Századok – 1963

Történeti irodalom - Berlász Jenő: Az erdélyi jobbágyság gazdasági helyzete a XVIII. században (Ism. Trócsányi Zsolt) 189

190 TÖRTÉNETI IRODA I.OM /.ott. A szerző gyakran általánosságokban marad (ennek kirívó esete a jobbágy—-zsellértagozódás bemutatása—-22. s kk. 1. —: általánosan ismert dolgok eléggé bőven kifejtési» kerülnek, a kérdéscsoport egyik legizgatóbb problémája, a telkes zsellérség csak röviden van említve). Ez nem egyszer odavezet, hogy a kép nem eléggé sokszínű, s az elmondottak nem kellően meggyőzőek. Mindezeknél sokkal nagyobb súllyal esik latba a magyarországi helyzettel való parallel elhanyagolása (pedig erre mind egyes jelenségek, mind a jobbágyság helyzete egészének. megértése szempontjából is szükség lett volna, s Berlász elénk is tárja a szükséges adatokat). Néhány mondatban felvázolnék ezt a párhuzamot: 1. Magyarország területének nagyrészén a török hódítás és a rekonkviszta jórészt tabula rasat teremt az új települési rend kialakulása s az új nemesi birtokmegoszlás számára. Erdélyben viszont megmarad s tovább bonyolódik a nemesi birtokmegoszlásnak a XIX. századi erdélyi történetre vonatkozó újabb kutatásokból már részben ismeretes, alig áttekinthető rendje (egy-egy korábbi uradalom 25—30 kézben, egyes falvakban 40 szolgáló ember és 25 birtokos stb.). A román kutatás (David Prodan) jórészt ebben a körülményben látja az erdélyi jobbágyrobot magas voltának egyik főokát (a robot jórésze jövós-menésre kell). 2. A századeleji Erdélyben jóval kisebb a jobbágy telki állománya, mint Magyarországon. 3. A robot viszont jóval magasabb, s a védekezés lehetősége sokkal kisebb (a belső migráció tekintetében is; a két dunai fejedelemségbe való kivándorlás pedig, az ott uralkodó állapotok miatt, a XIX. század elején sem válik intenzívvé). 4. Erdélyben Mária Terézia alatt nincs úrbérrendezés (a Bizonyos Punctumok nem tekinthetők ennek). így Erdélyben kisebb és rosszabb termőtalajú telken aránytalanul többet szolgál a jobbágy, mint Magyarországon (a XIX. század elején az északi Partiumban pl. a 10—12 hold szántóval rendelkező többnyire heti 3 napot igával — a hatszorosát a hasonló birtokú Szatmár megyeinek). 1848 erdélyi tragédiájának (és összes történeti folyományainak) ez a különbség az egyik fő magyarázata. 5. A viszonylag nagy szabadparaszti rétegek (szabad székelyek, szabad szászok és románok — bizonyos fokig a határőrök is ide számítanak —) lóte kontraszthatásával csak növeli Erdélyben a feszültséget. (Arra ehelyt nem vállalkozhatunk, hogy ezt a párhuzamot Havasalföld és Moldva viszonylatában is megvonjuk.) Részmegjegyzéseink (a munka rendjében): a portális adó törökkori emelkedését (I forintról 90-re) illető kitételnél (5. 1.) helyes lett volna utalni a forint értékváltozására s a porta fogalmának módosulására. Az 1714 : 24. tc. ismertetésénél (6—7. 1.) konkréten lehetett volna utalni az 1698—1703-i összeírás tanulságaira (egész falvak vándoroltak el) s a .Magyarországra vándorlásra. A határ 2 vagy 3 fordulóra bontása (13. 1.) nem feltétlenül szűkebb vagy tágabb voltának folyománya. Jelezni kellett volna: milyen befolyással volt az elöljáróság kialakítására a birtokosság? (14. 1.) (Nemcsak a dominális bíró hatáskör-növeléséről van szó.) Igen rövid a szervezett, nyílt paraszti ellenállás tárgyalása (19. 1.); Sofronie mellett Visarionról is beszólni kellett volna, s a székely határőrség kialakítása által kiváltott j'oWjúg,7-megmozdulásokról is stb. A jobbágyszökósek tárgyalásánál (21—22. 1.) differenciálni kellett volna a tekintetben, hogy ezek hová történnek (Magyarországra, a dunai fejedelemségekbe, belső migráció — az utolsó kérdéscsoport tovább bontható). A jobbágy—zsellér-kérdés ismertetésénél (22. s kk. 1.) jelezni kellett volna: Erdélyben nem a jogi értelemben vett zselléresedés a parasztság elszegényedésének főformája. A paraszti állattenyésztéssel kapcsolatban (27—30. 1.) ki kellett volna térin a märginean-problémára. Egyébként a Hétfalubun nem a csángók a nagy állattenyésztők (28. 1.), hanem a román ,,burszány"-ok. Nem értünk egyet azzal, amit Berlász a jobbágyi szőlőbirtoklás „szilárd jogi körülbástyázottságáról" mond (30—31. 1.), annál is kevésbé, mert a 32. lapon maga közöl meghökkentő összehasonlító adatokat a jobbágyszőlők csökkenéséről a balázsfalvi uradalomban. A taxásság kialakulásának rajzát (34. 1.) tleegyszerűsítettnek tartjuk (vizsgálataink szerint itt helyi tényezők legkülönbözőbb fajtái döntenek). A parasztság telki állományának ismertetésénél oda konkludál (39.1.): „az egymástól távoleső vidékeken a század más ós más szakaszában általában . . . hasonló birtokviszonyok közt élt a jobbágyság"; a 41. lapon közölt (s a 39. lapon hivatkozott) tabellából viszont erdélyi viszonylatban jelentős eltérések derülnek ki (a balázsfalvi uradalomban 1726-ban egy szolgáló emberre 6 hold szántó és 3 hold rét jut, a halmágyiban 1731-ben 0.5 hold szántó és 0.7 hold kaszáló stb.). Berlász téved abban, hogy , ,a havasok már a XVII. századvégén csaknem maradéktalanul földesúri kézben voltak"; még közvetlenül 1848 előtt sem volt ez a helyzet (ld. az 1846/47. évi erdélyi úrbéri tc.-et). A robot XVIII. századi alakulását illető következtetései helyenként erőltetettnek hatnak: miért „enyhébb kötelezettség" pl. az a szabályozás (53. 1.), amely szerint a jobbágyok amiképpen, amikor és ameddig az szo gá at mineműsóge kívánja, a szerint szolgálmik", mint az (51. 1.), amely szerint „singulis diebus communibus servire quamodo