Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 1139

1158 EOLYÓIKATSZEMLE Az 1962. évi 1. számban Robert JE. Bowse: A Független Munkáspárt és a külpolitika c. (32 — 46. 1.) cikkében azt hangsúlyozza, hogy az ILP (Independent Labour Party) tevékenységében 1914-től kezdve miként lett domináló a külpolitikai elem. Az ILP annak idején határozott belpolitikai osztályplatformmal lépett fel, s a politikailag érettebb munkásokat tömörítette. 1914-től a háborúellenesség lett fő jellemzője és sajátos antimilitarizmusa miatt csatlakoztak ez idő tájt szép számban liberális pacifisták is. Az ILP az első világháború idején ellenzéki maradt, s hangsúlyozta a háború imperialista, de méginkább értelmetlen voltát. A titkos diplomáciát ostorozta legerőteljesebben. A külpolitikai momentum nagy hatásfoka 1918 után sem szűnt meg. Az ILP kezdetben örömmel üdvözölte Wilson 14 pontját, de mikor felismerte az antant-hatalmak imperialista törekvéseit, élesen Wilson ellen fordult. Hangsúlyozta, hogy a háborúért nemcsak Németország felel, elítélte Németország blokádját, a párizsi békediktátumokat, s jóvátételt is pusztán az elpusztított francia, belga, olasz területek helyreállítására volt hajlamos elfogadni. Ugyancsak az első pillanattól fogva elítélte a szovjetellenes intervenciós fellépéseket, valamint a blokádot. Szolidaritást vállalt a bolsevik párttal, elismerte annak szocialista törekvéseit, noha ugyanakkor elhatárolta magát a bolsevik párt módszereitől és rögzítette, hogy szolidaritásuk nem jelenti a bolsevikok valamennyi tételének elismerését. Szorgalmazta a normális gazdasági kapcsolatok kiépítését a Szovjetunióval és az antanthatalmak egész politikáját elutasította, mint imperialista politikát, amely csak újabb háborús konfliktusokra vezethet. Norbert J. Gossman: Köztársasági irányzatok a XIX. századi Angliában c. tanulmányában (46—61.1.) az angol politikaigondolkodás egy elfakult lapját világítja meg. A köztársasági gondolat nem talált nagyon népes követő-táborra, mindamellett a XIX. század egyes periódusaiban erővé vált. A mozgalom első szakaszát a chartizmus és J. Harney személye fémjelzi, aki a monarchiában a kiváltságos arisztokrácia és az egyház védelmezőjét látta. Harney a szociális egyenlőségért küzdve egyúttal politikai egyenlőséget is követelt. Gossman szerint Harney londoni szervezetének mintegy 3000 tagja lehetett. Harney maga „fizikai erővel", vagyis forradalmi eszközökkel is kész lett volna a monarchiát megbuktatni. Az 1830 — 40-es évek után a köztársasági gondolat az 1860—70-es években vált ismét népszerűvé. Gossman bemutatja hirdetőit, és hangsúlyozza, hogy a köztársaságot ekkor nem kötötték egybe a forradalmi módszerek igényével. Megállapítja hogy a mozgalom részben azért nem vált népszerűvé, mert hangsúlyozottan antiklerikális, ateista ízt is kapott, s a szakszervezetek sem támogatták. A szerző szerint ekkoriban a köztársasági helyi szervezetek — amelyek nem sokkal később feloszlottak — mintegy 6000 tagot számlálhattak. Tekintve, hogy a mozgalom ekkor tetőzött, nyilvánvaló, hogy nem vált igazán a nagy tömegek ügyévé. A 2. számban Henry Egon Friedlander : A forradalmi vezetés konfliktusa: az ideiglenes kormány a berlini szovjet ellen (1918. november-december) c. cikkében (163 — 176. 1.) főként kiterjedt sajtóanyag alapján azt vizsgálja, hogy mi volt a különbség a többségi és független szociáldemokratákból álló, hasonló összetételű két szervezet között. Idézi a korabeli véleménye- ' ket, amelyek mind a berlini szovjetet tar- I tották radikálisabbnak. Friedlander szerint ennek az volt az oka, hogy az ideiglenes kormány nagyon óvatos, volt, a német egység, békeszerződés és a gazdasági vérkeringés beindítása foglalkoztatta, míg a i tanácsok a munkásokkal voltak állandó kapcsolatban, az ő követeléseikkel törőd- | tek, ezért voltak elevenebbek, türelmetlenebbek és szorgalmazták a szocialista fej- i lődést. Roberl Wohl : Forradalom vagy halál: Raymond Lefèbvre és a francia kommunista párt megalakítása c. cikkében (177 — 202.1.) azt vizsgálja, hogy a jómódú középosztályból származó Lefèbvret milyen hatások érték, míg a kommunista párt egyik megalakítójává lett. R. Wohl a háború hatását, szörnyű élményeit húzza alá, ami Lefèbvret szembeállította a pusztításokért felelős polgári társadalommal. Wohl hangsúlyozza, hogy Lefèbvre világszemléletében nem a teoretikus elemek voltak a lényegesek. Szerinte a háborús felelősség kutatása, az internacionalizmus megkövetelése mellett Lefèbvre forradalmiságába misztikus elemek is elegyedtek. A szerző rávilágít arra, hogy az 1918—19-es Franciaország reakcióssá váló politikai rendszere, a wilsonizmus csődje, a párizsi békék, az intervenciók miként mélyítették el Lefèbvreben a forradalmiságot. Leo A. Loubère : A francia baloldali radikálisok és nézeteik a szakszervezetekről 1870-1890 (203-230.1.). A tanulmány a radikális képviselők parlamenti tevékenységét elemzi a munkáskérdést, pontosabban a szakszervezeti jogokat illetően. A szerző érdekes csoportosítást közöl a radikális képviselők parlamenti szerepléséről, aminek alapján a radikál-szocialistákat három csoportba osztja aszerint, hogy milyen messze mentek el a munftáskövete-