Századok – 1963
Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka (XI–XII. század) 1
A KÖZÉPKOIil MAGYAR „MAGÁNJOGJ" ÍRÁSBELISÉG 19 s ha ilyenek nincsenek (ti. fiúörökösök), örököljön a fitestvér, s ennek halála után fiait se zárják ki az örökségből. Ha pedig az illetőnek fitestvére nincsen, az örökséget a király részére vegyék át".120 A 21. törvénycikkben pedig: ,,A vásárolt birtokot pedig semmiféle örököstől ne vegyék el, csupán (a vásárlás tényét) ugyanazzal a bizonysággal kell igazolni."12 1 Kálmán törvénye az egyházat annyiban érintette, hogy „a királyi adományokból az egyház javára sem lehetett végrendelkezni s ajándékot adni királyi engedély és jóváhagyás nélkül".122 A magánadományokról és végrendelkezésekről12 3 szóló okleveleinkben a XI. század óta refrénszerűen ismétlődő „regia licentia" és „regia permissio", úgy látszik, az örökösödés e kétirányú megkötöttségét volt hivatva esetről-esetre feloldani, s az egyház részére való adományozást is lehetővé tenni. De még akkor is, ha az ősi szállásbirtokból és vásárolt birtokából akart valaki adományt tenni vagy végrendelkezni, biztonság kedvéért ajánlatos volt kimutatni a birtok adománvozhatási természetét. Az egyház pedig nálunk is szívesen vette az örökségeket124 Ilyenkor (miként a törvény a „hereditas emptitia" eseteiben elő is írta12 5 ) célszerű volt, s az adományozónak, de főleg az adománynyerőnek érdekében is állott, hogy alkalmas protectorokkal, tanúkkal (petitorok, quesitorok stb.) a királyhoz forduljon, aki az örökösök mellett (a fiscalitas elvénél fogva) maga is érdekelt fél volt. Az engedélyezési aktus pedig a licentiát (consensust) és tanúkat feltüntető magánoklevéllel, de még biztosabb formában királyi oklevéllel, vagy ha azt mások szerkesztették meg, a királyi pecsét ráerősítésével fejeződött be.126 A királyi I pecsét ilyenkor az ügy törvényes és hiteles voltát s a király hozzájárulását, consensusát jelentette. Mivel a XII. század közepéig terjedő időből kizárólag csak az egyházak részére kiállított (királyi és magán-) adománylevelek és végrendeletek maradtak ránk, úgy látszik, hogy ezeknek az örökösödési és vagyonátruházási rendelkezéseknek, talán politikai, társadalmi és nem utolsó sorban kulturális okokból, ebben az időszakban, csak egyházi viszonylatban keletkezett írásbeli 120 „Possessio quelibet a saneto Stephano data humane suceessionis quoslibet eontingat successores vel heredes. Possessio vero ab aliis regibus data de patre descendat ad filium, qui si defuerint, succédât germanus, cuius filii eciam post mortem illius non exheredentur. Germanus autem predictus, si non inveniatur, regi hereditas deputetur." Závodszky : i. m. 186. 1. — Ebben s a következő jegyzetben közölt szöveg fordítása Szilágyi L.-nak a 37. jegyzetben i. müvéből való. 121 ,,Ilereditas emptitia nulli heredi aufferatur, sed tantum eodem testimonio confirmetur." Závodszky : i. m. 186. 1. 122 Erdélyi : Egyházi vagyon 24. 1. 123 A végrendelet korszakunkban: halálesetre szóló intézkedés (donatio post obitum). 124 Mint külföldön is. — De Boüard : L'acte privé 136. 1. A középkori francia egyházi vagyon arányairól s a vele kapcsolatos szekulárizációs folyamatról kimerítően tájékoztat Emile Lesne „Histoire de la propriété ecclésiastique en France" с. munkája. (I. La propriété ecclésiastique et les droits régaliens à l'époque romaine et mérovingienne. Lille. 1910. [Mémoires et travaux des facultés catholiques de Lille. Fase. VI.] és II. La propriété ecclésiastique et les droits régaliens à l'époque carolingienne. Fasc. 1. Les étapes de la sécularisation des biens d'église du VIIIe au Xe siècle. Lille 1922. [Uo. Fase. XIX.]) — A magyar egyházi vagyon középkori sorsára von. olv. Erdélyi L. i. cikkét (Egyházi vagyon). 125 Ld. a 121. jegyzetet. 126 A százdi oklevél (1067 körül) arengája már mint régi szokást említi a királyi centiát és a/, előkelőségek tanúskodását. Wenzel : ÁUO. I. 24. 1. 1*
