Századok – 1963

Tanulmányok - Nemes Dezső: Az 1927. évi olasz–magyar szerződés 1017

1030 NEMES DEZSŐ megállapodás, valamint egy levélváltás a kölcsönös tanácskozásról. Ez utóbbi lenne a titkos egyezmény.2

8 A külügyminisztérium az olasz észrevételeket elfogadta. Az előkészületek a szerződés megkötésére megtörténtek, s Bethlen április 4-én Rómába érkezett. A Bethlen—Mussolini találkozó 1927 áprilisában Bethlen április 4-én reggel 9 órakor érkezett Rómába és 12 órakor már megkezdte Mussolinival a tárgyalást. Ez a beszélgetésük volt egyben a legfontosabb. Másnap a magyar trón betöltésének a kérdéséről folytattak bizalmas beszélgetést, 6-án pedig Magyarország felfegyverzéséről tárgyaltak. A levéltárban őrzött iratok közül e három beszélgetésre vonatkozó hivatalos feljegyzés került elő. Az április 4-i találkozón Bethlen ismertette Mussolini előtt Magyarország külpolitikai helyzetét. „Jelenlegi határaink, lefegyverzésünk és bekerítettségünk a kisantant által — mondja Bethlen — azok a tényezők, amelyek mozgási lehetőségeinket megállapítják. E helyzetnek következménye, hogy Magyarország tiüajdonképpen aktív támogatást ma senkinek sem nyújthat, ha ezzel konfliktusnak tenné ki magát egyik szomszédjával, mert ez három szomszéddal való konfliktust jelentene. Másik következménye ennek a helyzetnek, hogy jobb szomszédi viszony természetesen ugyan kívánatos, de csak azon szomszéddal szemben bír reális értékkel ez a közeledés, amelyiknél elérhetőnek látszik, hogy az illető állam ezáltal végleg kikapcsolódnék ellenségeink sorából." Bethlen utal arra, hogy az ország pénzügyi és katonai ellenőrzésé eddig korlátozta, passzív külpolitikára szorította a magyar kormányt, de most „aktívabb külpolitikára térhet át, amivel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy erre az aktívabb külpolitikára tényleg itt-e már az idő, milyen mértékben és milyen eszközökkel történjen". Ezután tájékoztatja Mussolinit arra vonatkozó felfogásáról, hogy Közép-Európában hogyan fog „az új rendezés megtörténni". Más szóval: mely nagyhatalmak fogják az államközi viszonyokat Közép-Európában felborítani. Ugyanis itt az „új rendezés" előfeltétele a meglevő helyzet felborítása. „Eddig Franciaország volt előtérben — mondja Bethlen — és terve Benessel együtt egy Dunakonföderáció volt. Azután, amikor látta, hogy ilyen tág keretek között nem valósítható meg, megelégedett volna egy szűkebb blokkal, mely Ausztria, Csehszlovákia és Magyarországból állott volna, és amely . . . egyfelől Németországgal, másfelől Olaszországgal szemben bírt volna francia vezetés alatt egyensúlyozó szereppel." Tudatja Mussolinival, hogy az ő kormánya elutasította e terveket, a franciák viszont a magyarországi frankhamisítási ügyet arra akarták felhasználni, hogy „a jelenlegi magyar rezsimet" felborítsák. A francia kormány előbb arra törekedett, hogy „a radikális balpártokat juttassa hatalomhoz, kiktől azt várta, hogy fokozatosan, esetleg az emigránsok bevonásával respublikát csináljanak és ezúton eljusson egy magyar—cseh—osztrák összefogáshoz. Mikor a franciák ezen koncepció népszerűtlenségét látták, átnyergeltek a legitimista alapra, azzal a gondolattal, hogy egy legitimista restauráció és egyesetleges magyar—osztrák—cseh összefogás által Franciaország szintén eléri kitűzött célját. Megjegyzem — írja Bethlen —, hogy Mussolinit e kérdés =6 O. L. Küm. res. pol. 1927 -23—137.