Századok – 1963
Tanulmányok - Szűcs László: A magyarországi polgári radikalizmus kialakulásának történetéhez 1205
A MAGYARORSZÁGI POLGÁRI RADIKALIZMUS KIALAKULÁSÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ 1227 óriási psychikai átalakulásnak: a szellemi s erkölcsi élet átalakulásának, új cselekvési készségek kiképzésének, a centrális gócok lazításának, a jelenlegi rend tarthatatlansága gondolatának ... És nem lehet azt mondani, hogy mi 400 000 vagy egy millió szervezett munkás, mi egyedül fogjuk megcsinálni az •új társadalmat ! Csak nekünk szabad szocialistáknak lenni. Ti, 15 vagy 20 millió csak ellenünk lehettek. Nem. A változás kikerülhetetlen a társadalom minden képletében."58 Jászi ezen gondolatai látszólag helyesen tükrözték a szocialista fejlődés tendenciája és a kor szociáldemokrata elgondolásai közötti objektív ellentmondást, — az egyik leglényegesebb kérdés tekintetében. De a szocializmusért folyó harc kérdését a szociáldemokrata pártoknak csak a legkiválóbb gondolkodói voltak képesek komplex módon felvetni. Jászinak ezek a gondolatai a maguk korában meglehetősen általános elterjedtségnek örvendtek a progresszív értelmiség köreiben. A polgári társadalomtudomány határozottan anti-szocialista célzattal ugyan, de állandóan hangsúlyozta a társadalom szerves egységét. Jászi tehát minden valószínűség szerint a pozitivista társadalomtudomány egyik túlhajtott és ott éppen ezért reakciós tendenciájú, vagy legalábbis terméketlen igazságát: a társadalom szerves összefüggéseinek szemléletét próbálta hasznosítani a szocialista tudományban, amely viszont az opportunista torzítások folytán csakugyan hajlamos volt arra, hogy mereven részekre tagolva szemlélje a társadalmat — és jórészt éppen ezért nem tudta megfelelő mértékben gyümölcsöztetni igazságait. Jászit egyébként nemcsak polgári társadalomtudományi iskolázottsága, de polgári származása és társadalmi kapcsolatai is hozzásegítették ahhoz, hogy határozottabban számításba vegye a proletariátuson kívüli társadalmi erőket. Mindezek az okok természetesen más országok értelmiségére is hatottak, s érthető módon hasonló gondolatsorok kifejtéséhez vezettek. Az orosz polgári radikálisok hasonló nézeteire s az ezekben rejlő veszélyekre Lenin már 1894-ben felhívta a figyelmet. Már ekkor rámutatott arra, hogy a társadalom megváltoztatására törekvő valamennyi politikai csoport egyesítésének az igénye a demokratikus polgárságnak azokból a köreiből indul ki, „akik a régit elhagyták, de semmi újhoz nem csatlakoztak . . .", s hogy az ilyen részről kínált szövetségnek a veszélye főleg a radikális polgárság által kitermelt „egyesítő" elméletben van. A szövetségesként jelentkező polgárok ugyanis — mint Lenin írta — ,,úgy látszik azt hiszik, hogy egy ilyen elméletet a legkönnyebben úgy lehet megteremteni, ha az egészet az abszolutizmus ellen való tiltakozásra és a politikai szabadság követelésére egyszerűsítik le és megkerülik az összes egyéb szocialista és nemszocialista kérdéseket".59 Hogy mennyire jogosult Leninnek ezeket a megállapításait itt idézni, azt Jászi elképzeléseinek a magyar -országi állapotokra vonatkozóan később konkrétabban is kifejtett változata mutatja meg a legjobban. „Hát nálunk mindez hogy van? — tette fel a kérdést. — Nincs számba vehető kultúra, gyönge az ipar, tele feudális maradványokkal minden, nincs gyülekezési jog, nemhogy izgatási szabadság. Mindezt hagyjuk? Mindezt tegyük félre a nagy krach idejére? Nem hiszem. Meg kell csinálni a kereteket, melyek között csakugyan megindulhat az intenzív szocialista munka. Egy egész csomó munka vár ránk, melyeket a külföldön a polgárság már rég megcsinált. Mindezt nálunk csak a szocializmus csinálhatja 58 Jászi Oszkár levele Szabó Ervinhez. 1905. febr. 5. P. I. Arch. 507/33/a/27. 50 Lenin: Kik azok a népbarátok és hogyan hadakoznak a szociáldemokraták ellen. Lenin Művei. I. köt. Bpest. 1951. 304-305. 1.
