Századok – 1963

Történeti irodalom - Melnikova; N. N.: Klasszovaja bor’ba v Csehoszlovakii v 1924–1929 gg. (Ism. Jánosek Józsefné) 1123

1124 TÖRTÉNETI IRODALOM cia és parlamentarizmus lényeget. Leleplezi a burzsoázia népellenes politikáját, ennek módszereit, az elnyomás álcázását, a politikai pártok közti lavírozást stb. Kendőzetlenül bemutatja az ún. „szocialista", „demokratikus", „népi", „nemzeti" burzsoá pártok tevékenységét. A csehszlovák burzsoázia ideológusai a többpártrendszert, a különböző politikai csoportok egymás közötti harcát a demokrácia legmagasabb fejlettségi csúcsaként igyekeztek feltüntetni. A szerző eredeti források alapján meggyőzően bizonyítja, hogy ez a valóságban nem volt így. A burzsoázia politikai pártok létrehozásával a néptömegek félrevezetésére törekedett, a kizsákmányolók és kizsákmányoltak közötti alapvető ellentmondásokat elködösítette, demokratikus jelszavakkal és jelzőkkel becsapta a dolgozókat, és elvonta figyelmüket a vezető körök népellenes terveitől. A továbbiakban a szerző bemutatja, hogy a csehszlovák kormány külpolitikáját a legnagyobb kapitalista államoktól való függés, valamint a csehszlovák monopolista burzsoázia imperialista érdekei határozták meg. így a belpolitika és a külpolitika is reakciós volt és ellentmondott a néptömegek nemzeti érdekeinek. Az 1924 —1929-es évek politikai helyzetelemzése megmutatja, hogy a kapitalizmus részbeni stabilizációja nem hozta meg a burzsoázia számára kívánatos osztálybékót. Ez az ideiglenes és részleges stabilizáció nem volt és nem válhatott a proletariátus és a burzsoázia „megbékélésének" korává, az osztályellentétek nem tűnhettek el, mert nem szűntek meg azok az okok, melyek azokat létrehozták. A proletariátus nem szüntette meg harcát a burzsoázia ellen. Mélyültek az ellentmondások, a dolgozók körében nőtt a tiltakozási mozgalom a burzsoázia bel- és külpolitikájával szemben. A proletariátus osztályharca azonban ezekben az években még védekező jellegű volt. A szerző rámutat arra, hogy a kapitalizmus részleges stabilizációja idején a kommunista párt legfontosabb feladata a tömegekkel való kapcsolat erősítése, a tömegek forradalmi nevelése és a dolgozók többségének, mindenekelőtt a munkások t öbbségének a maga oldalára állítása volt. A párt sorainak megtisztítása a nyílt likvidátoroktól megerősítette a kommunista pártot és jelentősen növelte a tömegekre gyakorolt hatását. Világosán mutatták ezt az 1925 év őszén lefolyt parlamenti választások eredményei. Nagy figyelmet fordít a könyv az 1925—1926 közötti csehszlovák politikai válságok vizsgálatára. A tömegeknek a vezető burzsoá és szociál-megalkuvó pártok politikájával szembeni növekvő elégedetlensége, az osztályellentétek kiéleződése volt az 1925. évi parlamenti választások után a csehszlovák belpolitikai krízis alapvető oka. 1926-ban a harc főleg a megnövelt agráradók és a burzsoázia más reakciós tervei miatti tömegtüntetésekben jutott kifejezésre. A tömegmozgalom fejlődésében csúcspontot a dolgozók 1926 júniusi fellépése jelentett. Az osztályellentétek kiéleződése ekkor már a kapitalizmus stabilizációjának alapjait fenyegette. Ekkor fejeződik be a cseh burzsoázia egyeduralma, és alakul meg a nemzeti burzsoá pártok kormánykoalíciója. A pártkoalíció létrejötte azonban nem tudta megszüntetni az ellentmondásokat. Az utolsó fejezet az 1927—1929 évek osztályharcát vizsgálja. Ebben a periódusban az osztályharcok újra kiéleződnek, a munkásmozgalom támadó jellegűvé válik. Az 1927—1929 éveket a nagy sztrájkok megjelenése jellemezte, melyekben a munkások tízezrei vettek részt. E sztrájkok mind hosszú ideig tartottak és a proletariátus gazdasági harca elkerülhetetlenül politikai színezetet öltött. Melnyikova részletesen bemutatja a Csehszlovák Kommunista Párt belső fejlődésének bonyolult folyamatát a kapitalizmus ideiglenes satabilizációja idején. A CSKP 1921. évi megalakulása pillanatától kezdve magára vállalta a csehszlovák dolgozó tömegeknek a kapitalista elnyomás alóli felszabadításáért és az új szocialista társadalom létrehozásáért folytatott harcának szervező és vezető szerepét. A CSKP-nak nagy munkát kellett végeznie a szociáldemokrata tradíciók terhétől való megszabadulásáért és sorainak szervezeti, ideológiai megerősítéséért. Az 1924—1929 évek felelősségteljes szakaszt jelentenek a CSKP fejlődésében. Ez volt a bolsevizálódás szakasza. A CSKP 1929 februárjában lezajlott V. kongresszusa a marxizmus—leninizmus eszméinek győzelme jegyében folyt le. A kongresszus megteremtette annak feltételeit, hogy a CSKP sikeresen betölthesse a csehszlovák munkásosztály forradalmi élcsapatának szerepét, és sikerrel vezethesse az opportunizmus ellen folytatott harcát. A legfontosabb ilyen feltétel a párt egységének erősítése ós megőrzése volt. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a CSKP sikeresen végigjárta a belső fejlődés e bonyolult folyamatát. Megtisztítva sorait az oda nem való elemektől, a nemzetközi kommunista mozgalom egyik élenjáró csapatává lett. Az 1929. október 27-én tartott parlamenti választásokon a koalíció megbukott. Ez a burzsoázia által 3 éven át folytatott népellenes stabilizációs politika természetes következménye volt, mely általános elégedetlenséget és ellenállást váltott ki a dolgozók részéről. A kommunista párt felhasználta a parlament szószókét arra, hogy nyíltan feltárja harca célját ós feladatait, melyek a néptömegek gyökeres