Századok – 1963

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Dubnický; Jaroslav: A szlovák nemzeti ébredés problémái 172

184 JAÍtOSLAV DUBNICKÏ Ez az irányzat később kapitulált, mert törekvései a magyar oldalon igen kevés megértéssel találkoztak. 1861-től 1918-ig Martin játszotta a fő szlovák nemzeti kulturális, politikai (sőt bizonyos mértékig gazdasági) központ szerepét. A vezető szlovák tényezők e korszak kezdetén a szlovákokat mint „genetikus nemzet" vagy pedig „kultúrnemzetet" (Culturnation) jellemezték. Abban az időben, amikor bezárták a Matica Slovenskát és elkobozták pénzügyi alapjait és gyűjteményeit, amikor Tisza miniszterelnök kinyilatkoztatta hírhedt ítéletét („nincsen szlovák nemzet"), a szlovákok határozottan már legalább a nemzeti kialakulás középfokán állottak. Nemzet voltak már, bár ez a fejlődésük főleg külső nehézségek miatt nem fejeződött be teljesen. Saját erőikkel nem tudták keresztülvinni konszolidációjuk beteljesedését és fejlődésük tartósan elért fokát szilárd politikai kerettel vagy intézményekkel is biztosítani, bár semmiféle elnyomás sem tudta többé nemzeti létüket megtámadni. A szlovák irodalmi nyelv jövője és ezzel együtt hordozóinak legalapvetőbb nemzetiségi erényei már tartósan biztosítottak voltak, bár az 1867-es év után az iparosítás meggyorsult folyamata és az adott politikai viszonyok a vagyonos és művelt rétegek egyes egyéneinek disszimilációjálioz vezettek. A dzsentri-kaszt minden lehető eszközzel hozzájárult ahhoz, hogy megmentse jövedelmének mellékforrásait és nem engedte meg a szlovákoknak, hogy nemzeti tisztviselői értelmiségi kádereik gyorsabb fejlesztését folytassák, ami egyúttal a nemzeti állam politikai elemei fejlesztésének feltétele is volt. A szlovák nemzeti öntudat már a szlovák etnikai terület legkülönbözőbb vidékein élő népi tömegekben is megfogamzott, és negatíve erősítették ezt az erőszakos magyarosító módszerek, bár az adott politikai viszonyok közepette ez hangsúlyozottabban kifelé nem nyilvánult meg mindig. A szlovák kultúrközpont felé irányuló gravitáció már magukban a népi tömegekben is megvolt, amit például a szlovák bányászok és a szegényebb rétegek más tagjai által a Matica Slovenká részére szervezett gyűjtés is bizonyított. Az a véleményünk, hogy a szlovákokat fejlődésüknek ebben a stádiumában mint leigázott, politikailag védtelen és ezért fejlődésében befejezetlen nemzetet lehetne jellemezni, azonban semmiképpen sem mint „nemzetiséget", vagy „kisebbséget", mert ez nem alkalmas kifejezés kisebb etnikai csoportok megjelölésére sem, még ha azok távol is élnek eredeti nemzeti törzsüktől. Bár a szlovák polgári rétegek nemzetileg öntudatos és ellenálló része minden valószínűség szerint elég szegény, gazdaságilag és politikailag elég gyenge volt, és néhány tagja karrierlehetőség esetében főleg 1867 után dezertált is a szlovák táborból (például J. N. Bobuba is), a szlovák nemzeti burzsoázia bizonyos magva már a forradalom utáiú időszakban kialakult. Ha az 1848/49-es évben a szlovákul beszélő sástini honfitársak nem voltak elég tisztában nemzetiségükkel és önmagukat uhoroknak tartották, az 1867-es kiegyezés után már felfogták azt, hogy nem tartoznak a magyarok közé, és mint a szlovák etnikum tagjai csupán mellőzésben és sérelemben lehet részük. Századunk kezdetén a népi eredetű szlovák emigránsok az USA hivatalai előtt már követelték, hogy a hivatalos feljegyzésekben mint szlovákokat és nem „Hungarian" vezessék őket. A szlovákok amerikai földön már 1915-ben saját kezdeményezésükből szlovák nemzeti tanácsot hoztak létre, forradalmi központot, amely csakhamar kapcsolatot és együttműködést teremtett a cseh nemzeti tanáccsal. Az új nemzetközi politikai helyzetben ez arra törekedett, hogy megtalálja nemzeti léte megvédése és biztosítása sorskérdésónek gyákorlati politikai megoldását. Az Osztrák-Magyar Monarchia elleni külföldi csehszlovák ellenállásban való tömeges részvétel szintén hangsúlyozottan azt bizonyítja, hogy a szlovák nép tudata erősen dehungarizálódott. Ez a magyarázata annak is, hogy a szlovák fejlődési folyamatnak kiteljesedése önálló szlovák nemzetté 1918 után meggyorsult, amikor is a testvéri cseh segítséggel sikerült szilárd politikai keretet találniok, nevezetesen sikerült etnikai területükön délen és keleten meghatározni határaikat Magyarországgal és Kárpát-Ukrajnával szemben, és így végül is elnyerni az önálló nemzet minden szükséges ismérvét. Mint ismeretes, a szlovákok nemzeti és részben más kérdéseiket is különleges burzsoá demokratikus forradalom útján oldották meg, a burzsoázia és a nemzeti értelmiség vezetésével, de a munkásosztály tagjainak segítségével is, akik a magyar szociáldemokrácia vezetőségénél nem találtak megértésre a szlovák nehézségek iránt. Természetes, hogy a nemzeti burzsoázia elsősorban osztálycéljai elérésére törekedett és arra, hogy a szlovák nép nemzeti és társadalmi felszabadító mozgalmának az élére kerüljön, főképp azért, hogy megtartsa vezetése alatt. Ideológiai és politikai hatása a munkásmozgalomra abban az értelemben volt negatív, hogy akadályozta osztályöntudatának fejlődését. A cseh és szlovák nemzeti mozgalom ós főképp a munkásmozgalom fejlődésére nem csekély hatást gyakorolt az orosz forradalom is, de az új csehszlovák állam a nyugati imperialista táborhoz csatlakozott. A szlovákok a Csehszlovák Köztársaságban gyorsan leküzdötték nagy történelmi időveszteségüket, és a szlovák nemzeti öntudat különböző aránytalanságait és