény vidéken való hosszas tartózkodásra kényszerítik ... és ezzel a drisszai állás megtámadását megnehezítik." Mindez igen beleillett volna az általános elgondolásokba — zárja le gondolatmenetét Phull: az ellenség élelembeszerzési lehetőségeit huzamosabb időn keresztül megnehezíteni és korlátozni, mindaddig, amíg a megerőltetések, a nélkülözések és a betegségek következtében nemhogy támadásra, de már védekezésre is képtelenné válik. Végül válaszol Phull azoknak is, akik elítélték a drisszai állást. Nem igaz — mondja —-, hogy az ellenség a Drisszában levő hadsereget figyelmen kívül hagyva, Boriszovon keresztül Moszkva ellen nyomult volna. Ezt nem tehette volna meg, mert a Drisszában maradt hadsereg veszélyeztette volna hátsó összeköttetéseit. Phull tervét nem hajtották végre. A hadtörténeti kutatók és nyomukban természetesen a történetírók is szinte egyértelműen hibásnak tartották elgondolásait.3 3 Clausewitz, aki egy ideig Phull segédtisztje volt, szintén a legnagyobb elitélés hangján emlékszik meg a tervről. Tulajdonképpen az ő véleménye adta meg az utókor ítéletének alaphangját, de egész argumentáció-tárát is.3 1 33 „Phull terve együgyű ós veszedelmes volt. E végzetes terv megvalósítása esetén az orosz hadsereget a nálánál sokkal erôsebb ellenséggel való találkozás hallatlan veszélybe sodorta volna." A Szovjetunió története, 3. kiad. — Bpest. 1956. II. köt. 81. 1. 34 Der russische Feldzug. 15. és к. 1.
