Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 1399

KRÓNIKA 1439 BESZÁMOLÓK KANDIDÁTUSI DISSZERTÁCIÓK VITÁIRÓL Szendrey István „Az Eszterházyak dereeskei uradalmának története" című kandidátusi értekezésének vitája 1961. szeptember 29-én zajlott le, l'ach Zsigmond Pál egyetemi tanár, akadémiai 1. tag elnökletével. Szántó Imre kandidátus opponensi véleményében, miután röviden áttekintette marxista gazdaságtörténetírásunk eddigi eredményeit a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet problematikájának vonatkozásában, a vitára bocsátott értekezés jelentőségót mindenekelőtt abban jelölte meg, hogy ezen alföldi, tiszántúli uradalom vizsgálatával jelentősen kiterjeszti az eddig főleg a Dunántúlra korlátozódott vizsgálódások körét. Rámutatott továbbá arra, hogy a 16 községből és a hozzájuk tartozó pusztákból álló uradalom egyben sajátos színt is képvisel a magyar gazdaság és társadalom történetében, hiszen közülük tíz mint volt hajdútelep tartozott keretébe. A táj természeti viszonyainak leírása után az értekezés behatóan megismertet az uradalom 1702-től 1867-ig az Eszterházyak általi birtoklásának történetével, megállapítva, hogy a kiterjedt Eszterházy-birtokok rendszerében ez a bécsi birtokközponttól oly távoleső uradalom kevéssé jelentős szerepet játszott. Ez mindenekelőtt abban jutott kifejezésre, hogy a földesúr 1712 óta szerződéses viszonyban volt ezen uradalma jobbágyaival: az évi taksa behajtásán túl az uradalommal nem sokat törődött; csak a XVIII. század végén, a XIX. század elején került sor bizonyos, de kismérvű allodizálásra. Az uradalom parasztsága ennek következtében viszonylag kedvező helyzetben volt, mert robotolnia jó ideig nem kellett, s földesurától nem volt közvetlen függésben. Terhei ugyan fokozatosan emelkedtek, nehezen elviselhetővé azonban csak az úrbérrendezés utáni időszakban váltak. A parasztság osztályharca, amelynek az értekezés megfelelő figyelmet szentel, ekkor éleződik ki ismét igen erőteljesen, a hajdúszabadságoktól történt megfosztás és uradalmi iga alá való kényszerítés XVII. századvégi és XVIII. század eleji időszaka után, megint csak az egykor i hajdúszabadság visszaszerzése követelésének jegyében. Mindezeket a kérdéseket a szerző a rendelkezésére álló forrásanyag fáradságos összegyűjtésével és gondos felhasználásával dolgozta ki. Az értékes munkából hiányolható azonban az uradalmi gazdálkodás, a piaci viszonyok szerepe, a paraszti földhasználat mértéke, a parasztság differenciálódása kérdéseinek behatóbb megvilágítása. Helyes lett volna a dereeskei uradalom viszonyait más, már feldolgozott uradalmak, például a tatagesztesi uradalom viszonyaival összevetni, s főleg kifogásolható, hogy a gazdasági fejlődés rajza lényegében elakad 1848-nál. Az értekezés másik opponense, Tilkovszky Lóránt kandidátus, rámutatott arra, hogy az értekezés témája hogyan függ össze Szendrey István korábbi, a bihari hajdúk jobbágysorba kényszerítésük elleni szívós küzdelmének történetére vonatkozó munkásságával, s méltatta helytörténeti témaválasztásának országos-történeti érdekű jelentőségót. Helyeselte azt a szándékát, hogy uradalomtörténeti tanulmányával maga is hozzájáruljon a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet gazdaságtörténeti problematikájának vizsgálatához, véleménye szerint azonban két körülmény is közrejátszott abban, hogy e szempontból nem nyújthatott annyit, mint amennyit bizonyára maga is kíván: egyrészt az uradalom jelentéktelensége és elmaradottsága, — itt történt a legkevesebb annak a tőkés irányú fejlődésnek előmozdítása érdekében, amelyet e korszakban vizsgálni elsősorban érdekes; — másrészt az uradalom iratanyagának rendkívül hézagos, töredékes, egyenetlen volta. Emiatt olykor kisebb fontosságú kérdéseket bőbeszédűen tárgyal, mert van rá anyag, — fontos kérdésekre viszont sokszor esak egy-egy adattöredékkel tud utalni. Mint megállapította, a rendelkezésre álló forrásanyag alapján a szerző teljesen kielégítően fel tudja vázolni az uradalom Eszterházyak általi másfél évszázados birtoklásának történetét. Az uradalom adminisztrációjának szervezetét ós működését is jól rekonstruálja. Az uradalom gazdálkodása azonban — adatok hiányában — alig ismerhető meg. Mindössze annyi világlik ki, hogy ebben az uradalomban az allodiális gazdálkodás csak későn, és ekkor is eléggé korlátozott méretekben indult meg. Az uradalom s az uradalombeli községek alkalmazottai javadalmazásának aprólékos részletességű ismertetésével szemben meglehetősen szegényes annak bemutatása, hogy tulajdonképpen mire is irányul az uradalom gazdálkodása, mit termeltek és milyen eredménnyel. Hasonló egyenetlenségek mutatkoznak az uradalom helységei társadalmának rajzában. Bőségesen volt ugyanis adat a domíniumban élő nemesekre, ezeknek egyrészt a földesurasághoz, másrészt a parasztsághoz való viszonyára vonatkozóan. E részek terjengősségével érdemes egybevetni azt a tényt, hogy a több mint kétszáz oldalas munka egyik jegyzetében találunk csak, s ott is csak két helység vonatkozásában, adatokat a parasztság differenciálódásának mikéntjére.