Századok – 1962

Krónika - Beszámoló kandidátusi disszertációk vitáiról - 930

KRÓNIKA 931 az egész országra ránehezedő rendőri megtorlással, Martinovicsnak ezzel összefüggő cselekedeteivel, állásfoglalásával. A mozgalom bukásának okait elemezve kiemeli az értekezés, hogy a XVIII. századi magyar társadalmi fejlődés éretlen volt még a polgári átalakulásra. Morei Gyula kandidátus opponensi véleményében hangsúlyozta a disszertáció hosszú évek elmélyült tudományos munkájában rejlő megalapozottságát, előadásának gyakran drámai feszültségét. Hangoztatta, hogy az értekezés „számos meggyökeresedett nézetet cáfol meg, és eddig ismeretlen adatok feltárásával egészen új megvilágításba, új összefüggések láncolatába állítja a magyar jakobinusok mozgalmának keletkezését és lefolyását". (Pl. a demokrata értelmiség szerepe 1780-ben, kiábrándulása az országgyűlésből, a nemesi mozgalom két irányzatának bemutatása, a demokrata értelmiség és a nemesi patrióta ellenzék egymásratalálása.) A disszertációnak a nemesi mozgalom alakulására felhozott gazdag anyaga — mint mondotta meggyőzően bizonyítja, hogy „a köznemesség egészének a magatartásáról alkotott eddigi nézeteink tévesek voltak". Martinovics ábrázolását — a korábbiakhoz képest — hihetőbbnek, valóságosabbnak tartotta, bár bizonyos problémáira még visszatért. Kritikai megjegyzései között első helyen említette, hogy az értekezésben nem eléggé következetes a forráskritika. Erőteljesebb bírálatot kívánnak — mint mondotta — a kémjelentések, Martinovics állításai, de a felhasznált, nem szorosan a jakobinus mozgalommal összefüggő történeti szakirodalom egy része is. Ezzel összefüggésben Mérei Gyula kifejtette, melyik az a két eljárás, mely leginkább célszerű a historiográfiai vizsgálat számos lehetősége közül. Benda Kálmán, mint megállapította, az időrendi tárgyalásmódot választotta, de több ponton elmulasztotta az elvi elemzést. Az egyes történeti munkák kapcsán nem mutat rá az osztályérdekek, a kor viszonyainak tükröződésére az ábrázolás módjában. A forráskritika elmaradása miatt „a köznemesi patrióták szerepéről vázolt kép szebb a valóságosnál", mondotta Mérei Gyula, s vitatta a szerző egyes megállapításait. A megyei nemesség követeléseivel, a megyei közgyűlésekkel kapcsolatban utalt az 1830-as, 1840-es évek megyei nemesi reformküzdelmeinek bizonyos fokig hasonló problematikájára. Megítélése szerint Benda Kálmán igazságtalanul szigorúan ítélte meg Martinovicsot. Martinovics, mutatott rá Mérei Gyula, a nemzeti haladás ügyének mártírja, s ezen „nem változtatnak jellemének még oly visszataszító és feltétlenül elítelendő vonásai sem". Benda, bár bemutatja Martinovics haladó vonásait, ezeknek alárendelt szerepet juttat „rút vonásaival" szemben. Nem értett egyet azzal sem, hogy a disszertáció Martinovicsot kozmopolitának bélyegezte, s ezzel kapasolatban felhívta a figyelmet a függetlenségi ós polgári feladatok bonyolult összefüggésére. Martinovics megítélésében — a nemzeti kérdés tekintetében -„szerző minden látható iparkodása ellenére sem tudott megszabadulni a régi történetszemléletnek a hatásától". Az egész Martinovics-képen ott érződik, mondotta, Fraknói hatása. Hibáztatta Mérei Gyula a disszertációt azért is, mert a nemzeti kérdést nem elemezte az egyes osztályok szempontjából. A nemzeti törekvések túlértékeléséből következik azután a megyei nemesi patrióta mozgalom jelentőségének felnagyítása is. Ebben azonban nem egyedül Benda Kálmánt kell elmarasztalni — állapította meg Mérei Gyula: „Ismeretes, hogy 1966-ig történettudományunk, ezen belül marxista módszerrel dolgozó, köztük párttag történészeink is, egyesek még egv ideig ezután is, hasonló hibákat követtek el." Végül összegezve véleményét, Mérei Gyula rámutatott: „Az erények jóval nagyobbak a hibáknál és így szerző e műve, valamint eddigi munkássága alapján érdemes a történettudományok kandidátusa fokozat odaítélésére." Arató Endre kandidátus opponensi véleményének bevezetőjében rámutatott arra a jelentős, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó tudományos munkára, amelyet szerzőnek a disszertációtól tulajdonképpen elválaszthatatlan három kötetes forráskiadványa képvisel. Az értekezés érdemeiről szólva kiemelte az új és korábban jórészt ismeretlen források nagy tömegének felhasználását, majd egyetértőleg szólt számos megállapításáról. Helyesen elemzi a disszertáció — mint mondotta — „a jozefinista reformokkal szembeszegülő nemesi ellenállás ellentmondásos vonásait, valamint azt, hogy a francia forradalom ideológiája milyen sajátos módon hatott a nemesi ellenállásra". Aprólékosan foglalkozik az értekezés a magyar polgári értelmiség összetételével, problémáival, de ugyanakkor — s ezt az opponens hibáztatta — nem tér ki az értelmiség nemzetiségi összetételére. A jakobinus mozgalom előzményeinek rajza, állapította meg, „kétségtelenül új tör-15*