Századok – 1963

Történeti irodalom - Gárdos Miklós: Két ősz között (Ism. L. Nagy Zsuzsa) 1396

TÖRTÉNETI IRODALOM 1397 osztás késése, bizonytalan kimenetele miatt volt. 1919 januárjában a falusi nincsteleneket a földszerzés foglalkoztatta: szövetkezeteket alakítottak, egyes helyeken kiosztották a nagybirtokot. Erről az egész kórdéskomplexumról azonban nem esik szó a könyvben sem ekkor, sem a Tanácsköztársaságról szóló részben. Gárdos maga is úgy érezte, hogy ez magyarázkodásra szorul. Ezt teszi meg a könyvhöz fűzött levélben (amely egyébként a szerkezeti egységet jelentékenyen megbontja). Érveivel azonban nehéz egyetérteni. Szerző krónikás könyvnek nevezi írását, s úgy véli, ezzel felmentést kapott ama kötelesség alól, hogy a korszakról áttekintést adva, annak kardinális kérdését is érintse. Véleményem szerint éppen a krónika, az események elbeszélése ezt nem indokolja. De ezen túl: mindazok, akik történelmi eseményeket írnak meg, felelősséggel tartoznak nemcsak a történelmi igazságnak, de az olvasónak is. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a széles közönség hamarabb vesz kézhez a korszakról egy regényesen megírt történelmi tárgyú könyvet, mint egy szakszerű, láb jegyzetelt, és sokszor kevésbé olvasmányos monográfiát. S ha a két műfaj a lényegben: a korszak legfontosabb mozzanatainak értékelésében és ábrázolásában nem eszközeiben, hanem tartalmilag mutat eltérést, akkor olyan konfliktus keletkezik, amely az olvasót kétségtelenül megzavarja. Talán indokolatlannak tűnik, hogy ilyen és hasonló megjegyzéseket éppen Gárdos könyvéhez fűzök, amely — mint említettem — megalapozottságában általában felülmúlja a hasonló műfajú kiadványok többségét. Megjegyzéseimet azonban egyrészt éppen ez a tény indokolja; másfelől pedig az, hogy az utóbbi években egyre nagyobb számban jelennek meg a legújabb korról regényes, riportszerű feldolgozások, olyan munkák, amelyek a korszak belső lényegének, bonyolult összefüggéseinek érzékeltetése helyett — gyakran —csak mutatósabb, csillogóbb felszíni — és így kiragadva csak részben hiteles — jelenségeit vázolják fel, ezzel kétségtelenül megnehezítve a széles tömegek helyes történelmi tudatának formálását. A Tanácsköztársaság időszakáról szóló fejezetek а polgári demokratikus forradalommal összevetve valamivel kisebb helyet foglalnak el a kötetben. Itt is igen sok olyan részlettel találkozik az olvasó, amelyről korábban ilyen konkrét, életszerű ismeretei talán nem voltak (a Berinkey-kormány utolsó ülése, tárgyalás а Gyűjtőfogházban, a proletárdiktatúra első órái stb.). Az események válogatásánál szemmelláthatólag az volt a szerző célja, hogy a szociáldemokrata vezetők ingadozásait, árulásait minél szélesebben, minél részletesebben mutassa be. A tényeket forrásokból veszi; szereplői egyénítettek, s mindez növeli a mondanivaló hatását. A szociáldemokrata jobboldal árulása — e sokszor sematikusan hangzó megállapítás — visszanyeri e fejezetekben életszerűségét, realitását. Az említett törekvés azonban nemcsak e pozitív eredményhez vezetett. A Tanácsköztársaság belső nehézségeinek, vívódásainak, hibáinak összetettsége a könyvben a szociáldemokrata jobboldal antanttal paktáló, a diktatúra felszámolására törekvő politikájává egyszerűsödik. Ezzel összefüggésben, jelentékenyen módosul a Tanácsköztársaság nemzetközi helyzetének, belső erőviszonyainak aspektusa, és ez a törtóneti hűség rovására megy. Háttérbe szorul a magyar ellenforradalom, annak bécsi és szegedi csoportja, amely mellett a valóságban Bern szerepe eltörpült. Egyáltalán nem, vagy csak utalásszerűén esik szó а tömegekről, azok hangulatáról, valamint azokról a tényezőkről, amelyek a forradalom erőinek belső mozgását szükségszerűen meghatározták. És végül a döntő tényező: a Tanácsköztársaság nemzetköri elszigeteltsége, a győztes nagyhatalmak és szövetségeseik nyomasztó túlerejének szorító gyűrűje nem kapja meg azt az elhatározó helyet a Tanácsköztársaság sorsát alakító tényezők között, amely nemcsak bátorította a szociáldemokrata jobboldalt, hanem a lehetőséget is megteremtette tevékenységéhez. Egészében véve azt lehet megállapítani, hogy a Tanácsköztársaságról szóló rész kevésbé sikerült, mint a polgári demokratikus forradalom históriájának felvázolása: kevésbé tekinti át a különböző eseményeket és problémákat, szereplőit (kivétel elsősorban a szociáldemokraták egy része) nem mutatja be olyan egyénien, s inkább az előzményekből, semmint a proletárdiktatúra alatti szerepeltetésükből bontakoznak ki előttünk. Mindezen túl rá kell mutatni arra, hogy szerző dolga nem volt könnyű. E korszákban nemcsak események leírása, vezető politikai személyiségek bemutatása a feladat. Ennek során számtalan elvi probléma merül fel (köztük nem egy lezárása még nem oldódott meg, vagy esetleg a széles közönséghez nem jutott el), s ezekre a szerzőnek is reagálnia kellett. Néhány esetben ez szinte teljesen vagy csaknem teljesen elmarad, s így nyilvánvaló, hogy az olvasóközönség érdeklődését nem képes kielégíteni (a pártegyesülés, Kun Béla egész alakja, szerepe néhány kritikus eseménynél stb.). Mint már említettem, a kötethez csatolt levélben szerző elmondja, nem volt szándékában „kilépni" a korszakból, s a ma szavával ítélni. Ezt, forma szerint, nem is tette 14*