Századok – 1963
Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka (XI–XII. század) 1
24 KÜMOROVm !.. BEKNÁT levelekben ugyanis nemcsak az oklevélszerkesztő egyház részesedett, hanem (a többnyire magvaszakadt) adományozó hitvese, édes-, mostoha- vagy fogadott gyermekei, rokonai és esetleg szolgái is, akik szintén féltett kincset kaptak: földet és különböző mértékű szabadságot.13 6 Az egyház birtokában levő oklevél az ő örökségüket is védte azáltal, hogy nyilvántartotta az örökölt birtokrészek terjedelmét, jogi természetét, szerzésük módját s a velük kapcsolatos tanúkat és pristaldusokat. Erről tanúskodik Magdolna asszony chirographuma (1141 —1146), tehát a saját és védenceinek a használatára szóló és már saját kezében is maradt oklevele.157 Későbbi adataink még világosabban domborítják ki ezt a gondolatunkat. Benedek ispán például egyik birtokát leányára hagyta s végrendelete (1171) végén, személyesen is megszólalva figyelmezteti az egyházi örököst, hogy a kérdéses prediumot pénzen vette a királytól, tehát nem örökölt vagy más jogcímen birtokolt földje. Ezt tehát (mint bizonyítékot) jegyezze meg, s nemcsak maga ne támasszon reá igényt, hanem, baj esetén, mintegy hálából, védje meg az esetleges támadókkal szemben is.158 S ugyanebből az okból arra is emlékezteti őket, hogy Egyed az ő fogadott fia, ezért adta neki a három prediumot.159 Adományának oklevélbe való foglaltatásáról. is már maga gondoskodott, amit a királyi nótárius így jegyzett föl: „Scriba regis scripsit Benedicto."160 Froa asszony is chirographumot szerez, bizonyára azért, nehogy idővel a vevő esetleg még követeljen rajta valamit. Ezek az adataink tehát azt bizonyítják, hogy a XII. században (elsősorban a nőket és magvaszakadt) örökhagyókat s világi örökösöket is érdekelni kezdi az oklevél,161 mert ez, még ha más is őrzi, szükség esetén az ő részükre is emlékeztetőül, perjogi bizonvíték(biztosítás)ul szolgálhat. De emellett szólanak azok az egyházi testületek által kiállított újabb oklevelek, amelyek a királyi oklevél köntösébe öltözött magánrendelkezésekkel párhuzamosan (s eleinte hasonló szerkesztésben) most már a kisemberek ügyeiről is, vagy az egyházak javára szóló apróbb adományokról, a régi vagy újabb stílus szerint megfogalmazva, eleinte chirographálva, később pecséttel is ellátva, tehát saját hitelesítésükben és általában királyi engedély nélkül látnak napvilágot, olykor pedig egy-egy ítélet magánjogi eredményét rögzítik le. A régi stílus formái viszont (Ego stb.) azt bizonyítják, hogy az intézmény csírája hazai, s inkább csak a hitelesítés módja és az írásos köntös idegen, clé a XII. és XIII. század fordulóján már az sem egészen új. Sorukat a veszprémi káptalan két. 1181-ből való chirographált oklevele nyitja meg. Az elsőben — püspökének és prépostjának a hozzájárulásával — 156 A tárgyalt oklevelek bőségesen tartalmaznak idevágó anyagot. 157 „Hane dispositionem, quam de meis propriis, non de rebus alienis, non pro me tantum, verum etiam pro supra memorato . . . ordinavi ..." — mondja az oklevél. 158 ..Voloque vos non ignorare fratres tam présentes quam futuri, predium in Moysa regem mihi dedisse MM byzanciis . . ." 159 „Do cetero etiam scire debetis, quod ego filium fratris mei mihi in filium adoptionis elegi dedique sibi tria predia." 160 Ld. a 85. jegyzetet. 161 Erről tanúskodik Myske ispán fiának, Istvánnak 1164-i végrendelete. Jakubnírich Emil : XII. századi oklevéltöredék. Levéltári Közlemények 2 (1924) 155—157. 1. — Némelyiknek figyelmes olvasása szinte azt a benyomást kelti, mintha az adomány azért vagy legalább azért is történt, hogy az egyház ezen új s rendkívüli örökösöket a királyi jóváhagyással, de mások mellőzésével nyert örökségükben megvédelmezze. /
