Századok – 1963

Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1859. évi magyar–román egyezmény 293

304 KOVÁCS END1ÎE Az elmondottakra szükség volt annak bizonyítására, hogy a háború előkészületi szakaszában Cavour volt az, aki nagy súllyal állott a magyar emigráció mellé és kitartóan támogatta a magyar—román együttműködést biztosító keleti terveket. III. Napoleon az utolsó percig nem volt biztos abban, hogy a közeljövőben háborúra kerül a sor, vagy elhalasztják a háborút s átveszi szerepét az alkudozó diplomácia, Cavour azonban tudta, hogy háborúnak kell lenni, az olasz népet visszatartani nem lehet. Ezért látjuk őt a magyar—román megbeszélések élén, ezért óhajtja, hogy a magyar emigráció és a román vezetők szövetségre lépjenek egymással, eltávolítva a viszály és a vita magvát, mindent alárendelve a közös célnak: Olaszország egyesítésének és a háborúnak. П1. Napoleon a magyar szövetséggel 1859-ben lényegében a krími háború idején gyakorolt — és hozzátehetjük: bevált — politikáját folytatta. Mint ahogy annak idején a magyar s a lengyel forradalmárokkal való kapcsolatait zsarolási manőverekre használta fel a habozó Ausztriával szemben, hogy rábírja az Oroszország elleni nyomatékosabb fellépésre22

(ugyanebben a manőverben kapott helyet már akkor az olasz egység ügye is), úgy most a keleti konfliktus kiszélesítésével, illetőleg a keleti status quo megőrzésével igyekezett hatni a brit kormány külpolitikájára, biztosítani magának Anglia semlegességét. Az olasz— osztrák háború kitörése után Anglia nyomban felszólította a francia kormányt, hogy szerelje le azokat a kísérleteket, melyek zavart akarnak előidézni Törökországban, egyben komoly komplikációkkal fenyegeti a francia kormányt, ha az olaszországi háborúval együtt zavarok törnének ki keleten; ellenkező esetben viszont kész közvetíteni a frankfurti diétánál, ahol rokonszenv nyilatkozik meg Ausztria irányában.23

A későbbiekben Kossuth megígérte a császárnak, hogy megbuktatja az angol kormányt, amit természetesen örömmel fogadtak francia részről,2

4

de még ez sem jelentett teljes biztosítékot az ellen, hogy egy általános keleti konflagráció esetében, különösen ha Ausztriát is megverik és megalázzák, nem lép-e be az angol kormány a háborúba. A keleti kérdés tehát III. Napoleont csakis a nyugatival való szerves összefüggésben, ennek részeként foglalkoztatta. Míg tehát a francia császár kezdettől fogva óvakodik attól, hogy a keleti válságot kiterjessze és a magyarországi felkelési terveket csak nagy óvatossággal támogatja, Cavour, aki Angliának és a német államoknak a magatartását illetően derűlátóbb, nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a császárt megtartsa a már elkezdett úton s az olasz háborúval egyidőben a magyar felkelés is napirendre kerüljön. Cavour nem érte be azzal, hogy a dunai fejedelemségek és Erdély felől egy tisztán magyar felkelést szervezzenek, ő a Monarchia valamennyi elnyomott népének összehangolt akciójára gondolt. A magyarok és a románok mellett ezért veszi számításba a szerbeket és a horvátokat is. A piemonti háborús tervezgetésekkel egyidejűleg zajlott le a román fejedelemválasztás, ami a legnagyobb mértékben kielégítette Cavourt, a kettős választás eredményében az olasz tervek nagy sikerét látta,2

5

nyomban utasította is konstan-22

M. Handelsman : Adam Czartoryski, III., 296. 1. Drouyn. de Lhuys kijelentette Hübner bárónak, hogy a francia kormány háború esetén szövetséget köt a magyar és a lengyel emigránsokkal. T. Lengyel : Die Ungarn und der Krimkrieg. Bpest. 1938. 148. 1. È. V. Tarie : Krimszkaja vojna, I., 363. 1. 23

Az angol kormány jegyzéke 1859. máj. 2-ról. Étr. Angleterre. 713. к. 151. 1. 24

Kossuth : Irataim, I. "225. 233—235. 1. 25

Cavour —Jérôme Napoléon 1859. febr. 7. Carteggio, II. 246. sz. „Hatalmas esemény"-nek mondja. Vö.: még Al. Marcu : Conspiratori si Conspiratii in epoca renas-