Századok – 1963

Közlemények - Borsányi Károly: Az afrikai egységtörekvések a párizsi pánafrikai kongresszustól a casablancai afrikai csúcsértekezletig (1919–1961) 129

146 BORSÁNYI К ÁROLY nyebb tagjai, mindent elkövetnek, hogy a szakszervezeti vonalon megakadályozzák az afrikai nemzeti felszabadulási mozgalmak sikerét, s a világkommunizmus elleni harc ürügyén igyekeznek Afrikát beszervezni a NATO hidegháborús érdekeltségébe.153 A Szakszervezeti Világszövetség több ízben kinyilvánította azt a nézetét, hogy helyesli területi szakszervezeti szövetségek megalakítását, mert azok segítik a dolgozók harcát az imperialista monopóliumok ellen, s a világbékét szolgálják. Az egész világ­részekre kiterjedő nemzetközi szakszervezeti önkormányzat az imperializmus politikai rendszerét gyengíti, s így a haladás fontos tényezője.160 Az összafrikai szakszervezeti egység terve először 1958-ban az accrai összafrikai népi értekezleten merült fel.16 1 Az U. G. T. A. N. 1959 januárjában Conakryban meg­tartott kongresszusán határozatilag csatlakozott a tervhez. A határozat szerint az afrikai szakszervezeti egység „döntő tényező lenne a kolonializmus és imperializmus elleni küzdelemben. . ., s politikai, gazdasági és társadalmi téren hatalmas erővel járul majd hozzá Afrikának oszthatatlan egységgé való alakításához."162 1959 augusztusában Lagosban a ghanai és nigériai szakszervezeti szövetség közös nyilatkozatban állapodott meg egyrészt a nyugat-afrikai szakszervezeti szövetség létrehozásában, amely az angol, francia és portugál területeket foglalja magában, másrészt kinyilvánították az összafrikai szakszervezeti szövetség tervével való egyetértésüket.16 3 Az előkészítő bizottság 1959. november 4-től 9-ig Accrában megtartott tanácsko­zásán a következőkben határozta meg az Összafrikai Szakszervezeti Szövetség feladatait: 1. A forradalmi szakszervezet i mozgalom egységének létrehozása. 2. Az Összafrikai Népi Értekezlet célkitűzéseinek előmozdítása, mozgósítás a füg­getlenségért, egységért és egy új társadalom felépítéséért s az Afrikai Személyiség érvényre­juttatása. 3. Afrikának a gyarmati rendszertől, a tőkés kizsákmányolástól és a faji megkülön­böztetéstől való teljes megszabadításáért kibontakozó nemzeti mozgalom élcsapatának a kialakítása. 4. Minden kétkezi és szellemi munkás részére a szervezkedéshez, a nagyobb gazda­sági és társadalmi jóléthez, a jobb munka- és életkörülményekhez és magasabb bérekhez való jog egyesült erővel történő kiharcolása. 5. Együttműködés mindazokkal a munkásokkal, akik hasonló célkitűzéssel, a társadalmi igazságosság és a munka megbecsülésének elismertetésével harcolnak a világ­békéért.16 4 Azok az egyre nyíltabb mesterkedések, amelyeket az imperializmus szakszer­vezeti ügynökei a tuniszi összafrikai népi értekezlet óta Afrikában folytattak,16 6 döntő elhatározásra indították az afrikai egységmozgalom híveit. 1960. december 2-án és 3-án Accrában az Összafrikai Szakszervezeti Szövetség előkészítő értekezletén 19 afrikai ország 37 küldöttje úgy határozott, hogy az alakuló kongresszusnak a meglevő nemzetközi szer­vezetektől független afrikai szakszervezeti .Ф/.övetség megalakítását javasolja.166 A második afro-ázsiai szolidaritási értekezlet Afrika balkanizálása ellen. „Afrika évó"-nek eseményei között kiemelkedő helyet foglal el a második afro-ázsiai szolidaritási értekezlet, amelyre a szakszervezeti egységért vívott harc közben került sor. 1960. április 11-től 15-ig tartották Conakryban. Az értekezlet Nyilatkozatába foglalja a bandungi elve­ket. A Nyilatkozat kijelenti, hogy semmiféle imperialista mesterkedés sem rombolhatja szét az afrikai és ázsiai népeknek a függetlenségért és a haladásért létrejött egységét.. Az afrikai és ázsiai népek el vannak szánva arra, hogy határozott és döntő szerepet visznek a világ sorsának alakításában, hiszen ők alkotják az emberiség többségét, és véget vetnek a gyarmati és imperialista rendszernek.16 7 A határozatok kikelnek a neokolonializmus ellen, megbélyegzik az afrikai népek erőinek szétforgácsolására irányuló imperialista mesterkedéseket. Az értekezlet fel­szólítja „Afrika ós Ázsia valamennyi országát, hogy harcoljon az afrikai szárazföld bal­kanizálásának minden fajtája ellen". Szükségesnek tartja egy második bandungi érte­kezlet összehívását; annak a feladata lesz közös afroázsiai felszabadítási arcvonal megszervezése, tájékoztató központ megalkotása, felszabadít ási önkéntes hadtest fel­állítása és szolidaritási segélyalap létesítése. Azt ajánlja az ENSZ afroázsiai csoportjának, Uo. 50.1. Uo. 50.1. "'Charles Heymann : AATUF: Facet of Pan-Africanism (Ghana Labour. 1060. nov.), 12. I. '"Sékou Touré : Congrès General de l'U. G. T. A. N..(Ëd. Présence Africaine. 1959.), 47. 1. '"John K. Tettegah : Towards African Labour Unity. Accra. 1959. 15—16. 1. "•Ch. Heitmann : i. m. 18.1. 1,5 E. A.Cowan : ICFTU Subversion in African Trade Unions (Ghana Labour. 1961. jan.), 18—21. 1. AATUF Preparatory Conference Resolutions (Ghana Labour. 1961. jan.), 9. 1. 1,7 Labour Monthly (1960. jún.): Declaration of Conakry Conference, 285. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents