Századok – 1962

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei 917

922 KRÓNIKA! fennmaradtak és a német imperializmus, visszaszerezve gazdasági pozícióit, most már nem a világ újrafelosztását, hanem a világuralmat tűzte ki célul. Az USA, Anglia és Franciaország a német és japán imperialista törekvéseket a Szovjetünk) kárára akarták kielégíteni, és így súlyos, hosszantartó háború megvívására kényszerültek, amelynek kezdetén a hitleri Németország először az angol és francia kapitalista csoportosulást akarta megsemmisíteni. A második világháború tehát az elsőhöz hasonlóan imperialista háborúként indult el. Az is maradt 1940 tavaszáig. Ezután azonban a francia, belga stb. területek elfoglalásával meghatványozódott a dolgozó tömegek ellenállása, s ez megváltoztatta a háború jellegét. A jelleg megváltozásának folyamatát a Szovjetuniónak a háborúba való belépése fejezte be, a második világháború második szakasza a Szovjetúnió vezette hatalmas antifasiszta koalíció létrejöttével felszabadító háborúvá vált. Történészeink már bemutatták a második világháború magyar vonatkozású politikai, gazdasági és diplomáciai történetét, s ezért Nagy Gábor inkább a hadtörténet oldaláról kívánt néhány bizonyítékot felsorakoztatni történészeink igazának alátámasztására. A hadtörténeti kérdések közül az előadás elsősorban a fasiszta Németország hadászati tervének elemzését mutatta be. Mi a magyarázata a német hadsereg kezdeti sikereinek s végül teljes vereségének? Az egykori német tábornokok, Hitler hű kiszolgálói, elsősorban a Führer katonai tehetségtelenségét és az oroszországi rendkívüli időjárást stb. okolják. Lényegében hasonló érveket találunk az angol-amerikai irodalomban is, azzal a különbséggel, hogy ott a nyugati szövetségesek hadműveleteit igyekeznek előtérbe helyezni s a Szovjetunió szerepének jelentőségét csökkenteni. Ezek az érvelések természetesen nem mutatnak rá a dolgok lényegére. Engels már 1852-ben megírta, hogy ha a proletariátust emancipálják, az új hadviselési módszert teremt. Engels következtetése teljes mértékben bevált. „A második világháború bebizonyította, hogy a helytelen katona-politikai értékeléséből adódó technikai lemaradást, a kiképzésben mutatkozó merevséget ós a katonai elméletek egyes tételeinek (az erődrendszer elleni harc stb.) konzervativizmusát a kezdeti sikertelenségek ellenére a szovjet hadművészet az erkölcsi-politikai magasabbrendűsége folytán hamar felszámolta, sőt alkotó módon továbbfejlesztette. Ezért volt képes megmenteni az emberiséget a fasiszták által történő leigázásától." A német hadászati tervek kiinduló pontja a totális villámháború elmélete volt, melyet Clausewitz alapján az első világháborúban a Schlieffen-tervben, a másodikban a náci hadműveleti tervekben dolgoztak ki. Ennek érdekében a német gazdasági életet teljesen a villámháború követelményeinek megfelelően alakították át. A villámháború elméletének és gyakorlati terveinek kidolgozására kényszerítette a német vezérkart az is, hogy gazdaságilag erősebb ellenfelekkel kellett számolnia. Nem egy időben akartak összes ellenfeleikkel szemben fellépni, hanem szakaszosan. „Felhasználva az angolok és franciák müncheni politikáját, ellenfeleik egymásutáni megsemmisítésére törekedtek Ez volt a fasiszta német hadászat legerősebb oldala. A hitlerista vezérkar villámháborús tervei elkészítésénél ezen kívül figyelembe vette azt is, hogy ellenfelei külön-külön katonailag gyengébbek voltak, mint Németország, és országaik lakosságát nem készítették fel a háborúra." A nyugati hatalmak politikájának hatása alatt a német hadvezetés egymás után dolgozta ki a „fehér" (Lengyelország elleni), a „sárga" (Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg elleni), az „Izabella—Félix" (Gibraltár, Portugália), a „Tannenbaum" (Svájc), a „Seelöwe" (Anglia elleni) és végül a „Barbarossa" tervet. Ezek nem egy nagy egységes hadászati terv részletei voltak. Ilyenek végrehajtására Németország katonai ereje ós gazdasági potenciálja képtelen volt. „Egyúttal ez a magyarázata annak is, hogy a második világháború előtt és alatt valahányszor egy-egy új soronkövetkező haditerv megvalósításához láttak, konfliktus robbant ki a fasiszta Németország politikai vezetői és tábornokai között." A »fehér-tervet« Anglia és Franciaország passzív magatartására építette fel a német vezérkar, s ez a számítás bevált annak ellenére, hogy a francia—lengyel titkos katonai egyezmény értelmében a francia hadseregnek Németország ellen támadó hadműveletet kellett volna kezdenie. Az erőviszonyok (103 német hadosztállyal szemben 147 szövetséges, 3200 német harckocsival szemben 4100 szövetséges, 4000 német repülővel szemben 3960 szövetséges stb.) azt mutatják, hogy megvolt a lehetőség arra, hogy Franciaország halálos csapást mérjen Németországra, és elfoglalja fontos hadiipari területét, a Ruhr vidéket." A Lengyelország lerohanására irányuló „nagystílű" német hadászati terv sikerét tehát a nyugati hatalmak magatartása tette lehetővé. Politikai kérdéseken kívül a szembenálló felek hadászati elképzelésében kçll keresnünk annak a magyarázatát, hogy Lengyelország bukása után a francia-angolbelga-holland hadsereg hasonló sorsra jutott. A francia vezérkar — és főleg Pétain — az első világháború tapasztalatait úgy értékelte, hogy a védelem tökéletesedése eleve