Századok – 1963
Közlemények - Borsányi Károly: Az afrikai egységtörekvések a párizsi pánafrikai kongresszustól a casablancai afrikai csúcsértekezletig (1919–1961) 129
144 BORSÁNYI К ÁROLY szabadulása után demokratikus életrendjének kiépítéséhez. A határozat kijelenti, hogy a demokrácia alapja Afrikában az a közösséguralmi elv, amely a föld közös birtoklásában fejeződött ki. Ez a közösséguralmi rendszer a falun részben ellen tudott állni a gyarmatosítás átalakító hatásának.13 7 Ezt a rendszert, amely a társadalmon belül megakadályozza a gazdasági kizsákmányolást, össze kell kapcsolni a tervgazdálkodással, a nemzet egészét érdeklő termelőeszközök köztulajdonával és az igazgatás, termelés ós elosztás legteljesebb népi ellenőrzésével. A demokráciának csak ez a rendszere emelheti ki Afrikát a gazdasági fejletlenségből és hiúsíthatja meg a neokolonializmus mesterkedéseit.13 8 A jelenkor különböző történelmi tényezői: nemzetközi háborúk, gazdasági verseny, az anyaországi munkásosztály nyomása és a gyarmati népek nemzeti öntudatra ébredése arra kónyszerítcttc a gyarmattartó hatalmakat, hogy az uralom formám változtassanak. A nyílt, politikai koloniaiizmust felváltja a burkolt, gazdasági neokolonializmus „elmenve maradni" mesterkedése. A neokolonializmus módszereire a következők jellemzők : 1. Igyekszik szembeállítani egymással a fiatal államokat, s így az erők megosztásával megakadályozni összefogásukat. A megosztó törekvések vagy intézményes szövetséggel vagy hatékony együttműködéssel hatálytalaníthatok. 2. Gazdasági viszály szítása két szomszédos állam között azzal a reménnyel, hogy az politikai vagy katonai összeütközéssé mérgesedik. 3. Összeszövetkezós a politikai vezető réteggel a régi gyarmatosok gazdasági érdekeinek védelmére. 4. Gazdasági nyomás alkalmazása. 5. Gazdasági, kulturális vagy technikai bojkott avagy éppen imperialista behatolás ugyanezekre a területekre segélynyújtás ürügyével. 6. Faji ellentétek kirobbantása, belső ós külső zavarok keltése felforgató célzattal; erre a célra főleg uszító külföldi sajtótermékeket használnak fel, s azok terjesztésének engedélyezését az alapvető szabadságjogokra történő hivatkozással követelik. 7. A neokolonializmus az általa mesterségesen támasztott nehézségek mellett kihasználja azokat a természetes hátrányokat is, amelyeket a frissen dekolonizált ország lényegében gazdasági visszamaradottságának köszönhet; ilyen például a szakemberek ki nem elégítő száma, tőkeszegénység s a külfölddel szemben vállalt kötelezettségekből fakadó belső politikai nehézségek.139 A dekolonizáció nemcsak a gyarmati hatalom jelenlététől való megszabadulást jelenti, hanem magába foglalja a gyarmati kultúra jelenlétének megszüntetését és a felszabadult nép öntudatának felébresztését14 0 is, annak elvi megalapozását, műveltsége egységét. Ezt tudatosította a néger írók és művészek második kongresszusa. Az új Afrika tervezése a második összafrikai népi értekezleten Tuniszban. 1959-ben megforrósodott Afrikában a politikai légkör. A két accrai értekezlet vetése érni kezdett. Nagyméretű tömegmegmozdulások, a felszabadulási mozgalom kiterjedése egész Afrikára, a régi és az új gyarmati módszerek párhuzamos alkalmazása és a nemzetközi közvéleménynek az addiginál erősebben Afrika felé fordulása jelzi a helyzet élesedését. Rhodóziában és Nyaszaföldön márciusban kihirdették a szükségállapotot.14 1 Sierra Leone, Uganda ós Tanganyika a britektől, a Szenegálból és francia Szudánból alakult Mali Államszövetség a franciáktól önkormányzatot, illetve függetlenséget követelt.142 A Dél-Afrikai Unió tovább szélesítette a faji elkülönítés, az „apartheid" rendszerét.14 3 De Gaulle Francia Közössége neokoloníalista mesterkedésekkel igyekezett akadályozni a függetlenségi mozgalom erősödését Fekete-Afrikában.14 4 Az algériai kérdés az ENSZ közgyűlése elé került.14 5 Az eddig „nyugodt" belga és portugál gyarmatok is megmozdultak, s vérfürdők és bebörtönzések sorozata tanúskodott a gyarmattartók megdöbbenéséről.146 Az óv eseményei sejtetni engedték, hogy az I960, esztendő Afrika éve lesz. »' Uo. 393.1. Uo. 398.1. ls " Uo. 394—395.1. 1.0 Sékou Touré : Le leader politique considéré comme le représentant d'une culture (Présence Africaine. 1959. febr.—máj.), 105—111.1. 1.1 В. Page Arnot : i. m. 71.1. John Phillips : Kwame Nkrumah and the Future of Africa. London. 1900. 182, 178, 149—151, 122. 1. W. A. Hunton : i. m. 359.1. 1,4 Baymond Barbé : Maii remous dans la „Communauté rénovée" (France Nouvelle. I960, aus. 31.), 14.1. — Maurice Bourjol : La Communauté „rénovée" ... et dépassée (Démocratie Nouvelle. I960, szept.), 26—28. 1. 116 Boger Oaraudy : De Gaulle pris au piège de sa démagogie (France Nouvelle. 1960. szept. 21.), 4.1. 1,6 B. Page Arnnt : Africa in 1960 (Labour Monthly. 1960. jan.), 26. 1. — B. Palme Dutt : Congo, Cuba and l'eace (Labour Monthly. 1960. szept.), 392—393. 1. — Mario de Andrade : Et les colonies de Salazar? (Démocratie Nouvelle. 1960. szept.), 35—36.1. — Michel Hincker : Le „paradis" colonial portugais: un vestige de la Guerre de Cent Ans (Horizons. 1961. febr.), 92. 1.
