Századok – 1963
Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1859. évi magyar–román egyezmény 293
320 KOVÁCS END1ÎE céljaira megnyerje az orosz támogatást. A fiatal uralkodó azonban szembetalálta magát a francia titkos politika szövevényével: Párizsból biztatták, de egyidejűleg mérsékletre is intették, és a fegyverek valahol elakadtak. A délszláv—román—magyar összefogásnak is elsősorban a császár volt az akadályozója: nem akarta az olasz kérdést a keleti kérdéssel komplikálni, mivel európai beavatkozástól tartott.8 8 Mint Walewski leveléből kiderül, a császár nagy gonddal ügyelt arra, hogy Kelet lakosságát eltérítse attól a tervtől, hogy gondokat okozzon a Portának. III. Napoleon nem óhajtott semmi olyan komplikációt, ami érintené az 1856. évi békét. Ez a politika kiváltotta az orosz kormány teljes helyeslését.87 Cuza fejedelem — személyét tekintve — valóban őszinte híve volt mind a délkelet-európai szövetségnek, mind pedig az Ausztria elleni akciónak. Természetesen bizonyos óvatosság jellemezte egész magatartását, aminek magyarázatát könnyen megtaláljuk a fiatal állam nemzetközi helyzetének ingatag voltában, a ránehezedő diplomáciai nyomásban, amit csak súlyosbított az ország gazdasági helyzete ós az a belső politikai válság, mely Cuza megválasztása óta szüntelenül tartott, s amely nem utolsósorban az ország külpolitikai irányának kialakítása körül kulrninálódott. Körülvéve osztrák és török ágensekkel, minduntalan fenyegetve saját belső ellenzékétől, Cuza szinte kétségbeesett helyzetbe került a választási győzelem után. Elkövette azt a hibát, hogy a bukaresti választást követően valamennyi párt képviselőiből alakított kormányt; így azután a két legfontosabb tárcát, a belügyeket és a külügyeket Nicolae Golescu és Dumitru Bratianu személyében olyan emberek kapták meg, akik nem szűntek meg Bécs felé is tekinteni, és megpróbálták az ország politikáját a francia — olasz — magyar szövetségtől minél távolabbra sodorni. Golescu és Bratianu annak a csoportnak a tagjai, melyet magyar részről dákoromán pàçtként tartottak nyilván, s amelynek befolyásától Klapka is komolyan tartott, ismerve céljait.88 Március közepétől az új fejedelemség belviszonyai éppen e dákoromán párt fellépése következtében fordultak válságosra, a képviselőház és a kormány nem tudtak egyetérteni pénzügyi kérdésekben (200 ezer aranyat akartak kölcsön vonni a francia kormánytól). D. Bratianu Iasiba érkezett és rá akarta bírni a fejedelmet, hogy oszlassa fel a nemzetgyűlést — tehát azt a szervet, mely Cuzát a fejedelmi székbe ültette. Cuza Place tanácsára elutasította magától a nyers intézkedést. A huzavona a havaselvi kormány bukásával és új kormány megalakításával ért véget. Dumitru Bratianu és Nicolae Golescu ebben az új kormányban nem vettek részt.89 Bratianu rövidesen Párizsba és Olaszországba utazott, és ettől kezdve mint a magyar —román szövetség legfőbb ellenzője lépett fel. Május 31-től ő a franciaországi román képviselet irányítója. A magyar —román szövetség ügye tehát mindjárt kezdetben olyan erős ellenzékre talált, melynek működését alig tudta ellensúlyozni a mérsékelt liberális pártnak az a vezérkara, mely Cuza körül tömörült, s amelyben a magyar szövetségnek olyan régi, bevált hívei foglaltak helyet, mint Ion Ghica, Alexandru Golescu-Negru, Ion Báláceanu, a Cretzulescu-fivérek és ^ Párizsban működő Costache Negri, valamint 86 Ilyen értelemben nyilatkozott III. Napoleon Párizsban Obrenovic Milos hercegnek. 87 Lásd a 85. sz. jegyzetet. 88 Klapka—Teleki 1859. ápr. 5. OSzK. Oct. Hung. 441. Közli Ács : i. m. 64. sk. 1. 89 A. D. Xenopol : Domnia lui Cuza Vodä I, Iasi. 1903. 88—100. 1.
