Századok – 1963
Történeti irodalom - Várkonyi Ágnes: Thaly Kálmán és történetírása (Ism. Szabad György) 191
194 TÖRTÉNETI IRODA I.OM Thaly sikerében a karriert alakító külső tényezők mellett nagy szerepe volt munkái, elsősorban biografikus feldolgozásai és ismeretterjesztő közleményei nem egy tartalmi és formai elemének is. Várkonyi Ágnes könyvének kiemelkedő érdemei közé tartozik ezeknek sokoldalúan elemző bemutatása is. Szerzőnk okkal tekinti hősét ,,a középbirtokos osztály sajátos és jellegzetes képviselőjéének, aki a kiegyezés előkészítése idején a „megegyezésben látja a maga, osztálya s egyben a nemzet jövőjét" (101. 1.). A közjogi kompromisszum történelmi indoklásának szándóka nemcsak a Károlyi Sándor önéletírásához 1865-ben írott bevezetésben tükröződik, hanem — s ennek felismerése Várkonyi lényegfeltáró képességének bravúrja—végig húzódik „a nagy kuruc" egész pályáján, függetlenségi pártbeli képviselősége egész korszakán is. Éppúgy előbukkan Bercsényi megegyezési törekvéseinek túlexponálásában meg Ocskay hűtlenségének romantikus tragédiává izzításában, mint a készségben „parlamenti béke" eszközlésére, vagy a Ferenc József iránti lojalitás felmutatására. A megegyezési törekvés más vonatkozásban az arisztokrácia történelmi és aktuális politikai szerepének elfogadásában is jelentkezik. .Müveiben ott tükröződik ez Károlyi Sándor pályájának igazolásában, a Bercsényi-vezette főrangú csoport szerepének eltúlozásában, életében a Nádasdy Ferenchez fűzőaő, az egykorúakat a Dioscurokéra emlékeztető barátságában, az Odesealchi Artúr herceg iránti hódolatában, a függetlenségi pártban kialakuló nagybirtokos-arisztokrata szárnyhoz húzódásában. Az alullévőkkel nem kötött kompromisszumot. Ahogy a történelmi múltat vizsgálva — Várkonyi szavaival — „számára csak a nemes urak pattantak föl halottaikból" (106. 1.), az eddig feltárt anyag tanúsága szerint, úgy maradt érdektelen a népmilliók élete iránt, vajmi kevés buzgalmat mutatva pártja egyes haladó törekvésű csoportjainak olykor mégis felhangzó demokratikus törekvései támogatásában. Mindez valóban nagyon közel állott a tegnapi birtokos nemesség jórészének meg a hozzá hasonlóknak a magatartásához és szemléletéhez. Méginkább az, hogy a kompromisszivitást és az egyidejű elzárkózást Thaly, ebben a szólamokban éppen nem szűkölködő korban is kitűnő hazafiaskodással és problómafátyolozó illuzionizmussal párosította. A magyar előadásnak az a jó hagyománya, hogy a magvas gondolatokat kellő vivőerejű hang segíti érvényesülni, mint oly sokaknál, nála is gondolatszegény frazeológiára váltott át. Ismert politikai megnyilatkozásai (rendszeres feltárásukat Várkonyi nem érezte feladatának) tartalmi igénytelenségének szembetűnő vonása, hogy a függetlenség oly sokat emlegetett problematikájából vagy a perc-aktualitású semmiségeket ragadta fel tüzes indulattal, vagy a nemzeti törekvések olyan tágan fogalmazott célkitűzéseit idézte, ameddig konkrétumokkal persze nem, csak szóvirágos általánosságokkal jutott el. Az a Thaly, aki a kor politikai kérdéseit egy frázissal hagyta válaszolatlanul — „az én programom. . . egyetlen névben összefoglalható. Ez a név Rákóczi" (195—196. 1.) —a heterogén összetételű és hosszú időn át a politikai hanyatlás képét nyújtó függetlenségi pártban is, feltárt megnyilatkozásainak tanúsága szerint, mólyen az átlagszínvonal alatt maradt. Úgy tűnik, hogy konfliktusokkal terhes pályáján, amint korábban pl. Vajda Jánossal, úgy aktív politikussága idején is pártjának éppen nála haladóbb képviselőivel voltak nézeteltérései. Szakítása Eötvös Károllyal feltehetően nemcsak a Várkonyi által idézett írói féltékenykedésre vezethető vissza, szembefordulása Mocsáryval pedig nagyonis jellegzetesen soviniszta indítékú volt. A pártban kialakult csoportharcokban (különösen a Kossuth Lajos halála utáni időszakban) az eddig ismort adatok tanúsága szerint általában a jobboldalra húzódott. Közvetlen politikai szerepe nem volt túl nagy, de a közvetett igen. Ha valakinek, úgy neki oroszlánrésze volt a soviniszta hangulatkeltésben a párton belül, és ugyanakkor a függetlenségi párt, sőt a nemzeti problematika lejáratásában az álkuruc zenebonától okkal viszolygó haladó közvélemény szemében. És éppen a századfordulón, amikor a nemzeti függetlenség korszerű és haladó követelményeinek tisztázása pedig egyik elengedhetetlen feltétele volt a felkészülésnek a Habsburg-birodalom közelítő végső válságára. Thaly témaválasztása nagy lehetőségeket teremtett arra, hogy az olvasói tudatában élő problémák történelmi formálódását mellőzve, a történelmi érdeklődést a megoldatlannak és ezért is fenyegetőnek érzett sorskérdésektől steril illúziókkal elégítse ki. Félreértés ne essék. Várkonyi előadása az esetleges kétkedőt is meggyőzheti arról, hogy a kuruckor forrásanyagának és történet problematikájának Szalayék által megkezdett, Thalytól folytatott feltárását a történettudomány fejlődésének immanens szükségletei és az egykorú általános viszonyok egyaránt magyarázzák és indokolják. Thaly működésének egész időszakában azonban a magyar függetlenség kérdése, amelyet végső soron történész és politikai tevékenysége alapproblémájává tett, elválaszthatatlanul összefüggött az 1848/49 óta megoldatlanul maradt társadalmi kérdéseknek a légiójával, valamint a magyar és a szomszéd népek együttélésének problémáival. Thaly éppen úgy,.
