Századok – 1963
Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka (XI–XII. század) 1
22 KUMOROVITZ L. BEIiNÁT fennmaradt okleveleinek közel egynegyede ilyen királyipecsétes magánoklevél.14 0 A XII.. század elején fokozatosan szűnni kezd ez az oklevélfajta, s a magánjogi írásbeliség egyre fokozódó igényeinek a kielégítésére létesült különböző közhitelű szervek oklevéladása mellett141 helyet ad a sajátpecsétes magánokleveleknek is. Franciaországban az utolsó királyipecsétes magánoklevél VI. Lajostól (1108 — 1137) való.14 2 Németországban az ilyen oklevelek eleinte ritkák és — nyilván francia hatás eredményeként — inkább a birodalom nyugati területéről valók. Később szaporodik a számuk, s felbukkannak még a XIII. században is. A XII —XIII. században Dániában s a cseh és lengyel területen is az oklevélnyerő fél által kiállított (s rendszerint tekintélyes személyek vagy testületek által megpecsételt) oklevél a túlnyomó.143 A magyar élő diplomatikába a jogi stb. hatással együtt mind a két nyugati irányból eljuthatott a minta, de fennmaradt enemű okleveleink inkább közvetlen francia impulzusra utalnak. Már a tihanyi oklevélben (1055) vannak francia reminiszcenciák.14 4 Közvetlenebbé talán a somogyvári apátság alapítása utáni időben vált a francia írásbeliség hatása, , mert ennek lakói még a XIII. század elején is túlnyomóan francia szerzetesek voltak.145 Hogy ez az oklevélfajta nálunk hosszabb ideig maradt divatban, azt a magyar gazdasági s következésképpen társadalmi és kulturális élet vontatottabb fejlődésének kell tulajdonítanunk. 8. A magánadományokról és végrendelkezésekről szóló idegen szerkesz- , tésű királyipecsétes oklevelek fajtája tehát külső mintára, de már hazai jogi igények írásos lerögzítésére alakult ki nálunk, s a királyi licentia (consensus) 1 szükséges volta akadályozta meg a magyar magán-oklevelesgyakorlatnak a XI. század elején való erőteljesebb kibontakozását, amely Nyugat-Európában a század közepe óta már javában virágzott. A saját pecsét alatt adott oklevél elterjedése mellett ott többféle intézmény fejlődött ki ilyen jogügyleteknek hiteles oklevélbe foglalására.146 Nálunk III. Béla uralkodásának (1172—1196) a második felében kezd mutatkozni a jogi magánírásbeliségnek ez az újabb nyugati s részben déli hatása. A magyar királyoknak a pápasággal való politikai kapcsolatai147 140 De tíoüard : L'acte privé 141. 1. 141 De Boüard : L'acte privé 153—205. 1. 112 De Boüard : L'acte privé 141. 1. из Jjresslau • j m 724 s köv. 1 — Redlich : Privaturkunden 127. 1. — Bezsák Miklós : A középkori magyar okleveles gyakorlat kapcsolatai a cseh és lengyel okleveles gyakorlattal. Bpest. 1939. 49—51. 1. (Az értekezés kivonata uo. 54—56. 1. „Les relations des chartes hongroises avec les chartes tchèques et polonaises au moyen âge" címmel.) — László Mezey : Écriture et chancellerie. Hajnal : Enseignement 261—279. 1. („C" függelék.) 144 Szentpétery : Oklevéltan 41—43. 1. — Bárczi Géza : A tihanyi apátság alapítólevele mint nyelvi emlék. Bpest. 1951. — Komjáthy Miklós : A tihanyi apátság alapítólevelének problémái, 27—47. 1. — Balogh Albin : A tihanyi alapítólevél. Magyar JNTvelv 53 (1957) 35—42. 1. 145 Pannonh. rendtört. XII. B. 152. 1. — A XI. századi magyar—francia kapcsolatokról olv. még Csóka Lajos : Clunvi szellemű volt-e a magyar egyház a XI. században? (Regnum V [1942—1943] 169—174. 1.) és Váczy Péter: A korai magyar történet néhány kérdéséről (Századok 92 [1958] 267—271. 1.) c. tanulmányát. Mind a ketten kimerítően tárgyalják a kérdést. — A középkori magyar—német kult úrkapcsolatokra vonatkozóan olv.: Fritz Valjavec : Geschichte der deutschen Kulturbeziehungen zu Südosteuropa im Mittelalter. München. 1953. 146 Szentpétery : Oklevéltan 74. 1. — Ld. még a 141. sz. jegyzetet. 14 'Magyarorsz. tört. I./l. 58—64. 1.
