Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 1139

1 1178 KRÓNIKA lomtól eltérő eredményekre jutott. Az alapvető véleménykülönbség Kossuthnak a tiszafüredi eseményekkel kapcsolatos állásfoglalása'értékelésében mutatkozik. Az értekezés szerint Kossuth súlyos hibát követett el, amikor nem törte le erélyesen a tiszafüredi zen, dülóst, hiszen Görgey mögött csak egy szűk tiszti csoport állt, E felfogással szemben azonban rá kell mutatnia arra, hogy a Görgey és serege viszonyát illetően felhozott adatok nem megnyugtatóak; — az erólyes fellépés kockázata igen nagy lett volna, s könnyen torkollhatott volna katonai zendülésbe. Az értekezés túlzott mértékben támaszkodik Dembinski önvédelmi iratára, ugyanakkor Szemere levelei helyett annak Ivossuth-ellenes elfogult emlékiratát használja anélkül, hogy az ellentmondásokra rámutatna. Erősen hiányolható Beniczky Lajos emlékiratainak felhasználása. A Beniezky megrajzolta kép sokban hozzájárult volna a kérdés tisztázásához, főleg Kossuth tettének indítékait illetően. A Görgey-problémának és a tiszafüredi zendülésnek a szabadságharc további menetére gyakorolt hatását a disszertáció eltúlozza. Ezek az események nem gyakoroltak olyan végzetes és döntő hatást, mint ahogy az a disszertáció befejező mondatai alapján tűnik. Perjés Géza hozzászólásában történeti statisztikai módszerek alkalmazásával — a hadsereg élelmezési problémái szempontjából — vizsgálta a kápolnai csat át. Kiszámította a sereg szükségletét, figyelembevéve a népsűrűség, a fejadagok ós a terméseredmények adatait, a szállítási és őrletósi nehézségeket. Részletes adatokkal bizonyította e kérdés jelentőségét Dembinski stratégiájának megítélése tekintetében. Majd részletes elemzés alá vette a magyar és osztrák hadvezetés elképzeléseit, hogy kimutassa, Dembinskit nem terheli à disszertáció által neki tulajdonított felelősség. Helytállónak mondotta Dembinski felismerését Tiszafüred hadműveleti jelentőségéről. A végső cél végeredményben Debrecen védelme vol!, Tiszafüredről pedig fenyegetni lehetett egy Szolnokról vagy Tokajból kiinduló, Debrecen felé irányuló támadást. Kifejtette, hogy miért nem foglalhatott Windisehgrätz védő állást Pest előtt és miéit volt helyes, hogy Dembinski Tiszafürednél, a bázis közelében választotta meg a csata színhelyét. Helyes volt a választás visszavonulás esetére is, Pest felé, illetve a Tiszafüred—poroszlói úton át. Vázlatokon mutatta be a hadihelyzetet és az ezekhez fűzött stratégiai, taktikai meggondolásokkal támasztotta álá mondanivalóját. Kitért a tornaijai, a sajószentpéteri, a pétervásári vállalkozásokra is, majd részletesen ismertette és behatóan elemezte a kápolnai csata előtti helyzetet. Szerinte a felelősség nagyrósze Klapkára hárul, aki könnyelműen feladta a siroki szorost. Az előállót! helyzetben Verpelét elestének hírére a visszavonulás teljesen indokolt volt. Véleménye szerint Kápolnánál semmi sem veszett el; rámutatott a csata erkölcsi pozitívumára. Az utóvédhelyzet ismertetése és elemzése után néhány szempontot fűzött Dembinski értékeléséhez. Elsősorban azt, a hadtörténetben valóban példa nélkül álló tényt említette, hogy a hadvezérnek nem volt törzse. Ezért a kormányt terhelte a felelősség. A hadvezér a kápolnai csata előtt részletkérdésekkel volt elfoglalva, ami igen hátrányos. Megemlítette a Dembinski körül kialakult légkört is. Hozzájárult ehhez a tábornokok engedetlensége. Waldapfel Eszter kandidátus tis azon a véleményen volt, hogy a kortársak túl szigorúan ítélték meg Dembinskit, s a történetírás is kissé sematikusan nézi Dembinski alakját; nem mutatja meg azokat az okokat és körülményeket, melyek elbizonytalanodásához vezettek. Nézete szerint Dembinskinek a helyzet ismeretében nem lett volna szabad feladatát elvállalnia. Hiányolta a disszertációban a kápolnai csata politikai jelentőségének kifejtését. A disszertáció stílusáról szólva, örömmel üdvözölte, hogy a hadtörténeti tanulmányok nyelve egyre közérthetőbbé válik. Borús József válaszában elfogadta a javasolt kiegészítések nagy részét; így egyetértett az Arató Endre által hiányolt historiográfiai fejezet szükségességével, a Dembinski magyarországi szereplésére vonatkozó észrevételekkel, beleértve a lengyel emlékiratok tanulmányozásának szükségességét is. A Görgey—Dembinski, ill. a Kossuth —Görgey kérdést egy nagyobb, az egész szabadságharcon végigvonuló problémakörben, a politikai és katonai vezetés viszonyának szempontjából tartotta, vizsgálandónak. Elismerte, hogy nem tisztázott még sem a tisztikar sem maga a sereg szociális összetétele; meg kell még vizsgálni a katonai vezetők és csapataik közötti viszonyt, hiszen a jobbágyfelszabadítás ellenére is jelentős társadalmi korlátok álltak fenn a honvédseregben. A korábbi irodalomban, de a marxista munkákban is, a negyvennyolcas honvédseregről, tehát a legénységről ós a tisztikarról, mint egységes egészről van mindig szó. Ez az egység egy osztályhadseregben teljesen elképzelhetetlen. A szabadságharc honvédseregében a legénységet, az altiszteket és az alantasabb tiszteket jelentős távolság, gyakran szakadék választotta el a magasabb parancsnoki, tábornoki kartól.-Ilyen értelemben értett egyet Barta Istvánnal abban, hogy bővíteni, s ezzel meggyőzőbbé kell tenni a tiszafüredi események leírását. Megismételte viszont azt a vitatott véleményét, hogy Tiszafüred volt az utolsó alkalom