Századok – 1963

Történeti irodalom - Kézikönyv a vallásról (Ism. Bellér Béla) 203

.TÖRTÉNETI IRODALOM 203 csak egy példát vegyünk, az orosz abszolutizmus kialakulásának a korára vonatkozólag, 48. has.). Ez a dogmatizmustól megszabadult tárgyalásmód talán a legfontosabb értéke ennek az egyébként is igen hasznos munkának. Az 1. kötet, amely az A betűt tartalmazza, elég sok magyar vonatkozású anyagot közöl. Az Ausztria és az osztrák—török háborúk címszó mellett, amelyeknek természetszerűen számos magyar vonatkozásuk van, jónéhány címszó (Aba Sámuel mozgalma, az 1868-as alföldi parasztmozgalmak, a két Andrássy Gyula, П. András király, az Anjouk, Anonymus, az aradi vértanúk, Árpád és az Árpádok, az Archívum Rákóczianum, Áchim és Acsády Ignác) kifejezetten a magyar történelemre vonatkozik. (Az újkori magyar történeti címszavak szerzője T. M. Iszlamov szovjet történész, az újkori magyar történelem nálunk is ismert nevű fiatal kutatója.) Természetes, bogy a magyar szakemberek számára ezek a címszavak nem hoznak újat (ahogy az egész Enciklopédia nem pótolhat egy hasonló vállalkozást a magyar történelem vonatkozásában), de a külföld előtt jól reprezentálják a magyar történelem egyes eseményeit és szereplőit. Az Enciklopédia főszerkesztője Je. M. Zsukov akadémikus, s szerkesztői és lektorai közt ott találjuk a szovjet történettudomány számos neves képviselőjét. Az első kötet alapján igen kedvező képet kapunk az egész vállalkozásról, s ezért nagy érdeklődéssel várjuk következő köteteit. NIEDERHATJSER EMIL KÉZIKÖNYV A VALLÁSRÓL (Budapest, Kossuth Könyvkiadó. 1961) A különböző vallásokhoz ós egyházakhoz való helyes viszony kialakítása egyik legfogasabb és legnehezebb kérdése a marxista ideológiának és politikának. A felszabadulás után viszonyunkat az antiklerikális politikai harc szükségletei, a vallásos tömegeknek a reakció frontjáról a szocializmus és az imperializmus-ellenes harc frontjára való átirányítása szabta meg. Napjainkban a küzdelem világnézeti jelleget öltött, s fő feladata a való világ, a társadalmi fejlődós igaz törvényeinek megismertetése, a vallási előítéletek téves voltának, visszahúzó szerepének kimutatása. Ennek a szívós, türelmes felvilágosító és nevelő munkának útmutatója a szovjet vallás- és egyháztörténészek, filozófusok egy csoportjának közös alkotása, a Kézikönyv a vallásról. A vallásos előítéletek leküzdéséhez korántsem elegendő a puszta értelmi meggyőzés: az emberek egész íi/daívilágának, tehát értelmén kívül érzelmeinek, hangulatainak, illúzióinak, hagyományainak, megszokásainak átformálására van szükség. Ezért a kézikönyv nem csupán a szokásos vallás- és egyháztörténeti áttekintést nyújtja a vallás keletkezéséről, napjaink főbb vallási irányzatainak kialakulásáról és fejlődéséről, egyház ós állam viszonyáról, hanem jellemzi a „szentkönyveket", ízelítőt ad a marxista vallás folklór eredményeiből, filozófiai ós történeti síkon vizsgálja a vallás és a tudomány, a vallásos ós a kommunista erkölcs kibékíthetetlen ellentétét. Egyszóval a könyv széles alapokra vetett, nagy és részben eredeti anyagot módszeresen feldolgozó, sokoldalú és alapos marxista valláskritikai szintézis kedvező benyomását kelti. A kézikönyv gerincét a vallás- és egyháztörténeti fejezetek alkotják. A vallás keletkezését társadalmi és ismeretelméleti gyökereinél ragadja meg, s egyfelől az ősembernek a természet erőivel szembeni tehetetlenségére, másfelől a fogalmi absztrakcióval kapcsolatos hibára, a fogalmak abszolutizálására vezeti vissza, s történetileg a neander-völgyi emberhez köti. Az ősvallás fejlődésének további rajza már korántsem ilyen világos. A felhalmozott gazdag ós sokrétű őstörténeti anyag nem rendeződik a totemizmus, a mana-hit, a szellemhit, az ún. animizmus történeti egymásutánjába. Szilárdabb elvi alapokon nyugszik az ún. történeti vallások, az indiai, kínai, zsidó, keresztény, mohamedán vallások tárgyalása. Ezekből a sok új anyagot nyújtó fejezetekből kiderül, hogy a vallásfejlődést nem az egyes népek vagy nemzetek egyénisége, hanem az alapvető társadalmi fejlődési szakaszok szabják meg. Logikusan tehát éppoly kevéssé beszélhetünk egységes ós változatlan indiai vallásról, mint pl. keresztény vallásról. Ahogy a kereszténységnek is különböző történeti formái vannak az őskereszténységtől a katolicizmuson át a protestantizmusig, ugyanúgy az indiai vallás is más és más képet mutat a korai osztály tagozódás korában (védikus vallás), a rabszolgatartó társadalom kialakulása idején (bráhmanizmus), a rabszolgatartó társadalom fejlődésének tetőfokán (buddhizmus), a feudalizmus idején (hinduizmus) stb. Ez a tárgyalásmód megfosztja a vallásokat természetfölötti dicsfényüktől, s beállítja őket az emberi történet „szürke"