Századok – 1963
Történeti irodalom - Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (Ism. Hoffmann Tamás) 1395
TÖRTÉNETI IRODALOM 1395 Ausztria-Magyarország mint időfeletti abszolút képződmény él, amelyről nem ítéletet mondani, de amelyhez viszonyítani kell a dolgokat. így persze nem is juthatott el a mélyebb összefüggések meglátásig; ha társadalmi-gazdasági viszonyokról szól, legtöbbször megelégszik a felszínen mutatkozó jelenségek regisztrálásával. Regele ugyan, nézetem szerint, történetszemléletének korlátai miatt nem tudott a társadalmi összefüggések mélyére hatolni, ám problémaérzékenysége, történeti kulturáltsága sok olyan kérdésre villantott fényt, amely eddig homályban vagy helytelen megvilágításban volt. Színesen megírt könyvének számtalan részlete bizonyíték erre. Különösen személyi kapcsolatok, viszonylatok sokoldalú bemutatásában tűnik ki. Szorosan vett tárgyán s a Monarchia határain túltekintő észrevételei és gazdag forrásismeretén nyugvó adatai munkáját mind az egykori Ausztria-Magyarország népei történelme, mind az egyetemes történelem szempontjából hasznossá teszik. KOMJÁTHY MIKLÓS DIÓSZEGI VILMOS: A SÁMÁNHIT EMLÉKEI A MAGYAR NÉPI MŰVELTSÉGBEN (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1958, 472 1Л A szerző egy, valamikor igen széles körben, elsősorban Eurázsia-szerte elterjedt képzetkomplexus és képviselője, a sámán emlékeit vizsgálja meg a magyar parasztok közt még nem is olyan régen tanulmányozható — többnyire a tételes vallások képzetkörétől jól elkülöníthető — hitvilágban. A kérdés korábbi irodalmi előmunkálatainak javarészben felhasználható eredményeihez csatlakozva, azokat mélyíti el, rendkívül gazdag adatgyűjtésre támaszkodva. Elemzéseiből mindenekelőtt a bizonyítóanyag mennyiségi gazdagsága emelkedik ki, a szerző erre támaszkodik, miközben az olvasót végigvezeti azon a — nem mindig könnyen áttekinthető — úton, amelyen a kutató tudományos célkitűzése elméleti realizálását biztosítottnak látja. A tájékozódást — ebből következően — a könyv belső szerkesztésének tagolása biztosítja, amely végső soron hivatott a rendelkiezésre álló szakirodalom munkásainak eredményeit és így nem utolsósorban a magyar előfutárok nézeteit a szerző állásfoglalásában számunkra kritikailag összefogóttan rögzíteni. A szerző bizonyos kritériumokat, mint döntő jellemvonásokat emel ki egyrészt a sámánizmus, másrészt a magyar hitvilág köréből. Ezeknek impozáns méretekben történő egymásmelletti felsorakoztatása tölti ki a kötetet. Módszertanilag elsősorban az analógiák egymás mellé állítására törekszik a könyv írója, s ezt néha — különösen a kötet zárórészeiben — kibővíti a filológiai elemzéseket segítségül hívó, bizonyos nyelvtörténeti kutatások hagyományaira visszanyúló kronológiai fejtegetésekkel. A tárgy történetiségét ezekben a részekben kívánja az említett módon érvényre juttatni. A rendező elvek ennek megfelelően szorosan igazodnak a. könyv adatanyagához, avval mintegy azonos síkban mozognak, bizonyítván a szerző adatismeretbeli jártasságát a vallási képzetekkel foglalkozó etnológiai munkák számottevő többségében. A könyv szerzőjének egyik és igen jelentős problémafelvetése a kérdéskomplexus „magyar" összefüggéseinek tisztázására, közelebbről a sámánizmus képzetköre és az egyéb irracionalista — többnyire vallási — képzetek összefüggéseinek kielemzésére irányul. S úgy látszik, ennek egyik részét máris sikerült anyagszerűen együtt-tartani, a feldolgozás számára mintegy megközelíteni a sámánizmus adatanyaga összeválogatása révén. Reméljük, a soronkövetkező lépések sem késlekednek sokáig, és középpontba helyezik a vallási képzetek összetetten szövevényes rétegeinek történetileg rendkívül bonyolult metszetét, kijelölve ebben természetesen a samanizmussal összefüggő képzetek körébe utalható emlékek helyét is. HOFFMANN TAMÁS 14 Századok
