Századok – 1963
Tanulmányok - Szűcs László: A magyarországi polgári radikalizmus kialakulásának történetéhez 1205
1220 SZŰCS LÁSZLÓ seit Jászi ilyen határozottan az értelmiség szerepére koncentrálta, a pozitivista szociológia több képviselőjénél megtalálható hasonló gondolat élt tovább. Az értelmiség primer társadalmi szerepét hangsúlyozta maga Spencer is, Tarde utánzás-elméletében te az értelmiség vezetőszerepe domborodott ki, hasonló nézetek Jászi magyar mesterének, Piklernek a munkáiban is fellelhetők. Jászi gondolatvilágában az értelmiség szerepéről kialakult kép összefüggött, legalábbis látszólag, annak az észrevételével, hogy a szocialista társadalmat csak a tudományos társadalomszemlélet fonalán haladva lehet megvalósítani — és így a társadalomtudományokat művelő vagy azokkal foglalkozó értelmiségre ezen a téren különösen nagy feladatok várnak. „Hidd el édes Ervin: — írta Szabó Ervinnek — nagy történelmi mozgalmat nem csinálhatnak inferioris vezérek . . . Rendíthetetlen meggyőződésem, hogy a differenciálás ezen korában még sokkal kevésbé lehetséges, mint a múltban — pedig ekkor sem volt — az állami és társadalmi irányítás legbonyolultabb problémáit mesterségüket otthagyott dilettánsokra bízni."37 A tetszetősen formulázott gondolat ellenére ebben az esetben is Kautskynak Mehringről írt megállapítására kell utalnunk. „Az értelmiségi — írta Kautsky — hajlamos arra, hogy a munkásban ne egyenrangú harcostársat lásson, akinek az oldalán kell küzdenie, hanem szellemi szegényt, akit felemelni az ő feladata; nem bajtársat, hanem tanítványt." Hozzáfűzte ehhez Kautsky, hogy „mielőtt a párt felé fordul, minden értelmiségi vizsgálja meg önmagát a legszigorúbban és a párt is vizsgálja meg őt: képes-e arra, hogy részesévé váljék a proletariátus osztályharcának és egyszerű közkatonaként feloldódjék benne anélkül, hogy korlátozottnak és elnyomottnak érezné magát . Aki képes erre, az — ha egyébként is tehetséges — értékes szolgálatot fog tenni a proletariátusnak s úgy érzi majd, hogy párttevékenysége kielégíti. De aki erre nem képes, arra súrlódások, csalódások, összeütközések várnak, amelyek sem neki, sem a pártnak nem használnak."38 Ebbe a megvilágításba helyezve a kérdést, teljesen nyilvánvaló, hogy Jászi elgondolása távolról sem jelentette volna azt, hogy az ő értelmiségi csoportjuk „értékes szolgálatot fog tenni a proletariátusnak". Éppen ellenkezőleg, a szocializmusért folyó küzdelem irányítását gyakorlatilag a munkásosztály kezéből kivéve, a polgári középosztályhoz tartozó értelmiség felügyelet e alá helyezte volna. Másszóval a proletárszocializmusból — kicsit talán a szociáldemokrata vezetők egy része értelmiségellenességének reakciójaként is — intellektuel-szocializmust csinált volna* Mindezek ellenére, amennyiben az értelmiségnek a munkásmozgalomhoz fűződő kapcsolata a tudományos szocializmus állandó továbbfejlesztésének egyik biztosítéka és így a forradalmi munkásmozgalom egyik jelentős emelője, annyiban ennek a kérdésnek a felvetése a program pozitív mozzanatának látszik. Magyarországon, ahol az értelmiség és munkásmozgalom közelebb kerülésére komoly kísérlet még nem történt — és ennek megfelelően a magyar szociáldemokrata párt eszmei-ideológiai tevékenysége alacsony színvonalon mozgott —, különösen nagy jelentősége lehetett volna ennek a probléma-felvetésnek. A szociáldemokrata párt akkori programjához mérten a Jászi által tervezett módosítások is tulajdonképpen azt célozták csupán, hogy megkönnyítsék a magyar értelmiségnek a munkásmozgalomhoz és a szocializmushoz vezető útját. Javaslatainak legnagyobb gyöngéje ennek folytán abból adódott, 37 Jászi Oszkár levele Szabó Ervinhez. 1904. okt. 23. P. I. Arch. 507/33/a/l 6. 38 Kari Kautsky: i. m. 100—101. 1.
