Századok – 1963
Tanulmányok - Nemes Dezső: Az 1927. évi olasz–magyar szerződés 1017
1040 NEMES DEZSŐ: AZ 1927. ÉVI OLASZ—MAGYAR SZERZŐDÉS téseinek a fokozódása s az a tudat, vagy legalább is az a remény, hogy a Baldwin-kormány rokonszenvez az olasz—magyar szerződéssel, ez a megállapodás beilleszkedik az angol uralkodó körök általános európai terveibe, a szovjetellenes háború politikai előkészítésébe. A Népszava az olasz—magyar szerződés ellen foglal állást. Május 10-i számában ,,A magyar külpolitika eéljai és eszközei" címmel közöl cikket, amelyben kifejezi egyetértését a kormány külpolitikai céljánál, de hibáztatja az „eszközeit". A kormány külpolitikai céljaival való egyetértést azonban nyilvánosan csak úgy vállalhatja, lia elködösíti ci célokat. „A magyar külpolitika céljai tekintetében — írja — aligha lehet eltérés ebben az országban ember és ember, párt és párt között. Mert nem hisszük, hogy legyen komoly politikai párt Magyarországon, amely ne óhajtaná az általános leszerelést és ne óhajtaná, hogy a magyar külpolitika teljes erővel küzdjön e fontos külpolitikai cél eléréséért," Vajon a szociáldemokrata párt vezetői, a Népszava szerkesztői valóban azt hitték, hogy a kormány leghőbb vágya az általános leszerelés és minden erejével ezért küzd? Vajon teljesen rákon álltak szemben azzal a ténnyel, hogy még a levente-intézményt is revansista, háborús célok szolgálatába állították? ! Nemi Csak úgy tesznek, mintha vakok lennének, hogy ilven módon felmenthessék magukat nem csak attól, hogy a kormány háborús törekvéseiről hallgatnak a sajtóban (amit még a sajtóhelvzet némileg magyarázhat), hanem azért is, hogy a háborús törekvéseket nyihánosan letagadják, vállalva ezzel a részvételt az agresszív katonai tervek elködösítésében. Az idézett cikk a kormány külpolitikai céljai között megemlíti a szomszéd országok magyar kisebbségi jogainak védelmét és a trianoni békeszerződés revízióját is; ezekkel a célokkal ugyancsak azonosítja magát és megállapítja e vonatkozásban „minden párt" egyetértését a kormánnyal. Tartózkodik annak leszögezésétől, hogy a szociáldemokrata párt talán mégis más cilchat követ, mikor kiáll a kisebbségi jogok mc 11ctt, mint a horthysta uralkodó körök, mint a kormány. Hasonlóképpen tartózkodik attól, hogy a trianoni békeszerződés revíziója kérdésében rámutasson arra, hogy a szociáldemokrata pártot talán mégis más célok vezérlik, mint a horthysta uralkodó köröket.. Utal Gratz Gusztávnak egy előadására, amelytől kitűnik, „hogy ő és a hasonlóan gondolkodók az imperializmus útjain, az imperializmus eszközeivel vélik e lérhetni a magyar külpolitika alapvető céljait". Idézi Gratz végkövetkezte te'set: „Magyarország nem folytathat pacifií-ta külpolitikát és ennek a külpolitikának inkább az imperialista momentumokra kell súlyt helyezni."3 7 Vajon a Népszava szerkesztői nem tudják, hogy Horthyék és Bethlenék e kérdésben Gratzhoz „hasonlóan gondolkodók"? Tudják. Azt is tudják, hogy az „imperializmus eszközei" — háltorús eszközek, s a magyar imperialisták célja: az egész „szentistváni Magyarország" visszaszerzése, a magyar uralom visszaállítása a korábban magyar elnyomás alatt élt nemzeti kisebbségek felett. Ezzel a céllal nem tudnak és nem is akarnak szembeszállni, tehát a „célok" tekintetében a revansista trianoni de magosával azonosítják magukat. Nyílván e célok azonosságának hangsúlyozásával kíván a cikk menlevelet biztosítani sajátmagának ahhoz, hogy a továbbiakban kijelenthesse: ,,Az eszközök, az vtak telintítében azonban lényeges eltérés mutatkozik a magyar politikai élet, a magyar közvélemény rétegei között," 37 Népszava. 1927. máj. 10.
