Századok – 1963

Tanulmányok - Lukács Lajos: Aspromonte és a magyar emigráció 1862-ben 32

ASPROMONTE ÉS A MAGYAR EMIGRÁCIÓ 1862-BEN 35 küzdelmein keresztül vezet. A társadalmi fejlődés alapvető iránya nemcsak akkor válhat világossá, ha a történelem sodrába jutó egyén sorsától elvonatkoztatva elemezzük, de nagyon is életszerűvé, plasztikussá válhat, ha éppen az egyén életpályáján, sorsán, kudarcain, sikerein és tragédiáin keresztül pillantunk bele a társadalmi erők végső soron perdöntő alakulásába. Erre nagyon is kézenfekvő példát nvújt Aspromonte és a magyar emigráció közötti kapcsolat vizsgálata. Milyen történelmi sorstragédia, milyen fátum játszott közre abban, ahogy Garibaldi 1862. évi akciója során a magyar emigráció egyes tagjai ellentétesen foglaltak állást, részt kértek a történelmi fordulatból? Vajon mennyiben véletlen és mennyiben törvényszerű ezekben a sorsdöntő napokban egyes emigránsok magatartása, állásfoglalása? Vajon a történélem színpadán egyidőben előbukkanó egyének elkerülhették volna-e végzetüket, elkerülhették volna-e dicsőséges vagy dicstelen szerepüket, mennyiben szükségszerű és mennyiben csupán véletlen egyes emigránsok Garibaldi mellett, vagy ellene történő állásfoglalása? A történelmi tragédia ismert: Aspromonte és következményei — az események vad hullámai egyeseket a mélybe, másokat a magasba emeltek, egyeseknek dicstelenül dicsőséget, másoknak dicsőségben t ragédiát hoztak. És mindez a nagy történelmi folyamat egy pillanatának műve volt, és éppen ezért szükségszerűen merül fel a kérdés — miért éppen így? Mi magyarázza, mi az oka e különböző sorsalakulásoknak? A magyar emigráció részvételét az eseményekben legplasztikusabban három név szimbolizálja: Frigyesy Gusztáv, Dunyov István és Eberhardt Károly neve. Közvetlenül vagy közvetve mindhárman részesei a történteknek, nemcsak szemlélői, tanúi a kritikus napoknak, de nagyon is aktív szereplői. Éppen ezért tevékenységük vizsgálata különösképpen alkalmas arra, hogy kérdéseinkre választ nyerhessünk. Garibaldi magyar hívei között szinte egyedülállóan jelentkezik következetességben, kitartásban, emberi hűségben és kiemelkedő politikai és katonai szerepben Frigyesy Gusztáv. Túlzás nélkül állítható, hogy valóságos bálványozója az olasz szabadsághősnek, híven követi mozgalmas életútján. Igazi romantikus típusa a forradalomért és szabadságért lelkesedő emigránsoknak, ízig-vérig katona ugyan, gyakorlatban és elméletben egyaránt, de mégis viszolyogva idegenkedik mindenfajta vakfegyelemtől, gerinctelen zsoldos szereptől, a rossz értelemben vett „katonás" gondolkodástól. Elsősorban ember, demokratikusan gondolkodó magyar hazafi, aki fegyvert forgat, mert hazájának, a nemzetközi haladásnak érdekei úgy kívánják, de ugyanakkor politikus, gondolkodó egyén, aki minden tettében az értelmet, az átgondolt célt, az igaz ügyet keresi. Kultúrált és olvasott, világlátott és művelt emberfő. Garibaldi melletti kiállása nem csupán a pillanatnyi lelkesülés hatásának felvillanásaként jelentkezik nála, hanem egy tudatos tevékenység érthető részeként. Frigyesy nem azok közé a magyar katonatisztek közé tartozott, akik az olaszországi katonai szereplésüket, katonai tapasztalataikat, ismereteiket egyéni pályafutásuk, előremenetelük minél sikeresebb biztosítására, karrierjük megalapozására kívánták felhasználni. Nagyon is távol állt Türr István, Eberhardt Károly és más effajta típusoktól, sohasem a könnyű siker, a gyors előremenetel, az érdemrend és a magas politikai körök, a királyi udvar, a turini kormányzat elismerése érdekelte, hanem elsősorban saját lelkiismeretének tisztasága, cselekedeteinek becsületessége. Csakis ezzel magyarázható, hogy Frigyesy mélységesen megértette a nagy olasz szabadsághőst, a legőszintébben 3*